Önző mém

És a csaknem 40 éves rendező kívülről jövők éleslátásával bök rá globális problémákra, lévén előző munkája, a Rosszul vagyok magamtól és az amerikai független midcult-debütjét hozó Álmaid hőse közös halmazát nárcisztikus hajlamaink visszájára fordulása, illetve a megszállott rajongók által bebetonozott, ún. stan culture jelenti. Persze, óriási különbség, hogy míg a skandináv csiszolatlan gyémánt női antihőse egocentrizmusból vállalja teste-lelke önkéntes rothasztását, valamint experimentális műalkotássá növesztését, addig jenki eszmetársa akaratán kívül züllik a szenzációra éhes néphiénák húscafatjává.

Kezdetben úgy fest, hogy az Álmaid hőse semmi lényegeset nem közöl. Csaknem unalomba fulladóan szónokol egy milliószor körüljárt témáról, jelesül a személyiség elhanyagoltságról, magányról, pontosabban az e vezértételek gyűjtőneveként sommázható életközépi válságról. Trivialitásokkal pepecselő fabulája azonban idővel kinövi magát. Borgli lassan tárja fel kártyalapjait, az Álmaid hőse rejtett tartalékai pedig már-már körömrágásra bíró precizitással kúsznak a bőrünk alá – Paul Matthews evolúciós biológiával foglalkozó, elveszett lángészként (picit a Breaking Bad drogcsászárrá növő, lesajnált kémiazsenijére hajazva) privát szférája és szakmai élete vakvágányra futását tapasztalja meg, ilyen rangban a direktor identitásválságban érdekelt. Csak azért legyeskedik a főszereplő körül régi egyetemi szerelme, hogy ugyanazt a tudományos cikket publikálhassa, melyről lustaságtól gyötört, fásult hősünk könyvet szeretne írni, otthon pedig kizárólag az önállótlan nyárspolgár szerepét töltheti be: az Álmaid hőse kafkai irreálba csévélő dramedyjében Paul soha nem tud kiteljesedni, dróton rángatott bábuként szerepel le.

Innen nézve részben hasonlít A John Malkovich-menet fausti alkut kötő, hírnévvágyában zsarnokivá váló bábművészéhez, csakhogy Borgli végig a körülmények áldozataként jeleníti meg uralkodásmániával cseppet sem vádolható főalakját. Jóllehet, az Álmaid hőse olykor feltörő szürrealizmusa tényleg a sztárok iránti oktalan sóvárgást („celebrity studies”) billenti ki egyensúlyából: Paul ugyanis hirtelen világszámmá, mindenki álmában felbukkanó jelenéssé, absztrakt szellemlénnyé válik, de a revelációval sem a tanárember, sem a nyugovóra térő környezet nem tud mit kezdeni. Tehát az Álmaid hőse összes karaktere reflektálatlanul bámul önmaga elé, dezorientáltan tudomást sem véve arról, mi történhet velük, így Borgli gyakorlatilag véletlennek, illetve saját destruktív természetüknek engedelmeskedő páriák tragikomédiáját hozza tető alá. Stilisztikai leleményekként enyhén karcos beállításokat kapunk, hol beszédhang kúszik át egy újabb jelenetbe, rosszul illesztett vágóképek utalnak individuum és kollektív csordaszellem riasztó kapcsolatára, valamint egy-egy bomladozó tudatkonstrukcióra. Flashbackek és keresztvágások számolják fel levegőtlen valóság és öntudatlan képzelet határait tradicionális elbeszélés és groteszkbe hajló álomlogika finomhangolt nászával.

Nincs magyarázat Paul celebszerepére. Családja értetlenül áll a dolgok előtt, akadémikusként ugyanúgy lesajnálják, röpke erotikus kalandja szellentős poénnal tarkított megalázásba, így a maszkulinitás válságába torkollik. Plusz a rendező ügyesen játszik el a vécéhumorú gross out comedy-k hagyománytárával, ahogy örömmel fricskázza a slasherek hatásmechanizmusát is, e tekintetben az Álmaid hőse a gyorsan jött és bennünket pillanatok alatt ripityára zúzó hírnév egyénre, valamint közösségre tett hatását vizsgálja, Paul üstökösként zajló felívelése következményekkel jár. Ugyanakkor – kivált, hogy Matthews professzor Az ügynök halála kereskedőjének pesszimizmusával húzza az igát és kerül egyre megalázóbb helyzetekbe – a fabula profán rise and fall-történetként szintén olvasható: a nép oktalanul un rá semmiből felemelt kedvencére, vagyis az Álmaid hőse idővel a főkarakter páriává csúszásáról sem mond le, olyannyira, hogy a mozi épp idevágó szegmense okozza a legnagyobb drámai konfliktust, sőt, ugyanez viszi be a legfájdalmasabb gyomrosokat.

