Ayhan Gökhan lapszemléje

JANUÁR

Február, drága farkas, megérkeztél, itt vagy újra. Hoztál hideget és meleget, s megengeded a visszanézést, az óvatos visszasandítást a hó alatt szunnyadó január terméseire, az Új Forrás online változatára, a több évtizedes kecskeméti komoly úrra, a Forrás folyóiratra és az Árpád-lelkületű Hitelre.

Furcsa helyzet állt elő, megfigyeltem, minél jobban ellehetetlenítik a Magyarországon megjelenő irodalmi-művészeti lapokat anyagilag, annál színvonalasabbak lesznek. Nem bírnak lázadó természetükkel, kiengedik, mint a szellemet a palackból. Magyar találmány ez, mint a szegedi paprika és a pirosban sétáló ’48-as forradalom és szabadságharc.

Az Új Forrás körül már a Virrasztok felkent papjai mondta búcsúima zörgött, mint a fémlevelű haraszt, s láss csodát, a porábúl megéledett Phoenix, avagy a néhai Új Forrás megújult, s megduplázódott, a nyomtatásban megjelenő lap mellé odacsatlakozott az online változat.

Izgalmas indiántábor gyűlt össze az oldalon. A Füstjelek alatt például Paul Auster–J. M. Coetzee: Itt és most című, az Európa Kiadónál nem olyan régen megjelent levelezéséről adja közre beszámolóját Szűcs Balázs Péter. Közelebb áll az írás a jegyzethez, mint a kritikához, s nagyjából egy jól megírt kedvcsináló, s annak sem utolsó, engem megnyert magának az írás és az ismertetett levelezés, amint tehetem, beszerzem a könyvet minél előbb. A két figura már önmagában különleges egyéniség és zseniszagú varázsló, hát még ha össze-e-maileznek-leveleznek-faxolnak!

Kirilla Teréz és Kriston Levente Paolo Sorrentino: A nagy szépség című filmjéről oszt meg az olvasóval egy-egy hosszú és átfogó írást. Helyzetképet kapunk a kortárs európai filmről, s magának a rendezőnek a filmes eljárásaiban, megoldásaiban rejlő egyediségről.

Végre egy lap, ami magára vállalta az irodalmon kívül eső művészeti ágakat, s a képzőművészet, a tánc és a film is helyet kap az oldalon.

Konkoly Ágnes Solti Gizella Álmos kertek című, a Fészek Galériában megtartott kiállításáról számol be részletesen és ismeretterjesztő módon. Solti Gizella gobelinművész a Radnóti Miklós: Erőltetett menetében megjelenített kertjét szőtte meg, s erről olvashatunk helyénvaló és néha giccsbefordult sorokat, mint például ezt: „hanem a lélekben felragyogó remény is életre kel.”

Az új Forrás online gyerekrovattal is frissült, Acsai Roland költő és családapa szerkesztői szigora és indián fejdísze alatt. A szerzőktől kért mese kiegészül egy a szerzővel készített, jópofa interjúval. A januárt Sirokai Mátyás remek csillag-meséje és a babájáról készült gyönyörű képek színesítik és sugallják, hogy nincs még veszve Magyarország, ami a mesét és a gyermeki varázst illeti. Egyet idéznék az interjúból, ami szinte felér egy mesével:

– Szerinted mi okozta a dinoszauruszok kihalását? Zsófi szerint egy „medveorr” (értsd: meteor) lehullott az égből.

– Szerintem nem haltak ki, csak összementek, és még mindig itt vannak körülöttünk. Néha egy-egy gyíkban is rájuk lehet ismerni.

Bús magyaroknak és magyar busongóknak házi feladat a mese és az interjú elolvasása.

A Forrás folyóirat évnyitó számából kiemelést érdemelnek Tornai József nagyon sötét, Pokolból lopott tussal kihúzott, remekbeszabott versei. Tornairól mostanában kevés helyen esik szó, nem értem, miért, a Csoóri Sándorral együtt induló nemzedék egyik legnagyobb és legeredetibb költője. Néha nagyon pesszimista, nagyon magyarul borúlátó, ettől függetlenül a Tornai-versek kikerülhetetlenek, mint a falakból kiálló szögek a bőrünkbe akadnak, nyomuk van, sokáig érezzük őket, nem hagynak békén, mert például ezt a négy sort (is) viszem egy ideje magammal, magamon. „Búcsúmat naponta áldom,/táncolunk a lakodalmon,/egy a születés, a nemlét,/köszönöm öled kegyelmét.”

