tiszatáj | 2013. október 17.

Borbáth Péter: Töppesztés

Zima, mintha a martból nőtt volna elő, széles karimájú zsályakalapját a tarkójára tolva cikkelyezett Bezeggel. Bezeg állt nyerésre, már egész halom fémesen csillogó zöld bogár volt előtte az asztalon, Zima elgondolkozva tolta középre a megmaradt bogarakat, Bezeg elnéző mosollyal söpörte be az utolsó kört […]

Zima, mintha a martból nőtt volna elő, széles karimájú zsályakalapját a tarkójára tolva cikkelyezett Bezeggel. Bezeg állt nyerésre, már egész halom fémesen csillogó zöld bogár volt előtte az asztalon, Zima elgondolkozva tolta középre a megmaradt bogarakat, Bezeg elnéző mosollyal söpörte be az utolsó kört.

Zima összepakolta a falapkákat, Bazgához fordult:

– A töppesztett bokor ügyében jöttem. – kicsapta az asztalra megavasodott igazolványát. – A Zupánság felülvizsgálta kérelmét az ügyet illetően. Ön, Bazga úr, érzelmileg alkalmatlan arra, hogy tovább nevelje azt a kétszázharmincegy bogyószikkadást megélt töppesztett bokrot, melyet a Zupánság önnek kiutalt, ezért a bokrot hatóságilag bevonjuk, és önnek egy fiatalabb, százharminc kérgesedést megélt bokrot kell tovább nevelnie.

Zima Bazga elé lökte a korhadt iratokat: – Egy bűzlenyomatot kérnék minden példányra, ha lenne szíves.

Bazga dermedten meredt az iratokra, lépni se bírt, fara összeszorult. Aztán az odú felé nézett: a barkóca alatt az öreg töppesztett bokor úgy bambult a Csobolyó felé, mintha mi sem történt volna, és mellette az a másik, egy suhanc bokor szaglászta a barkóca alatt megrekedt posványt.

Zima a hóna alá csapta az öreg töppesztett bokrot, fejcsóválva nézte a gesztenyecsoffasztó mellett búslakodó Bazgát, és eltűnt a hornyos irányában.

Bazga másnap hozzáfogott a bokorsuhanc töppesztéséhez, olajozta, fújtotta, meglazította körülötte a földet, egyesével visszahajtogatta a kacsokat.

Esténként Bezeggel végigkántálták a hivatalos bokortöppesztő litániát, de a bokorsuhanc nem akart töppedni, széltében terebélyesedett, hosszában nyurga lett, leveleire apró göcsöket növesztett, és végigunatkozta az esti litániákat.

A barkóca levelei közben egyre sápadtak, kérgén elmélyültek a repedések, összébb húzta magát. Két darahullás után a bokorsuhanc egészen benőtte az odú keleti oldalát, a bogyószikkadás idejére Bazgáéknak ki kellett költözniük az odúból, mert a bokorsuhanc apró kacsokkal mállasztotta szét a falakat, gyökérzete feltörte az agyagpadlót.

Zima karjait széttárva szabadkozott: amíg a Zupánság nem határoz, addig folytatni kell a töppesztést, Bazgáéknak meg majd kiutalnak addig egy kisebb lugast, ahol meghúzhatják magukat.

(Az illusztráció Remsey Dávid munkája)