Utóélet

Az Utóélet a társadalomkritikus vígjáték ritka példája. Abban viszont remélhetőleg illeszkedik az elmúlt időszak magyar filmjei közé, hogy szép fesztiválfogadtatás és támogató kritikai visszhang kísérte – talán nem marad el a közönség kedvező véleménye sem.

Az eddig is világos volt, hogy ha a kortárs magyar film valamilyen műfaji logikát alkalmazott, az legtöbb esetben a vígjátéké volt. Nem véletlenül ezek a filmek a legismertebbek a közönség körében, sőt, a mai nézők nagyon gyakran azonosítják a mai magyar filmet a vígjátékkal. A műfajnak ugyanakkor számos típusa és altípusa alakult ki – ezt könnyen tudjuk érzékeltetni akár a legutóbbi évek példáinak segítségével. Meglepőnek tűnhet, de az Utóélethez az Üvegtigris trilógia áll a legközelebb: itt is és ott is elrajzolt szereplők, akik kivétel nélkül vesztesek a maguk módján, ábrázolásuk nem nélkülözi a bohózat elemeit, ugyanakkor az Utóéletben és mindhárom Üvegtigrisben van bizonyos megbocsátó jellegű néplélekrajz. Mindkét oldalon tapasztalunk továbbá valamiféle időbeli stilizálást, amit a köznapi nyelvhasználat retrónak hív – éppen ez a kopottasra hangolt tárgyi környezet készíti elő a nézői együttérzést, a cselekménynek éppen ez az enyhe visszadatálása teszi lehetővé a kritikai él tompítását.

Az Utóélet családi házának műanyag lambériája és a Gyabronka József alakította falusi plébános autóstáskája nagyon is ismerős, tehát nehéz kívülállóként szemlélni. Talán hasonló szerkezetet alakított ki a Mázli – kis falu nagy szarban (2008, rendezte Keményffy Tamás), de ott a szereplők drámai hibái túl nagyok, az ábrázolt kisszerűségek túl látványosak ahhoz, hogy jó lelkiismerettel magunknak érezzük őket. A Zimmer Feri (1998, Tímár Péter) hasonló társadalomképével csatlakozhat ehhez a sorozathoz, de a filmet sajátos megformálása teszi különlegessé: Tímár a burleszk eszközeinek alkalmazásával éppenséggel enyhíti az egyébként maró kritikát, és ez a film második részére fokozottan érvényes. A Konyec – az utolsó csekk a pohárban (2007, Rohonyi Gábor) alapja ugyancsak a kisemberábrázolás, de a filmben hangsúlyosabb a műfajparódia. A Konyec… afféle lefokozott akciófilm, hiszen alaposan átértelmezi az üldözős történetek szereplőgárdáját, az üldözés tétjét és teljes lefolyását. Mivel a Nejem, nőm, csajom (2012, Szajki Péter) a rendező egy korábbi munkájának műfaji keretek között megvalósuló átdolgozása, a filmben ugyancsak felsejlik néhány társadalomlélektani megfigyelés, de a Nejem, nőm… ezeket a mozzanatokat ugyancsak a fekete komédia felé viszi el. Ez utóbbi film némiképp hajlik a kortárs magyar filmben különösen erős romkom felé is, ami viszont újabb műfaji változatokat idéz fel, és eltávolít minket az Utóélettől, mert Zomborácz Virág filmje ezekkel nem tart rokonságot.

Az Utóéletet talán önveszélyesnek mondható dramaturgiai erő határozza meg, ez pedig a ’mindenki terhelt, mindenki ütődött, egyik nagyobb futóbolond a másiknál’ szereplőjellemzési elv. Több olyan magyar film fordult a saját szereplői és a tulajdon valósága ellen, amely a társadalmi közeg hasonló kezelésén alapult – elég a kifejezetten kínos, bár megmagyarázhatatlanul nagy népszerűségnek örvendő Indul a bakterházra vagy a Megy a gőzösre gondolni. Az Utóéletet a fentiekhez hasonló népszínműves jellegtől a rendezőnek a szereplőivel szemben érzett tapintata menti meg, továbbá a film a karikírozás kifinomultabb eszközeit alkalmazza. A filmbeli Mózes (Kristóf Márton alakítása) lúzerségét ugyanis a családban elfoglalt lélektani helyzete magyarázza (az apja bénító szeretete tette magatehetetlenné), a nagynéni (Csákányi Eszter) ugyan ismerősnek tűnő figura – a szerelemre vágyakozó vénlány –, de ilyenként ugyancsak beleilleszkedik a filmbeli közösségbe, az ezotériával foglalkozó autószerelő (Anger Zsolt) korunk ismerős, a filmben pedig szépen kidolgozott figurája. Ne felejtsük el, hogy a film egyébként földhözragadt ábrázolási rendje képes kezelni egy a cselekménybonyolítás szempontjából a fő száltól teljesen eltérő sorsot is, ez pedig az apa (Gálffi László) mint a halála után visszajáró szellem.

Az Utóélet remekült megírt, a színészek jutalomjátékaival megerősített, teljes mértékben szerethető film – ez utóbbi sajátosságát a folyamatosan felhangzó nézőtéri tetszésnyilvánítások szépen jelezték.

Szíjártó Imre

Utóélet – magyar film, 2013.

Rendezte és a forgatókönyvet írta: Zomborácz Virág.
Szereplők: Kristóf Márton, Gálffi László, Anger Zsolt, Petrik Andrea, Csákányi Eszter, Gyabronka József, Kinczli Krisztina, Hang Lili Rozina.
Zeneszerző: Balázs Ádám.
Operatőr: Pohárnok Gergely.
Producer: Pusztai Ferenc.
Jelmez: Zelenka Nóra.
Díszlet: Takács Lilla.
Vágó: Szalai Károly.