„A vad népek díszítő idomai”

Az a kevert nyelv, amely a kötetet jellemzi, többek között azért is könnyen befogadható, mert a szerző szándékosan nem tesz különbséget sem a múltbéli és az azóta folyamatosan változóban lévő társadalmi folyamatok, sem az embert idők során körülvevő eszköztár elemei között. Mintha ezek a technikai apparátusok és módozatok csak megnevezésükben változtak volna meg, működésük megegyezne a korábbi változataikkal. A szavak, amelyek korábbi, illetve jelenlegi állapotokat jelölnek, szinte egymás szinonimájaként feleltethetők meg a szövegekben.  Az apród című vers például a társadalmi rétegződés univerzális jelenségére hívja fel a figyelmet: „A gyengekezű trónörökös apród lenne, / ha szerencsésebb csillagzat alá születik, / haja gyér, álla infantilis, / kijavítják, összefoglalják, amit mondott. / […] Egy dolgot mindenképpen magával visz a palotából, / ha elűzik végre: apja masszázsrollerét.” (14.)  

Szőcs Petra a hazai diskurzusokhoz hasonlóan nyelvével kiterjeszti az időt, és ezzel párhuzamosan elvégzi ugyanezt a térrel is: a szövegek központjában lévő társadalmi topikok átlépik az országhatárt, globális kérdésekké válnak. Az egyik legtöbbet tárgyalt jelenség a kötetben a járványbetegségek kollektív megélése. Már az első vers is a pestis járványt érintő Velence témáját járja körül, azt, miképp szeparálják el a betegeket a város közösségétől annak érdekében, hogy megállítsák a fertőzés terjedését (A monasztikus szigeteken rossz a levegő). Ennek az alaphelyzetnek a tárgyalása több cikluson keresztül történik, csakhogy eközben olyan eszközök, kifejezések is feltűnnek a szövegekben, amelyek a covid ideje alatt napi szinten aktívan jelen voltak a közbeszédben. A szöveg tehát két, időben eltérő, de a lezajlásban hasonló eseményre reagál egyszerre: „Azokban az időkben a pravoszláv egyház is védelmébe vette / az oltás ellen fellépőket, / de mi, az iszapházak lakói / titkon azt reméltük, / hogy kialakul a nyájimmunitás. / Az orvos madárcsőrös álarcát hátrahagyva / előző este ugrott le a világítótoronyból.” (8.). A betegség mint tárgykör a járványokon túl is megjelenik azáltal, hogy a versek főképpen olyan karaktereket ábrázolnak, akikre a testi torzulások, a mentális deformáltság jellemző. „A hipnoterápia nem sikerült. / Hiába próbáljuk megfejteni, miért nem dönt soha, / csak magát látja, ahogy háttal távolodik egy tükörben, / kezében piros lámpa kattog.“ (49.) Ehhez a hiányossághoz kapcsolódnak bizonyos értelemben azok a feminista kérdések is, amelyek a nők társadalomban betöltött pozícióinak lehetőségeit – azoknak a határait – tárgyalják: női foglalkozásokat, a munkaerőpiacon betöltött szerepeket, „karriertörténeteket”. 

Szőcs betegekkel teli világa nemcsak azért vehető komolyan, mert a kaotikusnak tűnő időbeli síkok logikus rendszerben szerveződnek újra, hanem azért is, mert a társadalmi jelenségek rendkívül árnyaltan kerülnek előtérbe. A hitelesség a szövegek tárgyilagosságában is rejlik, abban, ahogy Szőcs mintegy dokumentálja az általa konstruált világ jellegzetességeit: nem idealizál, nem él kritikával, csupán azokat a megfigyeléseket adja tovább, amelyek számára érvényesnek bizonyulnak. Leírásai ebben az értelemben olyan precízen összeszerkesztett valóságot ábrázolnak, hogy egyes versekben már azt sem lehet magabiztosan eldönteni, a megjelenő képek a kifejezhetőség érdekében használt retorikai alakzatokként működnek-e, vagy ez maga a valóság. Az Egy radioaktív kert emléke című versben például a szerző egy csernobili katasztrófát érintő lakót és annak környezetét írja körül, mégis felfejthetetlen marad, mely nyelvi elemek funkciója a sugárzás következtében történt torzulás szó szerinti visszaadása, és melyek működnek metaforaként.

