tiszatáj | 2014. július 26.

És benned hány könyv van?

A HARMADIK NAP
A táborban napról-napra tovább tart az éjszaka csendje, csak a természet ébredt továbbra is ugyanolyan korán, a táborozók fél kilenckor még javában aludtak július 25-én, a tábor harmadik napján. Egy fakopáncs szemlézte a tábor fatörzseit, oda-odavágott egynek, majd továbbrepült. Az apró énekesmadarakat sem zavarták meg a három napja tartó koncentrálásban, alkotásban és éjszakázásban elcsigázott irodalmárok […]

A HARMADIK NAP

A táborban napról-napra tovább tart az éjszaka csendje, csak a természet ébredt továbbra is ugyanolyan korán, a táborozók fél kilenckor még javában aludtak július 25-én, a tábor harmadik napján. Egy fakopáncs szemlézte a tábor fatörzseit, oda-odavágott egynek, majd továbbrepült. Az apró énekesmadarakat sem zavarták meg a három napja tartó koncentrálásban, alkotásban és éjszakázásban elcsigázott irodalmárok.  Azonban nem tartott sokáig a csendes idill, a tábori szigor hamar életbe lépett, Kollár Árpád megafonján meghirdette a proszeminárium fél órával módosított időpontját. A proszeminárium témája ezúttal a műfordítás volt, ennek praktikáiról és buktatóiról beszélgettek a résztvevők. A nap folyamán néhányan hazamentek, helyettük mások érkeztek, felfrissítve a tábor vérkeringését.

Ebéd után egy kis csoport irodalmi gombászásra indulta a visegrádi erdőségbe. A gombászni indulókat Király Farkas és Győrffy Ákos vezette, és épségben hozta vissza a délutáni programokra. Ötkor kezdődött a Holokauszt vizuális reprezentációja című kerekasztal beszélgetés a tábor szélén lévő, Makovecz Imre által tervezett közösségi házikóban.  A beszélgetés résztvevői Murai András, Turai Hedvig és Pécsi Katalin voltak. Antal Nikolett moderálta a beszélgetést, melynek középpontjában Artur Zmijewski 80067 című rövidfilmje állt. A filmről folytatott diskurzus során meglehetősen összetett képet kaphattunk arról, hogy mennyire sok problémát vet fel a holokausztról való beszéd majdhogynem lehetetlensége. Probléma egyrészt az, hogy a túlélők később rekonstruált emlékeit sem lehet hiteles forrásként tekinteni azt illetően, hogy „mi történt ott”, mert a visszaemlékezések csak az emlékező jelenét mutatják meg. Ugyanis a túlélő el tudja mondani, hogy mi történt, időrendbe tudja tenni az eseményeket, holott a táborban nem volt képes ilyen rendszerezésre, csak a túlélésre koncentrált. Tovább nehezíti a holokausztról való hiteles beszédet az is, hogy nehéz meghatározni, hogy mi számít hitelesnek, hiszen a konkrét események, szörnyűségek bemutatása már a Sorstalanság filmváltozatában is parttalan kísérletnek bizonyult. A fiatalabb generációk is egyre távolabb kerülnek az eseményektől. Magyarországon a traumakezelés hatékonysága kisebb, mint a lengyeleknél, ahol sokkal szigorúbban, tapintatlanabbul, kíméletlenebbül nyúlnak a témához mint nálunk. Ennek előnyeiről és hátrányairól is szó volt a film kapcsán. A gondolatébresztő, és sok tekintetben felkavaró beszélgetés a vacsoránál még folytatódott immár kisebb csoportokban.

Ezt követően Tompa Andrea és Szilágyi Zsófia beszélgetését hallgathatta a közönség, Szilágyi Zsófia kérdezte az írónőt pályája indulásáról, kitérőiről, módszereiről. A szerzőnő elmondása szerint A hóhér háza című regényét már tíz évvel ezelőtt elkezdte írni, de az első változat a fiók mélyén maradt. „lila” szöveg volt, mosolygott a szerzőnő. Mindig is ezt a regényt szerette volna megírni. szemléletében az hozott változást, mikor megütötte a fülét egy kiadói mondat, mikor azzal utasítottak el egy kéziratot, hogy a „szerzőjében nincsen több könyv.” Tompa Andrea ezután mesélt a kiadás lélektani folyamatairól, a további veszélyes és mérgező kiadói mondatoktól, mint: „a második könyv után derül ki valakiről, hogy író-e valóban” illetve: „a második könyvet nem szokták észrevenni, majd a harmadikat” ami nem árt, ha kétszázötven oldalas, mert azt szeretik az olvasók”. Munkamódszeréről elárulta, hogy egyszerre nem dolgozik sokat, legfeljebb két-három órát, mikor még azzal az iszonyatos vággyal kel fel az írástól, hogy minél hamarabb visszaülhessen hozzá.

A beszélgetés közben a „pálya” széléről, irodalmon kívüli hírként megtudhattuk, hogy a magyar kézilabdacsapat továbbjutott, amit a közönség tapssal fogadott. A jó hangulatú beszélgetés után két, az Erdélyi Helikon Kiadónál megjelent kötet bemutatójára került sor. Varga László Edgárt Cseréptavasz és Serestély Zalánt Feltételes átkelés című kötetéről Pataki Viktor kérdezte. A beszélgetés után DJ Rozsda zenéjére perdült táncra a tábor. A gombászok jóvoltából a tábortűzön krumplis-babos gomba bográcsos készült különös kreativitással, hiszen a bográcsnak nem volt állványa. Azonban a FISZ- táborban ilyen apró probléma nem állhatja útját semminek. Félálomban még sokáig hallottam a zenét és a közeli házak elől felszűrődő nevetést.

 Káldy Sára

[nggallery id=411]