Zajok az első emeletről

AZ ALSÓ SZOMSZÉD

Politikai-szociológiai felhangokkal erősített karakterdrámákon (4 hónap, 3 hét, 2 nap), szatirikus-keserű beütésű bürokrácia-pamfleteken (Forradalmárok, Rendészet, nyelvészet, Lazarescu úr halála) túl a román új hullám más filmtípusokat is tartogat. XIX. századba révedő historikus darab (Aferim!) ugyanúgy található a repertoárban, mint Woody Allen-típusalakot mozgató dramedy (Legjobb szándék) vagy súlyos emberi deficitekről regélő mozik a Mindenki a mennybe megy pialati családi tragikomédiájától a Dombokon túl vallástragédiába bújtatott passiómenetén át az Anyai szívig.

Radu Muntean mintha a legutóbbi irányzat felé húzna. Sallangmentes hozzáállására már előző mozija, az Ünnepek után is kiváló példát nyújt. Házastársi drámája kényelmetlenül realisztikus szakításszcénával operálva a szülői felelősségről, a majdani gyereksorsról is ejt néhány keresetlen szót, de nála fontosabb a személyes vesszőfutás, annak boncolgatása, mi zajlik le az egyénben egy apró-cseprő, ám valójában rendkívül fontos hétköznapi határhelyzetben, hogyan reagál egy fájdalmas döntésre a férj, a feleség és a szerető. Bárki, aki úgy gondolja, hogy tavalyi, a cannes-i Un Certain Regard-szekcióban debütált filmje, Az alsó szomszéd zsánerjátékot űz majd, és legalább félig kapaszkodik majd egy műfaji öntőformába, nagy bakot lő. A direktor monomániás auteurként ezúttal is a belső próbatételen, marcangoló lélektani gondokon töpreng. Minimalista anti-krimije a bűn és bűnhődés dilemmakörét fogalmazza újra, hovatovább destruálja. Dosztojevszkiji premisszáját a kommunikációképtelenség, a kínzó hallgatás sajátosan román, abszolút lecsupaszított metaforájaként bontja ki. Noha Patrascu, a főalak gyilkosság nyomait véli felfedezni, a bérház egyik első emeleti ajtaja mögött gyanús zajokat észlel, percepciója csalóka lehet. Ilyen rangban rögtön le is csaphatnák a magas labdát az olyan műfajteoretikusok, akik a Nagyítás modernizmusát, a Magánbeszélgetés hollywoodi szubverzióját, a Halál a hídon thriller-klasszikusát emlegetik, csakhogy Az alsó szomszéd teljesen más fénytörésben áll a látás, észlelés, majd az élményfeldolgozás hármasához.

Főszereplőnk esetlen, pocakos kispolgár, korántsem eredményes detektív, számára óriási nehézséget okoz, hogyan ossza meg információját hozzátartozóival, sőt, megossza-e egyáltalán, jelentse-e a bűntényt a hatóságoknak. Muntean éppen erre a szorongató kérdésre megy rá, sőt, végig a csendet, az önemésztést nevezi meg a film kulcsfogalmaiként. Patrascu bűne az, hogy nem nyitja ki a száját, bűnhődését a családja körében megeső többnyire verbális félreértések jelentik. Indulatosabban vonja kérdőre nejét, és amikor az asszony ezt szóvá is teszi, ő csodálkozik („Nézzenek oda!”). Nem ért szót videojáték és szociális média-függő kamaszfiával, hosszan, némán méregeti Valit, az állítólagos barátnőgyilkost. Munkahelyén, az autókölcsönzőben, netán más tereken mint egy parkban vagy éppen régi rendőrismerősénél ugyancsak elidegenedetten lézeng – hekuscimborája kérése („Tartsuk a kapcsolatot.”) aprócska tőmondatként ugyan, mégis briliánsan összegzi, vagy inkább ad fricskát Az alsó szomszédban domináns szót nem értésnek. Otthon, a négy fal között – hasonlóan az Ünnepek utánhoz – semmi nincs rendben, a direktor pedig olykor a fekete humor, a groteszk eszközeihez nyúl: a feleség és a fiú kis anomáliákat élnek át a patriarchális tekintélyétől fosztott apával együtt, bajuk kézről kézre jár.

