Traumafilm

KONFRONTÁLÓDNI A JELENNEL

Palicsi Torony-díj,
a legjobb rendezésért

A lengyel–svéd koprodukcióban készült The here after (Efterskalv/Azután) Magnus Von Horn első nagyjátékfilmje egy átütő atmoszférával, filmes érzékenységgel készült mozi a fiatalkori túlfeszített érzékenységről, a kiszolgáltatottságról és arról a visszafojtott dühről, amit ha a környezet nem vesz észre, nem kezel időben, akkor olyan helyen és olyan időben képes felszínre törni, ami tragédiához vezethet. Ez történik az Azután főhősével is, aki egy olyan szabályrendszerekkel leterhelt, felszínes, szinte érzelemmentes családi és kisvárosi környezetben nő fel, ahol az érzelmi őszinteségnek kevés helye van. Ez a hideg, rideg, visszafogott lelki tónus ül ki Magnus Von Horn filmjének minden egyes filmkockájára, amelyekből hihetetlenül lassan és finoman bontakozik ki az a dráma, ami a rendező saját bevallása szerint is, a vidéki Svédország valóságát tükrözi vissza. A filmet beválogatták a cannes-i filmfesztivál rendezők éjszakája elnevezésű programjába. Az idei palicsi filmfesztivál versenyprogramja méltó filmet választott nyitódarabként. Jól döntöttek a szelektorok, hiszen a fesztivál utolsó napján a zsűri döntése alapján Von Horn nyerte el a Palicsi Torony-díjat, amit a fesztivál legjobb rendezéséért osztanak ki.

Ez az erőteljes dráma az emberi természet legrejtettebb zugaiba enged bepillantást, de nem tolakodva teszi ezt. A főhős, John fiatalkorúak börtönéből való hazatérésének és beilleszkedési kísérletének  lehetünk tanúi, miközben a múlt fokozatosan tolakszik a jelenbe, a bűn és a lelkiismeret körei ott kísértenek a hétköznapok fölött, befolyásolva a történet kimenetelét. Sok esetben nehéz elhagyni, magunk mögött hagyni a traumákkal teli, súlyos múltat, Johnnak ez nem csak nehéz, hanem képtelen elengedni azt, de nem is teheti, hiszen környezete a folyamatos emlékezésre kényszeríti. Osztálytársai gyűlölik, megvetik és kiközösítik, éppen ezért John számára összeér a múlt a jelennel, azaz, hogy a jelen úgy válik számára élhetetlenné, hogy a múlt veszi át annak helyét, előidézve egy folyamatos stresszes állapotot, ami a poszttraumatikus lelkiállapotok tömkelegét hívja életre. Janus képtelen feldolgozni traumáit, hiszen egyrészről bűnös, azaz olyan bűncselekményt követett el, ami miatt börtönbe zárták, elméletileg letölti büntetését, de ezzel nem szabadul attól a lelkiállapottól, ami a bűn elkövetésének önkívületi pillanatába hajszolja. Sokáig nem is tudjuk mi a fiú bűne, hogy egyfajta önkívületi állapotban megfojtotta barátnőjét, azaz ex-barátnőjét, akivel néhány nappal azelőtt szakítottak, hogy ezért ült a kiskorúak börtönében, ezért a megvetéssel elegy kiközösítés.

Nagyon lassan, lépésről lépésre jut el a film addig a pillanatig, amikor John vállalja a kockázatot és konfrontálódik a jelennel, beveri az őt és családját megtámadó fiú pofáját, de ezzel el is indul az újabb pokoljárás, a düh körei újra ott gyűrűznek Johnban és félő, hogy ugyanoda jut, abba a lelkiállapotba fut bele újra, ami a múltbéli bűn elkövetésére sarkallta. John nem tudatos lény, hanem belekeveredik a helyzetekbe. Ez éppen a trauma egyik alapköve, és sarokpontja, az, hogy belekeveredünk egymás történeteibe. Magnus Von Horn rendezői, vizuális világa a lélegzetvisszafojtásos technika, valamint a feszültség folyamatos fenntartásának eszközeivel egy olyan atmoszférát képes teremteni, ami képes lekövetni, vagy legalábbis letapogatni a történetbe zárt lelkiállapotokat.

Sirbik Attila

THE HERE AFTER (EFTERSKALV/AZUTÁN)

Rendező: Magnus Von Horn

Lengyel–svéd film, 2015.