tiszatáj | 2014. április 12.

A borzongás gyönyöre

Szőcs Petra első kötete az a könyv, amelyet egy jól látható helyre teszek majd a polcra, ne kelljen sokat keresgélnem utána. Hogy napközben többször ránézzek a telitalálat címére: Kétvízköz. Egysoros vers ez a cím. Sejtelmes, precíz. A kötetben két olyan költemény is van, melynek címe azonos, illetve részben azonos vele. Az egyikben konkrét helyszínt jelöl, a másikban, a Kétvízközben című kétsorosban elvontabb lesz […]

Szőcs Petra első kötete az a könyv, amelyet egy jól látható helyre teszek majd a polcra, ne kelljen sokat keresgélnem utána. Hogy napközben többször ránézzek a telitalálat címére: Kétvízköz. Egysoros vers ez a cím. Sejtelmes, precíz. A kötetben két olyan költemény is van, melynek címe azonos, illetve részben azonos vele. Az egyikben konkrét helyszínt jelöl, a másikban, a Kétvízközben című kétsorosban elvontabb lesz: „nincsen pestisjárvány, / mégis sokan meghalnak.” Keserű, hétköznapi apokalipszis ez, „Tarr-víz”, ahogyan a címadó költemény lírai alanya határozza meg a versvilág filmszerű állagát. Film, színház, költészet – Petra ebben a háromszögben alkot.

A kötet minden egyes verse olyan, mint a nagy műgonddal kiválogatott szilánk. Formája, csillogása vonzó, ám egy óvatlan pillanatban felsérti ujjunkat. A kiserkenő vér pedig bemaszatolja az áttetsző üvegdarabkát: „régi sebeket nyit fel” – olvashatjuk a kötetnyitó Ceremóniában. Petra úgy írta meg a verseit, hogy élvezzük is a bőrünkön megnyíló fájdalmat. A könyvben sokszor találkozni ilyen vágással. Abban az értelemben is, ahogyan a szerző hirtelen megtöri költeményeinek elemeit, megszakítja a kibontakozó (család)történetet, a másik vonásainak rajzolatát, s a verset a hiány tapasztalatának médiumává teszi. Ugyanakkor Petra nemcsak a tragédiára hangolja a darabjait, a játékos, az érzéki oldala is megmutatkozik. A Lemondás című versben egy olyan csókról olvashatunk, amelynek leírását a kortárs lírában nemcsak az első kötetesek irigyelhetik: „A gyermek oly tisztán, szavak nélkül is megértett / és úgy csókolta a nyakamat a fülemnél, / ahogy csak én lennék képes csókolni magam.” A vers elsőre a pedofília provokatív, erkölcsmentes esztétizálásaként hat. Ám ennél fontosabb, hogy azt mutatja meg, hogy egyedül a gyerek képes minket úgy szeretni, ahogyan az nekünk, a természetes önzésünknek jólesik. Talán azért, mert a gyerek még nem ismeri, kik vagyunk. Szavak nélkül szeret, vagyis a nyelv korlátozó és ideologikus működésétől még érintetlen, nem ismeri a tabut. A kötet verseiben sokszor találkozni vásott, de nem romlott kölykökkel. Ezek a gyerekek semmi esetre sem a pirospozsgás pofikájú angyalkákat idézik. A családi tragédiák koraérett túlélői ők. Ez a komor hangulat néha ironikus színezetet kap, pl. a Roró nevei című versben a Cucu bácsi lányának három neve lesz. Az egyszerre morbid és humoros felütés végül tragikomikus zárlatot kap: „Cucu bácsi azért kapott hirtelen infarktust, / mert megijedt, hogy három lánya van, / és egyiket sem ismeri.” Petra költeményeinek humora legtöbbször abszurd vagy morbid, mintha Ionescót ötvöznénk Hitchcockkal. Hitchcock műveinek történetmondása párhuzamba állítható Petra megszakításon alapuló verses dramaturgiájával, méghozzá az ún. „vörös hering” technika alapján: a hirtelen vágás egy másik, addig lényegtelennek hit mozzanatot tesz hangsúlyossá. Petra a kísértetiessel játszadozó verses thrillereket rendez. S ha már Ionesco is szóba került, akkor a szerző kultikus kopasz énekesnője, ha egy pillanatra is, de megidéződik Petra világában: az Önbiazlomhiány című költeményben a kosztümös lírai alanyt egy szokatlan öregek otthonában „tarkopaszra” nyírják a tetvek miatt. Az abszurd mellett talán abból a szempontból is fontos a román származású Ionesco, hogy a Kétvízköz gyerektörténetei, helyszínei többek között a többnyelvű Erdélyben, Romániában játszódnak. Ez pedig személyes szál, ugyanis Petra Kolozsvárott született, ott töltötte gyerekkorát, s onnan költözött el Budapestre, ahol ma is él. Ám téved az, aki ebből a könyvből akarja megtudni, milyenek a románok és az erdélyi magyarok, vagy aki a kötet olvasatát leszűkíti a szerző hiányosan ismert életrajzára. Mert a kötet versei nem a megszokott sztereotípiáinkat elégítik ki. „Anyám kún volt, az apám félig székely, / félig román, vagy tán egészen az.” – írja József Attila A Dunánál című költeményében. Szőcs Petránál ez így módosul: „Árva voltam, szőke és román” (Kimenő). Hol ebben a mondatban az életrajzi szál? A szerepvers lehetőségeiben, amit Petra ügyesen használ a klasszikus alanyi líra díszletei között. A több kultúrájú környezet feszültségei pedig jelen vannak a Kétvízközben, ám mégsem fojtják meg a légkört. Nem elsősorban a történelem és a politika, hanem más fertőzi itt a gondolatokat, az érzelmeket, az eseményeket. Valami ragacsos, süppedős anyag, dohos levegő. A „Tarr-víz” banális és hétköznapi apokalipszise.

A kötet versei zömével visszaemlékező nézőpontból íródtak, vagyis azt jelenítik meg, ami az idő zakatolása ellenére nem múlik el. Ami két víz között érzékelhető. Néhány szilánkdarab, mely a húsunkba hasít. És amin néha mosolyogni is tudunk.

(Elhangzott Makón a költészet napján, 2014. 04. 11-én, a Medáliák-díj átadásakor.)

Orcsik Roland

Kapcsolódó hírünk:

A költészet napja – Szőcs Petra kapta az idén a Makói Medáliák díjat >>>