Becsy András: Tiszai történet
Alsóváros mélyébe bújva
Kis utcácskában élt a kurva,
Lakása garzon, udvari,
Nappal magát ott fújta ki,
Hogy éjjel bírja, bírja újra.
„Ölelve kéri, vagy ma verve,
Keverve tán, mihez van kedve?”
S míg készült sliccet nyitni szét,
Hogy falja urak péniszét,
A válasz már nem érdekelte.
[…]
Alsóváros mélyébe bújva
Kis utcácskában élt a kurva,
Lakása garzon, udvari,
Nappal magát ott fújta ki,
Hogy éjjel bírja, bírja újra.
„Ölelve kéri, vagy ma verve,
Keverve tán, mihez van kedve?”
S míg készült sliccet nyitni szét,
Hogy falja urak péniszét,
A válasz már nem érdekelte.
Bringán, szalmából font kalappal
Lestem házát nyaranta nappal,
S bent Gangesz volt, déli verő
A kátyús, ócska heverő,
Amely benyelte álom-habbal.
Aztán hírlett, a Tisza-holtág
Májusi vízébe fojtották,
Azóta motyog a Gangesz,
Folyók csendje üveghang lesz,
Agyagba süllyedt Tündérország.
Mikor instant kávém keverve
Rogyok a kátyús kerevetre,
Vagy készülök épp nyitni szét
Egy még félig kész dossziét
A főnök seggéig görnyedve,
Magam ha felkötve lóbálom
A legutolsó szalmaszálon
(Érezzem csak, déli verőn
Hogy nyúlik meg gerincvelőm),
Vele nyel el a Gangesz-álom.
És benne bringán Ő les engem,
Hogy ilyenkor mihez van kedvem,
Hogy már rég a Tisza-holtág
Partját a házamig tolták,
Hol élek kurva üveg-csendben.
(Megjelent a Tiszatáj 2017/3. számában)