Csillag Tamás versei
MEGMENTENI MÉG
A gesztenyék bombája robban,
tüntet a napraforgó, tüntet.
Kapitulál a kukoricás,
torzsa szúrja össze szemünket.
A láthatár próbálna valamit
magából megmenteni még,
vetkőzik a tarló, a távlatok,
meztelen őszi ág az ég.
 MÓRICZ 2019 rovatunkban az idei Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjasokat mutatjuk be. Csillag Tamás 1987. február 5-én született Gyulán. Családjával Békéscsabán él, 2 gyermek édesapja, szociális területen dolgozik. A Magyar Napló kiadó gondozásában 2017-ben jelent meg Megtalált ország címmel a bemutatkozó kötete. Rendszeresen publikál különböző irodalmi folyóiratokban, versei a Bárka, a Magyar Napló, a Hitel, a Napút stb. folyóiratban jelentek meg. Megtalált ország c. kötetéért Körösök Gyöngye díjban részesült. A Körös Irodalmi Társaság és a Fiatal Írók Szövetségének a tagja. A Móricz-ösztöndíj ideje alatt a Felnőttek suttognak valamiről c. kötetén dolgozott.
|
Megfordult a szél
Én a földutak fia voltam,
turkált trikóba fogtam a szelet,
világgá menni a kökényesig és vissza;
feküdtem a töltés oldalán,
s hagytam, hogy arcomra folyjanak
az égi vizek.
Nem tudom, hova vonszolódtak
belőlem a régi helyek,
a nevető fasor, a jó szagú füvek,
a hátamat melegítő
nyári por,
de mikor megtelik a szám csenddel,
tenyered tüzéhez fekszem melegedni,
mint egy mozdíthatatlan,
szerelmes állat,
és visszarévedek abba a régi sehovába.
Megfordult a szél.
Az utcák, a fák
mind visszafelé futnak.
Bármi történjék is,
én végig csinálom veled.
Szétesik
Belül bogosabbak a görcsök,
kívül egyre vékonyabb vagyok.
A férfikorban nem érzem a
régi diófalevél szagot.
A külvárost jobban szeretem,
apró hézagokat, réseit.
Az egészet mérném, a pőre formát
s mire megtanulnám, szétesik.
Számban halkul a szó, az ige,
jó lenne igazat mondani,
jó lenne vinni valamire,
lélegezni, s ez szín alá nyom.
Eltévedt esőcsepp fuldoklik
valami sóssal a szempillámon.
Megmenteni még
A gesztenyék bombája robban,
tüntet a napraforgó, tüntet.
Kapitulál a kukoricás,
torzsa szúrja össze szemünket.
A láthatár próbálna valamit
magából megmenteni még,
vetkőzik a tarló, a távlatok,
meztelen őszi ág az ég.
A felnőttek suttognak valamiről
A felnőttek suttognak valamiről,
csak a fiam meg ne hallja,
csak a fiam meg ne tudja,
mert nem tudnám elmagyarázni neki,
a fekete lyukat el tudom,
vagy a játszó homokjába ejtett borosüveget,
a felnőttek suttognak
valamiről,
a kondenzcsíkot el tudom,
a gyerekkor édes fügéit
és a szarvasbogarat is,
de ezt félek hangosan kimondani,
körbeállnak minket a jegenyék,
ezek a hülye fák, nekem meg újra meg kellene
tanulnom beszélni, hogy elmagyarázhassam
végre, miről suttognak a felnőttek,
de én is csak suttogni tudok,
szemem sarkában mindenhol árulást látok,
villanó szemeket a nyárfalombba,
a sarki mogyorófákba pedig
apámtól örökölt babonákat.
A felnőttek suttognak valamiről,
s mintha megtámadna a szél,
s mintha mondani akarna valamit,
szemembe vágni valamit a kövekről, a hülye fákról,
a kifordított kukatárolókról, s egy részvétlen országról,
ami a nyárfák hópihéi mögött van.
