tiszatáj | 2012. március 21.

Borbáth Péter: Névtábla

Már a nevemmel volt némi baj, a felügyeletnek nem tetszett, hogy Péter, Peter, nem jó név, már van nálunk egy Péter – írta ellentmondást nem tűrő udvariassággal a felügyelet, hogy nincs-e valami becenevem, második nevem, végig sem gondolva írtam, hogy Peti, Petinek szoktak engem szólítani, jó lesz-e? Egy hét múlva válaszoltak, kérdezték, hogy nincs-e valami másik nevem a Petin, Péteren kívül? Sajnos ezek nem jó nevek, válasszak valami új nevet.

A George mellett döntöttem, Györgyből van nálunk a legtöbb a családban, mindig ki akartam próbálni, milyen Györgynek lenni, mind a két nagyapám György, a nagybátyám és az unokaöcsém is György, lássuk, hogyan működök Györgyként. Leírva egészen jól nézett ki, mint egy amerikás magyar, de ahogy az első találkozón elkezdtek George-nak szólítani, megszűnt a György, megszűnt Péter, Peti, megszűntem én magamnak lenni, George lettem, nem amerikás magyar, inkább egy esetlen lakáj.

Arra is megkértek, hogy borotváljam le a szakállamat, nincs ebben semmi különös, szakáll nélkül biztos vagyok benne, hogy sokkal sikeresebb leszel, írta a felügyelet vezetője, nettnek kell lenni, szőrtelennek, névtelennek, mellemen kis mágnestábla, George Borbath, arcom frissen borotválva, kicsiny állam zavarában még inkább visszahúzódik. Közben észrevétlenül a testem is összébb töttyedt, vállam, mellkasom megfogyott, seggem, csípőm kitelt a remek konyhától, reggelente fekvőtámaszokat nyomtam a kabinban, a testem rá se hederített a fekvőtámaszokra, töttyedt tovább a maga útján, amúgy is meglévő fókaalkatomban akart kiteljesedni meglehetős sikerrel.

Amikor felvettek, egy laza, borostás, kedélyes, könnyed fiút alkalmaztak, aki adaptívnak tűnik, sikeresen hidal át akadályokat, old meg kommunikációs problémákat, amikor végül munkába álltam, egy riadt, frissen borotvált, aggodalmas ráncoktól barázdált homlokú, rekedt fókafiú ült a cruise managernek kijáró díszes íróasztal mögött.

És jöttek jószándékkal, jöttek pusztító kritikával, jöttek építő jellegű trainingekkel, a fókafiú csak egyre rekedtebb lett, időközben visszakapta a nevét, újra Péter volt, Peti, a nagy névtábláján a George-ra celluxszal ráragasztva: Peter, ő mégis úgy ült, úgy jött-ment, mint aki végleg elveszített minden kapaszkodót.