Sakk-matt

A Szerencsés Dániel – Mesterjátszma párhuzamnak vannak cselekménybeli alapjai: mindkét film nagyrésze egy olyan vonaton játszódik, amely az 1956-os forradalom utáni néhány hónapban a nyugati határ felé szállította az utasait. A Mesterjátszma történetének ezen túl különös drámai hangsúlyokat ad az a körülmény, hogy a határok lezárása előtti utolsó járatok egyikéről van szó, tehát nagy a tétje a vonatlépcsőre való felkapaszkodásnak, vagy éppen a vonatról való lemaradásnak. A filmekben egy-egy fiatal párosról van szó, az előbbiben két barátról, az utóbbiban pedig egy szerelmespárról. Mindkét felállásnak ugyancsak van lélektani súlya, hiszen az előbbi esetben az árulás vagy a férfibarátság megkövetelte hűség forog kockán, az utóbbiban pedig a szerelmespár közös élete, azaz tulajdonképpen a jövőjük (a filmbeli leánykérés dolgait most nem részletezzük, egyébként pedig a Mesterjátszma reménybeli nézőinek amúgy is marad rengeteg megfejtenivalója). Ahogy akkoriban mondták, „a szabad föld felé” robogó vonatok tehát szép alkalmat adnak a szereplőknek néhány sorsfordító döntés meghozatalára, amelyek közül az egyik természetesen a menni vagy maradni kérdése van a középpontban még akkor is, ha az utasok jövője bizonyos szempontból eldőlni játszik az összecsomagolással és a korszakra jellemző helyfoglalási bonyodalmakkal. Ez az élethelyzet mint történetvezetési fordulópont egyébként nagyon korán megjelenik a magyar filmben, gondoljunk Révész György nagyszerű Éjfélkor című noirjára (1957). 

A párhuzamok lassan végetérnek, úgyhogy ideje teljes figyelmünket a Mesterjátszmának szentelni. A Szerencsés Dánielben is vannak ugyanis műfajfilmes nyomok és hatások, de a Mesterjátszma a műfaji megoldások szabályos kavalkádját nyújtja. Az alkotók tulajdonképpen két filmet ragasztottak egymás után amennyiben a cselekmény első felét valamiféle történelmi kalandfilmként nézhetjük, de a kalandfilmek arról a fajtájáról van szó, amely a történelmi eseményekből indul ki, illetve azokat adja elő a műfajra jellemző eszközökkel. Varga-Járó Sára (Márta) és Váradi Gergely (István) játsszák a két főszerepet, amelyek kereteiben tehát megelevenednek az akár a Megáll az időből (Gothár Péter, 1983) ismerős élethelyzetek: orosz tankok az utcán, a forradalom résztvevőinek pedig menekülniük kell – vannak persze, akik „kalandvágyból itthon maradnak” (szintén korabeli szófordulat). Fokozatosan kiderül aztán, hogy a film második fele valamiféle fantasy, amelyben újra feltűnik legalább három olyan szereplő, aki az első részben meghal (az azonosításuk ugyancsak maradjon mindazokra, akik nagyon helyes döntés után megnézik a filmet). Ha tehát a vonatbeli szakaszt nemcsak a szereplők második élettörténete, hanem sok más ok miatt fantasyként nézzük, akkor megérthetjük a jelenetek időnkénti mesterkéltségének okát, de azt is, hogy a jelenetek miért stilizáltak – mintha kevéssé filmszerű díszletek között játszódna az egész. Mintha valamiféle vfx-vonat száguldana a szereplőkkel, nem is annyira a nyugati határ felé, hanem inkább az időben, de mindjárt oda-vissza. A vfx-megoldások, azaz a vizuális effektek az esetek többségében kívülről mutatják a vonatot, amely így túlszalad időn és téren. Nehéz követni a film két fejezetének kapcsolatait, mert a két idősík egymáshoz rendelését a film több irányból valósítja meg, azaz a cselekménybeli jelen és múlt több szálon feltételezi egymást.   

Mindezzel a stilizációs megoldás-sorozattal elérkeztünk egy másik műfaji vonatkozási láncolathoz, ez pedig a történelmi thrilleré. A kortárs magyar filmben nem ismeretlen ez az eljárás, arról van szó, hogy a filmek bizonyos történelmi eseményeket a thriller eszközeivel mondanak el. A dolgot fordítva is el lehet képzelni: könnyen meglehet, hogy a forgatókönyvírók és a rendezők anyagot kerestek a thriller hangulatához, előbb voltak meg tehát elképzeléseikben a cselekményvezetési eljárások, mint a történelmi események. A thriller egyébként rendkívül rugalmas és termékeny műfaj, nem véletlen a Mesterjátszma sokfajta megjelölése az eddig megjelent cikkekben – pszichothriller jelleget a sakkjátszmák keltette dramaturgiai feszültségek adnak neki, a domestic thriller sajátosságai a zárt terekből adódnak, egyébként pedig az 56-os kulisszák a társadalmi a közéleti vagy a történelmi thriller vonalait rajzolják ki. Vannak ezekre a megoldásokra több példa az elmúlt években, érdemes őket felidézni. Bergendy Péter két rendezéséről van szó, ezek a 2011-es A vizsga és a 2018-ban készült Trezor, illetve a 2014-ben készült A berni követről beszélhetünk (rendezte Szász Attila). Van továbbá Fazakas Péternek két munkája, a 2013-as Szabadság különjárat, illetve A játszma (2022).  

A Mesterjátszma nem feltétlenül Tóth Barnabás legjobb filmje, de a rendező több korábbi munkája alapján megérdemli a bizalmat – az emlékezetes Akik maradtak (2019) mintegy tíz évvel korábban játszódik a Mesterjátszmánál; és hát különös kimondani, de vannak Tóth Barnabásnak mára már klasszikussá váló munkái, mint az Újratervezés (2012) vagy az 2018-as Susotázs. 

Szíjártó Imre

Mesterjátszma – magyar film, 2023

Szereplők: Varga-Járó Sára (Márta), Váradi Gergely (István), Hajduk Károly (B), Mácsai Pál (Czentovics Sándor), Péterfy Bori (Piros)

Forgatókönyv Stefan Zweig novellájából Tóth Barnabás és Fonyódi Tibor. Zene: Keresztes Gábor. Operatőr: Másik Szőke András. Producer: Szurmay János és Szabó Máté

Rendezte: Tóth Barnabás