E fénytörésben Borgli a közösségi média, úgymint a TikTok vagy a Facebook egyént teremtő és őt gyorsan földbe is tipró erkölcsi kétértelműségét húzza alá, de a jelzett applikációk használóit ugyancsak bírálattal illeti. Bárki lájkká, videóvá, digitális adategységgé fokozódhat le a fals népszerűség tükrében és mivel az író-rendező nem indokolja, hogy a jóságos Paul hogyan alakul álmokat tönkreverő, vérengző rémmé, a hamar Freddy Kruegerként aposztrofált hős imágója is semmivé foszlik. Sztárból kiközösített népellenség lesz: az Álmaid hőse ilyenkor a cancel culture ólomsúlyú szatírájaként (mintha a Tár párfilmjévé nemesedne) üzemel pincehelységbe száműzött, neoncsővel homlokon talált kopasz, ősz szakállú, ötvenes antihőssel. Részben a bálványimádó közösség valóban Istenné tudja emelni Matthews professzort, ugyanakkor a látszólagos mindenható-gúnyában parádézó nép is ugyanolyan fejetlen, mint a zűrzavar centrumába zuhanó főszereplő. Így a közösség sem tényeken nyugvó elhatározásból, hanem puszta szeszélyből, a szórakoztatóipar délibábjától vezérelve, irracionálisan, destruktív impulzusaikat követve járatja le magát és aktuális liblingjét. Vagyis ha Borgli popkulturális referenciákkal él, politikai kommentárokat hoz be a képbe (Tucker Carlson és alt-right, Malia Obama csupán reprezentációs szándékú, de tartalmatlan író-producer-kreditje, mi több, a Rosszul vagyok magamtól bőrirritációt okozó tablettáját nyelő főszereplője is orosz, vagyis egy szélsőjobboldali rezsimből származó gyógyászati terméket vesz magához), örökké azért teszi, hogy keseregjen a főszereplő leszállóspirálján. Másfelől kijelenthesse: egy új, immár népszerű, klikkekre, megosztásokra váltható, populáris álomgép megjelenése és ipari sokszorozódása, netán Paul könyvbemutatóval, reklámfilmmel (lásd a norvég kultfilm vért okádó hősnőjét, majd a hemoglobin-csíkra drága cipővel lépő cégasszisztenst), hazugnak tartott digitális önvallomással egybekötött fejezetei a PR-kultúra és a rohamléptékű informatikai „boom” ellen szólnak.

Hihetetlenül beletalál a korszellembe e mozi: az Álmaid hőse ráadásul nemcsak a mesterséges intelligencia térhódításának küszöbén álló, linkfüggő 21. század negatív tükör elé citáló tragédiája, de egyenesen Nicolas Cage színészstátuszának indexe. Csakúgy, mint Paul Matthews, ő is ritkán promótált, bizonyos körökben nagy becsben tartott kultmozikkal nyitott (A vámpír csókja). Kritikuskedvencből Oscar-díjas (Las Vegas, végállomás), majd akcióhérosz (Ál/Arc) lett, hogy aztán bukások (Rejtélyek szigete) révén kiessen az A-ligások piksziséből, majd videomegosztókon Cage Rage-eket („Not the bees!”, „ABC!”) üvöltöző mémmé alacsonyodva ismét tabudöntögető (Mandy) vagy A gigantikus tehetség… és az Álmaid hőse révén metafikciós kultklasszikusokban leljen otthonra. Noha e kurrens dobás főfigurájával ellentében Cage úgy nyilatkozik, a korlátozó hollywoodi produkciókkal szemben a határsértő dolgozatokban érzi otthon magát, vászonalteregója korántsem ilyen szerencsés. Kárhozathoz vezető antikrisztusi útját hamis promóciós fotó, alagsori pokolmetafora és a feleségtől való eltávolodást jelképező magasba szállás ritmizálja, lélekőrlő következetességgel.

Szabó G. Ádám

Dream Scenario, 2023

Rendező: Kristoffer Borgli

Szereplők: Nicolas Cage, Julianne Nicholson, Michael Cera, Tim Meadows, Dylan Gelula