Hiányzik a történet, búcsút mondhatunk a feldolgozható, egységbe olvasztható, képpé formálható percepciónak. Muntean úgy érvel, mindez pusztán egyetlen ember, jelesül Patrascu választásából adódik, vagyis lelkiismerete húzza őt csőbe. Amiatt tátong szakadék közte és ismerősei, rokonai között, e révén válik csellengő figurává. Ő döntött ekképpen, a következményekért egyértelműen őt terheli a felelősség – így Az alsó szomszéd par excellence bűn- vagy erkölcsdráma, de nem tömegmozis szempontból, hanem a megjelölés irodalmi, filozófiai értelmében, a karakterre rakódó hatalmas terhekre, a tett és a reakció viszonyára utalva. Patrascu ugyan figyel, szemlélődik, de nem jut előrébb, csupán kisszerű bukaresti nyárspolgár-voyeur marad. Muntean ráadásul ezt, a megfigyelés kérdését is árnyalja: míg a főfigura az ablakon át bámul, odébb húzódik, jelezve a famíliájától való távolságtartás kezdetét, addig felesége csak értetlenül „bámul” jobbra-balra, próbál rájönni, mi történik; fia a Facebookon lógva játszik mininyomozót, majd alvajáró, angol katonai videojáték-parancsokat motyogva („Need backup!”) küldi magát izolációba, a főszereplő tágabb környezete pedig értetlenekből álló, szintén mindenfelé pillantgató massza, amin Patrascu csak úgy, triviálisan átvonul. A gyilkos sem más: egyszerű, antiheroikus figura, bármelyikünk jó szomszédja lehetne. A direktor a hiányról, valami megfoghatatlanról elmélkedik, mi több, a „Whodunit?” bűnügyi dramaturgiát húzza karóba – zörejekkel, neszekkel él, a halott nőre koszorúk, égő gyertyák, rendőrségi kordon utalnak. Pusztán kicsi jelölők szóródnak szét, ám a nagy egészet, a megoldást egyik sem hozza el: pontosan olyanok, mint Patrascu zavaros belső világa, felkavart pszichéje, amit senki számára nem enged láttatni, ehelyett újabb problémákat generál. Ő csak beáll a sorba, hunyászkodik, nem csoda, ha senki nem érti, mi miért van, hogyan van. Igaz, a végén sikerül úgymond robbanáspontig hevíteni a szituációt, ez szintén a román iskola szellemében zajlik – állványra helyezett kameráról filmezik Patrascu és Vali verekedését, az ökölharc csupán jelentéktelen mozzanat, két lepukkant férfi semmit nem érő torzsalkodása egy ingerszegény balkáni koszfészekben. Tettes és nyomozó állnak egymással szemben, hogy szánalmas kisemberekként végezzék.

Olasz neorealista modorban bandukoló, célba sosem érő figurákat mutat Az alsó szomszéd, igaz, az esztétikát néha túlzásba viszi Muntean és bizonyos ide-odalődörgések unalmasnak hatnak, felesleges járkálásnak, semmint a minimalista cselekményt szolgáló elemeknek, mégis könnyen szemet hunyhatunk e problémák felett. Végül jórészt két pillanat számít: a bevert orral, félmeztelenül üldögélő Patrascu, aki rájön, hogy valami sorsdöntőt tett, mégsem ad számot róla, hanem továbbra is hallgat, marja magát, majd ennek szatirikus-ironikus leképződése a sötét éjszakai zárlattal a nej és a gyermek társaságában. Elveszve a feketeségben, a nyugtalanító hangok, a ki nem mondott és mondható szavak káoszában.

Szabó Ádám

Un etaj mai jos, 2015

Rendező: Radu Muntean

Szereplők: Teodor Corban, Oxana Moravec, Ionut Bora, Iulian Postelnicu, Tatiana Iekel