tiszatáj | 2021. szeptember 7.

Az olvasás erősebb a COVID-nál?

SZUBJEKTÍV A BUDAPESTI KÖNYVHÉTRŐL
Meglepő, rég nem tapasztalt tömeg volt szeptember 4-én, a Vörösmarty téren, a 92. Ünnepi Könyvhét harmadik napján. Meglepő, bár a kultúrafinanszírozás és a könyvkiadás nehéz helyzetében a könyvhetek akkor is sok érdeklődőt vonzó események voltak, amikor a vásárlásra, akciók ide vagy oda, kisebb keret jut(ott). Mégsem váratlan, ha onnan nézzük, hogy az elmúlt másfél év radikális életvezetési stratégiákat követelt meg mindenkitől. A kígyózó sorokat figyelve természetesnek tűnhet, hogy a találkozás minden lehetősége felértékelődött, más hangsúlyokat kapott… – KOVÁCS KRISZTINA BESZÁMOLÓJA

SZUBJEKTÍV A BUDAPESTI KÖNYVHÉTRŐL

Meglepő, rég nem tapasztalt tömeg volt szeptember 4-én, a Vörösmarty téren, a 92. Ünnepi Könyvhét harmadik napján. Meglepő, bár a kultúrafinanszírozás és a könyvkiadás nehéz helyzetében a könyvhetek akkor is sok érdeklődőt vonzó események voltak, amikor a vásárlásra, akciók ide vagy oda, kisebb keret jut(ott). Mégsem váratlan, ha onnan nézzük, hogy az elmúlt másfél év radikális életvezetési stratégiákat követelt meg mindenkitől. A kígyózó sorokat figyelve természetesnek tűnhet, hogy a találkozás minden lehetősége felértékelődött, más hangsúlyokat kapott.

A sztárszerzők asztalai előtt hömpölygő tömeg, a színpadi beszélgetéseket hallgató közönség, az elszánt dedikáló persze jó hír a könyvforgalmazóknak, és fontos látlelet a többszörös kihívások elé állított, átalakulása késztetett iparág állapotáról. A téren jelen lévő kiadói standok száma a százhoz közelített, a dedikálásoké pedig az ezret is meghaladta. Arról nem is beszélve, hogy a tapasztalt könyvfesztivál-látogatók is több új cég nevével ismerkedhettek meg. A piac kétségtelenül átalakult és egyre gyorsabb válaszokat kell hogy adjon évek óta jelen lévő kérdésekre. Ha már eddig ilyen szépen kitartott, megmarad-e végül a papíralapú kultúra? A digitális olvasáshoz szükséges platformokhoz, mint az újfajta olvasás kényelmes és nélkülözhetetlen eszközeihez való tömeges hozzáférés hogyan tud egyáltalán megvalósulni a félperifériás magyar társadalom lehetőségei között? Hogyan tud az eltérő idegrendszeri válaszokat kiváltó hagyományos és digitális olvasás az egyes fogyasztók számára ideális egyensúlyban maradni? Sokszor körüljárt kérdések, amelyekre egy világjárvány által kikényszerített létmódok talán az eddiginél gyorsabb válaszokat adnak majd.

Az mindenesetre a szombati tömeg mozgását elnézve látszott, néhány dolog maradt a régi. Persze, továbbra is a popularitás és a magas irodalom közötti regiszterek képviselőinek asztala előtt állnak a leghosszabb sorok. És ez jól is van így, pláne ha megfontoljuk, a mostaninál nagyobb keletje rég nem volt a „hogyan kell élni” típusú szövegeknek. És nem is teszi rosszul a könyvipar, ha kihasználja ezeket a lehetőségeket. A járványra, a mindenkori ragályokra reflektáló antológiáknak, korábbi pandémiák „felmelegített” „kultszövegeinek” jusson csak újra figyelem. Ahogy a koronavírustól függetlenül is régóta egyértelmű volt, az ökotudatosság, a poszthumán, az antropocén vagy a fenntarthatóság fogalmaival lesz dolgunk, ha egyáltalán szeretnénk még néhány év múlva is rendületlenül állni Vámos Miklós dedikálóinak sorában. Afelől nincs kétségem, hogy Vámos Miklós munkakedve és dedikáló energiája kitart majd addig, a többiben nem vagyok biztos.