A leírások dokumentációszerűségét tovább fokozzák a kötetben azok az kifejezések, amelyek megidézik a filmes világot. Egyrészről a szerző terminusokat, neveket használ fel a versekben: Az amatőrfilmes címűben Federicco Fellini, Michelangelo Antonioni vagy Jancsó Miklós rendezők nevei tűnnek fel. Más esetekben filmgyártással kapcsolatos szituációkat tematizálnak a versek: a Johnny ma hangja esetében a lírai én amiatt szorong, hogy míg az egyik szakmabeli társa tömegjeleneteket forgat pandémia alatt, addig ő nem dolgozik semmin. A hasonmásban pedig az a kérdés merül fel, hogyan lehet egy jól bevált színészt pótolni filmrendezés során. Utóbbi jelenetezés érdekessége, hogy a lírai én sziámi ikreket keres a forgatáshoz, ami által a múlt századi cirkuszok és freak show-k biológiai egzotikumokat fel- és kihasználó szórakoztatóüzeme is megidéződik a szövegben. Amikor a versek nem a filmes világ kellékeit építik be magukba, gyakran az ehhez az iparághoz kapcsolódó produktumok működését imitálják. Egyes munkák éppen ezért úgy viselkednek, akárha forgatókönyvek lennének – a versszakok snittek, a bizonyos strófák közötti csillagjelek pedig vágások: 

„Filmem a tengerparton játszódik. 
A főhős mindenét (kulcs, napszemüveg) elhagyja a vízben, 
Aztán megtalálja. A mellékszereplő, egy szerzetes 
Jobban kihasználja a tenger adta lehetőségeket. 

* 

Nem találunk rendes színészt idehaza, 
Megrándul az arcuk, mielőtt megszólalnának, 
Ne nézzünk szét a románok között?” (17.)

Ezek az elemek azt a hatást erősítik, mintha a kötet nem kizárólag irodalmi alkotásként volna értelmezhető, hanem bizonyos értelemben egy jól megszerkesztett filmként is, amely a Szőcs Petra által konstruált valóságot dokumentálja. Ezzel a vonással párhuzamosan az is elmondható, hogy a szerző nemcsak történelmi korok, periférián lévő és mai köztudatban aktívan megmaradt szavak kombinálásával játszik el, de ehhez hasonlóan a most, illetve korábban uralkodó médiumokat is egyazon felületen említi. A könyv és film mellett felbukkannak olyan eszközök is a versekben, mint a kazetta, a tévé, számitógép, telefon, fényképezőgép vagy diktafon, amelyek mindvégig szorosan hozzátartozó részei ennek a világnak. Szőcsnél a médiumok  használata alapvető, értékesség szempontjából nem megkülönböztethetők egymástól, elvégre azonos funkciókat látnak el. Ennek az elvnek egy extrém példája az Az áthaladó (54.) című kötetdarab, ami tulajdonképpen nem is vers, hanem egy fotó, amely egy valószínűleg Velence szigetein található épületben imádkozó nőt ábrázol.

  Az utóbbi időben több olyan művészeti alkotás is született, amely a társadalmi-politikai problémákra tudatosan reagál. Ezek a munkák többnyire ironikusak, groteszkek vagy parodisztikusak, de semmiképp se veszik olyan komolyan magukat, mint A gonosz falu legszebb lakói. Ez a kötet egy konstrukció, amelyet a környezet tudattalanul alakított. Legnagyobb bizonyíték erre az, hogy bár a versek nyelvezetükben a magyar közmédia stílusához hasonlóan épülnek, mégsem találhatók olyan kifejezések vagy utalások, amelyek direkt módon a magyar viszonyokra reflektálnának. Szőcs Petra munkája olyan lenyomat a jövő számára, ami kihívás elé állítja mindazokat, akik megpróbálják a múlt és a jelen sémáit kibogozni egymásból. 

Borbíró Bíborka

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)

Magvető Kiadó

Budapest, 2022

80 oldal, 2499 Ft