Pupilla és lábjegyzet
Enyedi Ildikónak (Az én XX. századom című filmjéhez)
A kapuk előtt a léten túli morál. Metafora ömlik a bárpultra. Látványára a hideg kiráz. Két lány jön be. Két repertoár. Az egyik multi. A másik ultra. Mind a kettő árva. A történelem restaurált budoár. A kontinens pedig elbűvölő kurva. Már megint menti magát a lélek. Időn kívüli útra. Képmutatás? Kizárva. Tovább lapoz könyvében a nyár. A lap éle vágja meg ujjbegyeit. A háború nem papírmunka. Élő puzzle-darabka. Az óhajtott kölcsönhatás. Invazív dudva. Csak fegyverszünet volt ez a nyolcvan év? Még annyi világosság sincs, mint a piaci méz. A kamera csillagokat szemléz. Meg is jegyezte a házinéni: a tejút most aludttej. S a szőke amazon elszökik az ékszerrel. A reggel dohog, zsörtölődik – Gyufát árusít a hóember. Mindenütt érződik az ametiszt sugárzása. A tetovált rózsa.[1] Meg egy főzet entrópia. Élj a hallgatás szövetében. Ez a filozófia. Beszéd fonalaként bújj egy tű fokába. A hálaadást varrd a nyelvedhez. A szádba. Bár Hozzá képest az égbolt Túl kicsi haza. A keletkezés Viszont töretlen. A vers akarata.[2] A ladik Budára visz. Hajó vagy, néném! Egy borosüvegben. Ezer kavics.
[1] Tenessee Williams darabja
[2] Imre Flóra kifejezése s kötetcíme