Szóval természetes, hogy a szakmunkák, egyes szubkulturális rétegeknek szóló kiadványok bódéi előtt kevesebben nyüzsögnek, de mindenesetre beszédes, hogy a fent idézett témákkal (L. Élhetetlenné tesszük-e néhány éven belül a Földet, ha már ennyire kitartóan próbálkozunk vele?) foglalkozó kötetek és a probléma feldolgozásának esszéisztikus verziója lesz az új populáris. Mindezt az MKKE által közreadott, a téren és a könyvesboltokban is hozzáférhető 79 oldalas könyvheti katalógus átlapozása is bizonyítja. A brossúrát tanulmányozva ugyanis egyre több, komoly szakirodalmi apparátussal dolgozó, az akadémiai tudományosság kereteinek és beszédmódjának is megfelelő vagy éppen könnyebben fogyasztható, ám problémaérzékelésében ugyanolyan fontosságú, tudományos ismeretterjesztő hangon megszólaló kötetet találunk a fent vázolt témakörökben. Önkényesen, e sorok írójának egyéni ízlése szerint kiragadva közülük néhányat:

  • a Kronosz Kiadó által ajánlott, Czeferner Dóra és Fedeles Tamás szerkesztésében olvasható Dögvészkalauz: Járványok és gyógyításuk története az ókortól napjainkig;
  • Almási Miklós filozófus új kötete, a Joshua Könyvek gondozásában napvilágot látott Közeli jövőnk és a távoli jelen: A digitális társadalom kritikája;
  • a Prae kínálatában szereplő Horváth Márk-könyv, Az antropocén: Az ökológiai válság és a posztantropocentirkus természetkulturális viszonyok

címeikben és témafelvetéseikben is e tendenciákat jelzik.

Mint a századfordulós sajtó és a társadalmi nyilvánosság terei, vagy akár a testek teresülése iránt fokozottabban érdeklődő olvasó, nagy örömmel ajánlom Gerő Ödön Viharos álnéven publikált századfordulós tárcáit, a Kortárs Kiadó újdonságai között szereplő Az én fővárosom: Budapest-tárcák, 1891 című könyvecskét.

A szerző életművét nagy kitartással, rendíthetetlenül közrebocsátó Kőbányai János kiadója, a Múlt és Jövő egy újabb Szomory-kötettel jelentkezett: A Balaton partján: Újságpróza III.

A Prae gondozta a kiváló társadalomtörténész, K. Horváth Zsolt A bundátlan Vénusz: A női testszőrzet biopolitikája és az eszményi test politikai antropológiája című kötetét. Érdemes lesz forgatni őket!

A könyvheti brossúra üdítő utópisztikussága, hogy minden geo- és belpolitikai oldal kiadványainak demokratikus teret ad. Így a „könyves” bedekker lapjain megvalósul, ami a hétköznapokban nem. Egymással szöges ellentétben álló ideológiai állásfoglalások adnak itt találkozót és olykor csak oldalhatárok állnak közéjük. Ezzel nincs is baj, azzal viszont már annál inkább, hogy bár a vaskos és egyébként informatív füzet nyilvánvalóan a kiadók rövid ajánló szövegeit szerkesztette egymás után, ezek úgy tűnik, gyors és némiképp felületes korrektúrát láttak. Bántóan szembe tűnő magyartalanságok, olykor hibás, elgépelt évszámok olvashatók a kalauz lapjain.

A szombaton, a Vörösmarty téren mozgó könyvrajongók részben láthatóan a színpadon fellépő vagy dedikáló szerzők ismertsége alapján választották éppen ezt a napot a nézelődésre. Sokan az akciókat, a kedvelt kiadókat keresték. Közhelynek hat, az is, de sokat számított egy-egy igényes, informatív borító. Kiss A. Kriszta és Konkoly Dániel irodalmárok, kritikusok szombaton a FISZ, az Erdélyi Híradó Kiadó és a Tempevölgy közös standjában kitartóan várták az érdeklődőket. Kiss a nap összegzéseként elmondta, hogy a régebbi kiadványok ugyanolyan népszerűek voltak, mint a friss megjelenések. Tapasztalata szerint a figyelemfelhívó borító, amely például egy kötet gyűjteményes jellegét, körkép szerűségét jelzi, kapósabbnak mutatkozott, mint a kevésbé egyértelmű üzeneteket közvetítő fedőlapú válogatások. Szeptember 4-én a FISZ bódéjában e tekintetben az Erdélyi Híradó Kiadó új jelentkezése, a Mozdonytűz. Fiatal írók antológiája volt az egyik legkeresettebb. Az egyik vásárlótól fizetés után némiképp váratlanul érkező kérdés a beszámoló végszava is lehet: „Tényleg! Túléli-e a könyv a digitális forradalmakat?” Kiss A. Kriszta meggyőző érvekkel nyugtatott meg mindannyiunkat a papíralapú kultúra minden más hordozónál kevésbé avuló formátumának túlélő technikáit illetően.

Kovács Krisztina

Péterfy Gergely és Gurubi Ágnes dedikálnak Saly Noémi új könyvének bemutató beszélgetésén Könyvheti életkép FISZ Tempevölgy stand Kiss A Kriszta a FISZ Tempevölgy standjában