Remény a kapitalizmusban

Fémszekrények magasodnak igát húzó karakterek előtt, nem sokkal később daruk, ide-oda hajigált raklapok csúfítanak egy építkezési területet: a Hulló levelek hangulatfestészete rögvest közli, a szereplők mennyire rideg világban kénytelenek boldogulni és csakis rajtuk múlik, hogy szabadulhatnak-e tehetetlenséget üvöltő környezetükből.

Újabb centrális aspektus, hogy a finn auteur nem most ragadtatja magát először politikai állásfoglalásra. 6 éve a bevándorlókrízisen tűnődött A remény másik oldalában, míg a Hulló levelek részben lokális problémákon időző, ugyanakkor globális kérdésfelvetéssel is élő vígdráma. Hibátlanul rímel egymásra a mikro-és a makroközeg. Rádióból szüremlik az ukrajnai invázió összes kellemetlen zöngéje, miközben a skandináv jóleti államban a kapitalizmus terhét nyögik az átlagemberek: Ansa árufeltöltőként, Holappa építőmunkásként szenvedi el az igazságtalanságokat, cseppet sem véletlen, hogy Kaurismäki az ún. Proletariátus-trilógia (Árnyak a paradicsomban, Ariel, A gyufagyári lány) elveszett negyedik tételeként hivatkozik új művére.

Sőt, a fejlett gazdaságú országokban lappangó visszaélések témája ismét nem újkeletű, ilyen rangban a Hulló levelek a kapitalizmust és az alá-fölérendeltségi viszonyokat tanulmányozó A múlt nélküli ember rokona. Legfőbb kérdése, hogyan reagálnak sanyarú helyzetükre a kisemberek és úgy fest, többen bús rezignációval vagy kínos megmozdulásokkal veszik tudomásul röghöz kötöttségüket. Vagyis Kaurismäki a passzív massza részeként tárja elénk a piát kortyolgató, netán ügyetlenül udvarolgató plebszet, így a Hulló levelek mintha azt sugallná, felesleges kényszercselekvésekbe bocsátkozni vagy túlságosan elragadtatni magunkat, csupán az juthat előrébb, aki őszintén, hótiszta érzelmekkel szeretne közeledni a másikhoz.

Igaz, Ansát és Holappát kisebb-nagyobb csapások érik, sosem törnek meg, azaz rideg pillantásaik nem belenyugvást, hanem csendes méltóságot közvetítenek: a Hulló levelek kapitalista és geopolitikai csapdába esett főkarakterei pontosan azért összetartók, mert rájönnek, nem a sivár környezethez (például a rikító öltönyt húzó, középkorúsága dacára fiatalosan hencegő, karaoke-rajongó melóshaver) kell idomulniuk, hanem a saját emócióikat muszáj felszínre hozniuk, különben őket is megenné az enyészet. Kaurismäki a tekintetekre írt, csaknem lírai szeretetkoncepciót nevezi meg a nyomasztó világból zajló kitörés zálogaként. Rúgják ki Ansát, mert pénztelenségében kenyeret lopott, bocsássák el Holappát az alkoholizmusa miatt, szellemük egy pillanatra sem hagyja el őket, az író-rendező drámaiatlan, zömmel epizódokra húzott karakterportréja tökéletesen szimbolizálja a főalakok eleinte fagyos, majd egyre oldottabb lelkiállapotát. Csupán türelmesen várják, hogy társuk a karjukba omoljon, tehát a Hulló levelek egyszerre borús és optimista formanyelvvel szónokol a remény mellett, ráadásul a parányi gesztusok révén kibomló lamúr briliáns melankolikus románccá avatja.

Kaurismäkit nem is hagyja cserben a stílusérzéke. Burleszkként realizálja a nemdohányzó helyre ülő Holappa kálváriáját. Leblendével jelzi, valamint képen kívüli sikollyal reflektál a visszafogott történet fordulópontjára, Ansa és Holappa egymásra találását minimalista dramedy-ként szemléli. Fizikai humort ugyanolyan biztos kézzel vet latba, mint halk, rövid verbális pengeváltást, szellemes riposztokat és szituációs komédiát, a szerelmesek vesszőfutását csaknem zenés filmekből rémlő, hangsúlyos pontokon felcsendülő dalszövegek illusztrálják. Szocreál környezetrajza a Gomolygó felhők lepusztultságát idézi, valamint ismét a főszereplők útkeresését hangsúlyozza. Alma Pöysti fals hangok nélkül imitálja Kati Outinen korábbi múzsajátékát, ahogy Jussi Vatanen is elképesztő természetességgel lép a néhai Matti Pellonpää örökébe.

Természetesen a rendező véletlenül sem hagyományos „love story”-ként pingálja Ansa és Holappa relációját: a Hulló levelek olykor nem külső tényezőkből fakadó, hanem saját reménytelenségükből sarjadó akadályokat gördít eléjük, így Kaurismäki gyakran némajátékként üzemelő anti-románca egyfelől csinos, tradicionális melodráma, másfelől precíz érzékkel hangolt, egy kapcsolat fázisait hitelesen dokumentáló párkapcsolati sztori. Holappa nem bír magával, többször a pohár fenekére néz, így mindenhonnan kiebrudalják, rendre Ansa hoz derekas feministához illő, érett döntéseket – sosem csak egy korrupt vagy szigorú főnökkarakter a ludas, vagyis a globális pénzgazdaság visszásságain túl a főfigurák eszköztelen drámai konfliktusa is számít. A Hulló levelek mégis örökké észreveszi a sötétségen keresztülhasító fényt. Nő és férfi moziban randevúznak, a Jarmusch-féle A holtak nem halnak meg zombivígjátéka lesz bimbózó szolidaritásuk jelölője (de a Woody Allen rendezte Kairó bíbor rózsája is jó példa), maga a Hulló levelek pedig rengeteg európai modernista szerzői filmre kacsint posztmodern dramedy-ként. Csendes pillanatokra hagyatkozó szenvedélyfilm-narratívája Ozura hajaz, szegényes külsői, omladozó falakkal bástyázott atmoszféraköltészete Bresson minimalizmusát viszi tovább. Mankós – A remény másik oldalából visszaköszönő – intermezzója és a főkarakterek társául szegődő kutya Chaplint idézik, míg a Kései találkozás, a Bolond Pierrot, A pénz és A vörös kör plakátjai, sőt, két háttérből előlépő figura mosolyra fakasztó párbeszéde részben a mozi aranykora előtti főhajtások, valamint Kaurismäki finom iróniájának lenyomatai.

Klasszikus művészfilmként ugyanolyan helytálló darab a Hulló levelek, mint sajátos felfogású, az összes figuráját megváltásban részesítő tündérmeseként: a már-már Douglas Sirk Nagyszerű rögeszméjével vetekedő utolsó percek óriási hangsúllyal közlik, cseppet sem a tragédiáé, illetve a giccses virágba borulásé a főszerep. Aki Kaurismäki zárósnittje a valóságtól kínzott, de naplementébe gyalogló, önfeledten turbékoló Ansáról és Holappáról egyszerre a romantikus vadgiccs újraírása, plusz kötéltánc jéghideg, társadalomkritikai éllel bíró realizmus és napfényes örömelv között – a Hulló levelek e két hangulat között ingázva, közhelyektől mentesen dúcolja alá, hogy a legnagyobb világfájdalom is csak szeretettel gyűrhető le.

Szabó G. Ádám

Kuolleet lehdet, 2023

Rendező: Aki Kaurismäki

Szereplők: Alma Pöysti, Jussi Vatanen, Janne Hyytiäinen, Nuppu Koivu, Matti Onnismaa