Dejan Čančarević versei
Nem én voltam.
De nem voltál
Te sem.
Mások voltak.
Jóllehet, feküdtünk. Együtt.
Magunk. Az összegyűrt.
Másságban.
A zaj szétoszlott.
A tapintások szétkenődésébe.
A testnedvek keveredésébe.
A mentális behatolások
Szétszóródásába.
[…]
Gyűrődöttség
Nem én voltam.
De nem voltál
Te sem.
Mások voltak.
Jóllehet, feküdtünk. Együtt.
Magunk. Az összegyűrt.
Másságban.
A zaj szétoszlott.
A tapintások szétkenődésébe.
A testnedvek keveredésébe.
A mentális behatolások
Szétszóródásába.
Bazmeg.
Hát nem mi voltunk.
Mi legutoljára öltük meg magunkat.
Ők, mindannyiuk, után.
Majd sétáltunk. Mások.
Távollétében.
És jó hogy. Mindezt.
Nem látták.
Még az ajtót is őrizték.
A saját. Tekintetüktől.
Hé.
Hát. Szeretlek.
De. Nem én voltam.
És nem voltál
Te sem.
Testrészeink voltak.
A másságban.
De ez már megvolt.
Feltalálták jóval.
Mielőttünk.
A festők.
Tudod.
Korán volt még.
Az ébredéstől. Létrejött sebből.
A legjobbkor. Folyó.
A hirtelen téli.
Napon.
A cipőm lerúgtam. Ugrottam.
És hazaúsztam.
Láttad.
Nem én voltam.
Ő volt.
De mintha mégis te. Lettél volna.
És ezt neked senki. Nem tudja.
Megcáfolni.
Tudom.
Áttörés IV
ugyan már, tele van a lágyékom
iszonyú rettentő
dübörgő depresszióval
nem tudom már visszatartani
kitörök
vízumra van szükségem elutazni
pénzre hogy ne kelljen gondolkozni
az öröklétről
rólatok
a nap alatti határokról
megyek
nem akarok így élni többé
mondom
nem akar így élni többé
mondja
nem akarunk így élni többé
mondjuk
nem akarjuk többé
nem létezünk
ki maradt
kérdi
mondod, hogy elmész
máshol
átlag lenni
csak itt ne
ahol rendben van az embereket
önyilkosságra ösztönözni
mondja
megfájdul a fülem koszovóra
az már akkor elkezdődött
mielőtt én megszülettem volna
már el lett adva
előttünk jóval
az én életem nem tart 700 évig
az én életem múlik
m
ost
most
most
m
ost az életem
a sok soha
és az egy most
közötti apró egyenlőség másodperceinek
felbecsülhetetlensége
nem akarok
a jövő gerontológiáján
elpalántált
élőhalott
szürke
húsdarabbá lenni
nem
Megszakítás
fürkészem a támpont darabkáit
az értelem szilánkjait hogy a levegőmondatok
egy világosabb valóság lenyomataivá válhassanak
a pontosan kitapintható
pszichoszómás kétségbeesés
tapasztalatának káoszán kívül
mely a ferde hátgerinccel való
várakozásban
elveszett évek
elzúgásaitól képződő zajban
ismétlődik
és bármennyire törekszem
nincs esélye hogy letapossam őket
hogy végük legyen hogy szétvessék hogy abbahagyják
a napok sorjázásával gyakorivá vált
komor botorkálást
mely rosszindulatú kis csomókká nőtt a testbe
a mozdulatlanság rothadásából következő
egyhelyben topogástól
ismétlődés-utánisággal ismétlődik minden
otthon töltöttem néhány napot
a szervezet pillanatnyi állapotának következményeként
újfent a csepegés végtelen láncolatától megégetvén
és nem szeretnék untatni
borúlátó tényekkel:
az már nem divat –
mindennek ellenére a lakosság veszti az erejét
neurotikus entrópia galoppol
a fülledt várótermekben
mint a levegő halála
filmes alapon már Rég holtnak veszem magam
Johnny Depp Jarmusch Jim
dzs dzs dzs tekerek egy dzsoxot
úgyhogy nincs mit
vesztenem
az időn kívül
a terek valamivel okosabb dolgainak:
futásra fekvőtámaszra sétára való terek
szex egy rámenős csajjal
az esti szórakozás közben
testem mintha nem hozzám tartozna
a szétmálló jelenlétre
csökkentett tudatban
csak alvás közben tűnik úgy
hogy van elég…
nem…
nem lesz…
nézd csak
húzok egy vonalat
köztem
és köztük
a szakítás határvonalaként
itt szakítom meg:
__________________
reggel megnyílt a tarka borjúajtó
az új szupermegabevásárlóközpontban
mindenki rohant megkaparintani:
az olcsó televíziókat
a szomszéd a nagy zűrzavarban betörte az ún.
fejét
stb.