Pintér Lajos – a lap egyik szerkesztője – gyermekdalokkal jelentkezik, némi nagypapás beütéssel, – „gólya gólya gilice/mitől véres a lábad/egyik gyerek megvágta/másik gyerek megvágta/török gyerek se gyógyítja/magyar gyerek se gyógyítja.” – s a Csáth Gézától ellesett, rosszul végződő mesék hangulatával a végén. Péter Márta – sajnos számomra ismeretlen szerző, – szögek a betonban című hosszúversére megéri időt szánnunk, az elégikus gyászdalba ágyazott szöveg megrendít és magával ragad. „ahogy arcod vele-/fényzett (el-/menővel)/a/régi arc/hatodik/teleholdkor/s azóta is/hányadik/telésben.”

A lap egyik legszenzációsabb pontja mindezeken túl a Tóth Menyhért-csomag, levelek és vallomások, Sümegi Györgynek innen nagy köszönet a közzétételükért! Tóth Menyhért a magyar festészet egyik legnagyobb alakja volt, kemény magyar sorsból, szegénységből, Istenhitből és természetszeretetből, na meg szerénységben áztatott szelídségből és alázatból öntve-gyúrva. Aki nem ismerné véletlenül vagy figyelmetlenségből, az, először szégyellje magát nagyon, utána szerezzen be egy Tóth Menyhért albumot, s miután jól kinézegette (az ő képeiből soha nem fogy ki a nézés, képzavar bezár), csak utána vegye a bátorságot és az ünnepi ruhát ahhoz, hogy elolvassa ezeket a leveleket. A Tóth Menyhérttel foglalatosság ünnepi alkalom, festékbe öltözött szeánsz, áldozati rituálé, az öntisztítás kézenfekvő és képenfekvő módszere. S ráadás, hab a tortán, hogy verseiből és interjúiból is kapunk egy kis ízelítőt (nem is keveset), s a lap végén nézegethetünk néhány Tóth Menyhért képet. Na, fiúk, lányok, mindenki, Tóth Menyhértre fel!

A Hitel folyóiratban kifejezetten erős most a versrovat. Hálám ezért három fiatalt kísért, Deres Kornéliát, Pollágh Pétert és Sopotnik Zoltánt. Azért negatív mutatónak itt van Zsille Gábor esetlen és rossz, elavult hangon megszólaló verse, az idézettől most eltekintenék, nem ér annyit a szöveg.

Papp Endre bevezető írásából idéznék. „Saját gulyásunkban fővünk örökké? Bizonyára. Ám ki lehet-e törölni a magyar írók szívéből a reményt, hogy a »kufárhad« támadásával szemben »titkos otthon« helyett végre valódi, magukba szívható illatú, tapintható, szépségében csodálható, ismerős neszeivel, zörejeivel körülölelő helyet: hazát foglaljanak a kiszabott térben és kijelölt időben? Bárcsak megérhetnénk végre, hogy szavaink nyomán futó homokok, népek, házak Magyarországgá összeállnak!”

Nem jó ez az örökös üldözési mánia, Magyarországnak nincsenek megnevezhető ellenségei, akik feltétlenül ártó szándékkal közelednek hozzá. Papp Endre felvet néhány problémát, s azokról jó, ha elgondolkozunk, ám picivel árnyaltabban kellett volna fogalmaznia. A megszólalás kalandja, igen.

Döbrentei Kornél Kubinyi Anna méltatására írt gyönyörű szövegében szerencsére nem csalódtam. Élvezetes – most én leszek kicsit patetikus – ragyogó szöveg, nem esztétikai megítélés, nem baj: gyönyörködtet.

Közben örömmel láttam, hogy a Hitel honlapja megújult, nagyon helyes.

Februárban folytatjuk!

 Ayhan Gökhan