Vannak elérhetetlen karácsonyok, mégis átszelik a múltat. Kéz nem ér el üveggömböt, ódon díszeket, bár a test számontart fenyőillatot, angyalhajtapintást. Fa alatt állókat csupán a képzelet képes megidézni csaló villanásra. Régvolt karácsonyesték a szépek. Lemosódik róluk készülődés dühe, rántotthal olajszaga, üresség, lekésett éjféli mise bűntudata, hogy jövőre majd másként, odafigyelsz tán a Megváltóra is. Adventre azután újból elfáradsz. Az elme tükrében jég villan, hó szállingózik, és magadban mantrázod az öröm hívószavát, várod a fény születését megint. Rátekeredsz a Háromkirályok botjára; kígyó a jászol előtt. Pedig annyira egyszerű. A Megváltó mindig megszületik, akkor is, ha nem veszed észre. Kínálja magát, itt vagyok benned, és mosolyt nyit karácsony éjjelén a csöndben, ha mosatlan tányérok fölött megállsz egyetlen pillanatra.