Családi ebéd
Családi vita vörös pofon az asztalon keresztül
»»»»!!!«««« A forró fényvillanás helye vörösen marad meg az arcon
sörszag és a tenyér Lenyomata előtte utána és közben
éretlen zsibogó bőrke lóg a fogvájón a húsevő
:::::::::::::::::::::::::húsból:::::::::::::::::::::::
vérszomjasan figyel a tányérok és a villák felett Valaki akit ismerek!
Ez a régi dolgok szekrénye Apa egy lassan felszívódó álomban
Egy vonat- autóbusz- Hajó- repülőjegyben lovaskocsi ló mindenhol legel
Ahol együtt Voltunk és ahol nem hogy mindenki Részére
Maradjon a kockás terítőn Valami mint a Pradicsommártás az értelem kiskanalán
Az orrból eredő vér a Levesbe cseppen egy vörös pötty a sárgán
Mindegyik köröcske világos
A magas vérnyomás általi ájulásban a Szélhűdés szétfolyt magától értetődik
A Létezésről szóló történet eltűnéséről szóló történet a történetekhez
ért de meg sem tud mukkani belemártja a héját az eset legfinomabb
változataiból készült zaftba az értelmetlenség Szükségszerű hatása
gombócként úszik a levesben amit elfogyasztottunk a Fájdalomért a nevetésért
a dolgok paródiájáért amelyek nem léteznek felakasztva
a v a l ó s á g fogasán
Családi veszekedés az anya és a nővér és az apa fejében és az
5 éves remegő tekintet 5 méterre kinyújtva
A poshadt levegő messzeségében úgy tűnik ülünk mozdulatlan
A Hitetlenségtől felperzselten bizsergünk kéken bizsergünk sárgán bizsergünk lilán
Még attól is jobban belenőtt egy épület a süket falakból álló
szomszéd tájképébe melyekben a túloldali tapéták alól
más sziluetteknek és más sápadt napoknak nőnek ki képeink
Az ebéd ehetetlen az ebéd ehetetlen az ebéd eh!
Fújással hűtötte az élettelen csirke főtten emelkedett
Megfogta a villákat megfogta a késeket megfogta a merőkanalat a tányérokat
És mint egy ezüstös sápadt ezüstös sápadt lovas kelt életre mint a
Pofon fejét vesztve, megörökítve bosszút áll az embereken
És látja a tányérok feletti arcokon a leplezetlen, szörnyű
Visszaverődését a narancssárgás levesnek szivárog a vörös a plafonról
Megvágta a fejét késsel és bugyog bugyog bugyog a baromfi
A baromfidüh őrjöng és egy pillanat alatt az egész család
Kötetlenül hallgat mozdulatlan csendélet virágokból
Csepeg a csap a Villanyégő a régi dolgokkal teli szekrénytől remeg
Felemelkedik és spirális alakban távozik A szobába sírni
fagyos kockaalakú kék könnyek Áttetszőn világítanak a sötétben
Ahol nincs ebéd nem Vagyunk sem mi sem a csirkehús sem a leves
Sem asztal sem anya sem apa sem a nővér Ahová szerzetes mód senki
sem jön újságolni, hogy Minden vöröses-sápadt tömjénes
Álvallásos rendben van Gyakran megrekednek a gondolatok
a test hűvösében.
Hó
a fény szűk háromszögén át jogszerűen átcsúszik
a h ó a piszkos utcai lámpák alatt a gyerekek
a játszótéren szétesnek örömükben és a t é l t ő l
a h ó győzedelmeskedik a buszok késnek a sofőrök föl vannak háborodva
a szétvert állomásokra az olvasatlan könyvek oldalaira
b e t ű k e t öntenek a szemek kancsóiba az autók lassan s i k l a n a k
az inerció gumijain a gesztenyeárus sebesen füstöt ö l t magára
és eltűnik a járókelőnek visszajáróval tartozván
az ágakon át pelyhek hullanak a sorsszabta szemeknek
a h ó felszívja a zajt a bosszút a magányt az ér-telmet
a bajnokok ligáját az önkívületben bolondságban sörivásban osztozó barátokat
a hó felszív mindent
valaki s á r g a vizelet-nyomot hagyott: ír mély pont
a földig s z ü r k e felhőn lépkedek melyből a f e k e t e hó hullik
oximoron-fekete mint a t e s t túloldalán fekvő szemek
ahol neonujjaidra várok hogy életre keltsenek
a f e h é r b e n.
Lenkes László fordításai
Megjelent a Tiszatáj 2013/7. számában
