A magány ízei

A dél-koreai Szokcsó tél- és halszagba burkolózva várja a tavasz érkezését. A tengerparti város jobb napokat látott panziójában dolgozik a regény névtelen elbeszélője, egy fiatal lány, aki szöuli egyetemi tanulmányai végeztével tért haza szülővárosába. A munka semmiféle intellektuális kihívást nem tartogat számára, így nem csoda, hogy fokozott kíváncsisággal fordul a panzióba érkező, titokzatos vendég felé. Yan Kerrand francia képregényrajzoló, aki képregénysorozatának utolsó kötetéhez keres ihletet Szokcsóban. A középkorú férfi kezdetben tudomást sem vesz a lányról, de ahogy múlik az idő, a két idegen között különleges kapcsolat szövődik. Kirándulásokat tesznek – ellátogatnak az észak-koreai határhoz, a közeli nemzeti parkba és a nákszáni szerzetesekhez –, a hangsúly mégis a belső történéseken van: ismeretségüket a folyamatos közeledés és távolodás dinamikája jellemzi. Párbeszédeikben a kimondott szavaknál fontosabb szerep jut a csendnek és az elhallgatásoknak. A lány úgy dönt, angolul kommunikál a férfival, noha magabiztosabban beszél franciául – a közvetítőnyelv által előidézett távolságtartás végig megmarad közöttük.

A férfi iránti érdeklődését kétségtelenül meghatározza azonos származásuk: a lány apja francia hajós, aki hamar elhagyta őt és édesanyját. Így a képregényrajzolóval való megismerkedés magában hordozza a lehetőséget az anya sorsának megismétlésére, de kulcsot adhat számára francia gyökereinek jobb megértéséhez is. A regény utolsó oldalain az elbeszélő pontos képet fest a találkozás jelentőségéről: „Általa fedeztem fel egy addig ismeretlen dolgot magamban, azt a részemet, amelyik onnan való, a világ másik részéről”. 

A Tél Szokcsóban szereplői magányos figurák. Kerrand nős ember létére nyughatatlanul utazgat, akárcsak képregényeinek főhőse. Sokatmondó az is, hogy megrajzolt nőalakjai rendre vázlatban maradnak, köteteiben nem kapnak helyet. A lánynak hiába van barátja, Dzsun-o nem igazán foglalkozik az érzéseivel. Édesanyja szereti őt, de túlzott ragaszkodásával meggátolja a felnőtt identitás kialakításában – a két nő minden hétvégén egy ágyban alszik. Amikor felmerül a Szöulba költözés gondolata, a lány arra hivatkozik, hogy nem hagyhatja magára az anyját. Saját helyzetét ugyanolyan átmenetinek látja, mint a téli mozdulatlanságba dermedt városét. Állítja, hogy egyszer maga mögött hagyja a kisváros unalmát, ahogy a tavasz beköszöntével Szokcsó is újra megtelik élettel.

A lány francia és koreai irodalomból diplomázott – ez a tény egyrészt az identitáskeresés kérdése felől kap jelentőséget, másrészt látásmódjában is megjelenik a filológus aprólékossága. Az elbeszélő tekintete többször egy-egy jelentéktelennek tűnő részlet felett időzik, legyen az egy asztalon keresztülmászó bogár vagy egy hal és egy rák kiegyenlítetlen küzdelme az akváriumban. A valóság bizonyos szegmensei az egyetemen tanultak segítségével válnak számára megragadhatóvá, például amikor Franciaországról kérdezi a képregényrajzolót.  A lány Franciaországa Maupassant és Monet hazája, amelynek nem sok köze van az ország jelenéhez.

A regény olvasása több érzékszervre ható élményt nyújt, ízek és illatok kavarognak az oldalakon. A dél-koreai konyhában járatlan olvasót ámulattal töltik el a különlegesebbnél különlegesebb fogások leírásai: a lány hol hínárlevest és makkzselét, hol polipételt készít. Az ételek a kapcsolódás lehetőségét teremthetnék meg, viszont Kerrand az utolsó pillanatban is elutasítja azt, hogy megkóstolja a lány főztjét. Az ételkészítés és a rajzolás egyaránt művészi tevékenyég, még ha a két szereplő alkotói módszere nagyon eltérő is. A férfi rajzai a pillanatnyi ihlettől vezérelve születnek, míg az elbeszélő pontosan látja maga előtt az elkészítendő ételt. Az alkotások sorsa az, hogy megemésszék őket – nemcsak a lány fogásait, de a szemlélés által a rajzokat is. Sőt, bizarr módon a képregényrajzoló olykor a műalkotások hordozóját, a rajzpapírt is fogyasztja: „Kerrand időnként letépett egy darabot a papír széléből, és rágni kezdte.”

A test legtöbbször úgy jelenik meg, mint valami hibás, romlott, megváltoztatásra ítélt dolog. Az elbeszélő testképzavarral küzd, az ételhez fűződő viszonya problematikus. Gyakran megvonja magától a táplálékot, vagy éppen a túlevésbe menekül, végeredményben a bulimia kórképe rajzolódik ki. A lány ellentmondásos visszajelzéseket kap édesanyjától és barátjától: egyik pillanatban szépségét dicsérik, a következőben kontaktlencse-viselésre buzdítják, és plasztikai műtétet ajánlgatnak neki. Úgy tűnik, a szépészeti beavatkozások teljesen természetes részét képezik a dél-koreai szépségkultusznak: az egyik vendég, egy fővárosi lány arcműtéte után a panzióban lábadozik, és Dzsun-o is megműttetné magát, ha ez elősegítheti modellkarrierjének beindítását. 

A Tél Szokcsóban sokrétű alkotás, egyre rövidülő fejezetei olyanok, mint egy-egy képeslap, melyek bepillantást engednek egy szorongó, bizonytalan lány lelkébe s egy téli álmát alvó város hétköznapjaiba. Mindehhez a szerző takarékos, ám lírai szépségű nyelvet talált.

Soós Veronika

Fordította: Kiss Kornélia

Magvető Kiadó

Budapest, 2023

112 oldal, 3299 Ft