tiszatáj | 2020. szeptember 23.

Törzsasztal Műhely

A megkülönböztetés árnyéka

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL

Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez.  

A regényed Örvény című prológusa egy kislány nézőpontjából mutatja be egy férfi pedofil magatartást sejtető közeledését. Felkavaró, pontos visszaemlékezés, majd váratlan lezárás, homály. Olyan, akár egy traumatikus vakuemlék. Mi volt a célod ezzel a fényképszerű bevezetővel?

Az Örvény az írási folyamat késői szakaszában keletkezett, amikor a három Teréz alakja és története már megformálódott. Az ő közös előtörténetükké tettem ezt a rövid részt, és kiemeltem a prológusba, hogy visszatérő álomként lebegjen a regény felett.

Három életalternatíva, három fejezet és három nyelv szövedéke ez a történet. Ez a hármas felosztás mintha távol akarná tartani magától a dualisztikus értelmezéseket, noha nagyon is megosztó témák merülnek föl. Lehet stabil formát találni az idegenség, a kirekesztés vagy épp a menekültkérdés kitárgyalására?

A megküzdési stratégiáink ugyanúgy tökéletlenek, mint a megfogalmazásra tett kísérleteink. Nem akartam egyetlen megoldási javaslattal beérni, de hogy a végtelen lehetőség között ne veszítsem el a személyességet, megálltam a hármas számnál.

– Jellemző a narrációra a nemzeti és etnikai sztereotípiákról való gondolkodás őszintesége is. Külföldön töltött éveid alatt milyen tapasztalataid születtek a kelet-európaiak, vagy más nemzetiségűek fogadtatásával, elfogadásával kapcsolatban?  

Jelenlegi világunk egyik legbefogadóbb országában, Németországban éltem tizenegy évig, és utána egy évet eltöltöttem Bécsben is. Sokat tanultam a kirekesztésről és az elfogadásról, viszont nehéz lenne a tapasztalataimat néhány mondatban összefoglalni. A Terézben kísérletet tettem erre, ám ez a kísérlet szükségszerűen befejezetlen maradt. Németországban a társadalom túlnyomó része nyíltan kiáll az egyenlőség és a szolidaritás mellett, mégis minden ártalmatlan élethelyzetre rávetülhet a megkülönböztetés árnyéka. Azonban az egyértelmű normák és elvárások, valamint a nyílt kommunikáció megteremtik az élhető és belakható társadalom lehetőségét.

– Az új közegbe való beilleszkedés Teréz számára egyik fejezetben sem zökkenőmentes. Milyen viszonyban áll itt egymással az új, még idegen kulturális környezet és a személyes trauma feldolgozásának feladata?

A környezet megváltoztatása lehet egy trauma elől való menekülés mozzanata, más Terézek a jobb élet reményében, vagy nehézkedési erő hiányában indulnak útnak. Egy új kulturális és szociális tér átkeretezheti a traumákat, főleg mivel a beilleszkedés folyamata során az ember kénytelen újra, új fénytörésben is megvizsgálni a személyiségét és az élettörténetét.

Hallgatás, elhallgatás, az intim helyzetekben való távolságtartás motivikus felmutatása – ezek mind karakterformáló nyelvi mozzanatok a regényben. Hogy élted meg a szereplővel való azonosulást az írás ideje alatt?

Mivel általában nagy empátiával állok a karaktereimhez, a Teréz írása meglehetősen megterhelő folyamat volt. Az első részeket apránként, időeltolással írtam, nagyrészt Németországban, ahol az idegenséget nap mint nap megtapasztalhattam a saját bőrömön. De nemcsak saját élményből és képzeletből dolgoztam, a betéttörténetek egy részét az ismerőseimtől kértem kölcsön, így tudtam kitágítani a migrációs és a női tapasztalatokat is.

– Szentség, testi szenvedés, áldozatiság, (Teréz)anyaság – asszociációk tömkelege tapad a Teréz névhez. Mi volt a fő indokod, hogy erre esett a választás?

Nem annyira mérlegelés, mint inkább intuitív impulzusok álltak a döntés mögött, de mire megszületett a név és a cím, nagyjából vissza tudtam fejteni a motivációimat. Ha egy szent nevét emelem ki könyvcímként, azzal mindenképpen behozom a szakralitást az értelmezési térbe, de a testi szenvedés és a tisztaság mellett megemlíteném, hogy mind Avilai, mind Lisieux-i Szent Teréz nevezetes humorral bírt. A Teréz, ha nem is humoros könyv, a groteszk és a komikum eszközét gyakran használtam benne a tragikum ellenpontozásaként. Emellett a főszereplő neve utal a szerzővel való azonosulásra, illetve és ezzel párhuzamosan a szerző azonosulására a szereplővel, ami ebben az esetben a kreatív folyamat elkerülhetetlen velejárója volt.

Van egy rejtekhely – „a pince legsötétebb sarkában, a használaton kívüli virágládák mög[ött]” (31.) –, amely Teréz minden sorsvariánsában létezik, és ahová a naplóit, áttételesen a gyerekkori emlékeit bújtatja. Beszédes hely ez. Mi ihlette?

Az ihletet nehéz nyakon ragadni, és nem volt konkrét előkép, amire vissza tudnám vezetni Teréz rejtekhelyét, de azt hiszem, a rossz emlékeink egy részét ott tartjuk mind, egy ilyen sötét, dohos zugban, egy pókhálóval teleszőtt kaspó árnyékában.

Szutorisz Szabolcs

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja)

  
  
  
Fotók: Takács Borisz / B42 – DiY