Megdönteni Hajnal Tímeát

Úgy tűnik, hogy a magyar közönségfilm vezető műfaja továbbra is a vígjáték. Ezzel az is együtt jár, hogy a hazai romantikus komédiákra – mert a vígjáték gazdag kínálatán belül talán kizárólag ez az al­műfaj él – nagyobb teher nehezedik: a felfokozott várakozás és az elemzők kiélezett kritikai hangja.

Ha ki akarnánk jelölni az elmúlt 15–20 év vígjáték-termésének szélső értékeit, a lista alján minden bizonnyal az S.O.S. love – az egymillió dolláros megbízás (2011) áll. És akkor ezzel meg is volnánk, nem azért kezdtünk el beszélni a hazai közönségfilmről, hogy rögtön és végleg le is írjuk. Illetve egy-két mondatra mégis maradjunk az S.O.S. love-nál. Ha a film penetráns színvonaltalanságának okát keressük, nem az alkotók listáján fogjuk megtalálni, mert Sas Tamás és társai nevéhez számos jó film fűződik (Kalózok, Presszó – a vígjátékokról lesz még szó a továbbiakban). Az S.O.S. love azt tette nyilvánvalóvá, hogy a magyar műfaji film nem szakadhat ki a magyar közegből, a külföldi minták másolása nem vezet sikerre.

Most próbáljuk felidézni képzeletbeli ranglistánk „csúcsát”: a Valami Amerika (az első rész 2002-es) és a Csak szex és más semmi (2005) ta­lálható itt. Érdekes lehet, hogy ezek a fil­mek messze a legtöbb látogatót vonzották, ami – talán – a közönség jó­zan ítélőképességére utal. (Kis ki­térő: elmúlt né­hány évben az eladott jegyek száma többé nem szolgál a siker mércéjéül – egyrészt ugyanis tragi­kus módon végleg elterjedt a letöltősdi, másrészt a kö­zönség fájdalmas mértékben fordult el a ma­gyar filmtől.) Érdemes lenne itt is megfejtéssel kísérle­tezni: ügyesen megírt for­gatókönyv, jó szö­vegek, kiváló színészek, felismerhető hő­sök. Mindkét filmre jellemző ugyanakkor az, ami a rendszervál­tás utáni vígjáték egészére: a filmek törvénysze­rűen kissé az átlagközönség szo­ciális helyzete és anyagi körülményei fölé helyezik el a szerep­lőiket. Ez a fogás a 30-as évek (a Meseautó-korszak) óta ismerős. Azonban, ha a történet és a nézők közege közötti távolság túl nagy, azaz ha elharapóznak a filmben a reklám­szakemberek, a csúcs­vál­lal­ko­zók és a lu­xuskocsik, akkor veszélybe kerül­het a be­fogadói bizalom (ez fenyeget az S.O.S szerelemben, a Szinglik éjszakájában és talán a Poligamyban is; 2007, 2010, ill. 2009). A 90-es évek vé­gén kibon­takozó, majd hamar kimerülő remake-hullám is pontosan ezzel a jelenséggel kényszerült szembe­nézni: ha a film megpróbál valamiképpen kötődni a korhoz, elviselhető darabok születnek (Hyppo­lit, a la­káj, Meseautó), ha lát­vá­nyo­san elszakad tőle, borzalma­sak (Egy bolond százat csinál, Egy szok­nya, egy nadrág).

A Megdönteni Hajnal Tímeát című filmet a fenti meggondolások mindenképpen az élmezőnyben helyezik el, mert a története ismerős és komikus lehetőségekben gazdag eseményeken alapszik (a harmadik érettségi találkozó termékeny drama­turgiai pillanat: a harmincas éveik elején járó sze­replők élethelyzete kiválóan alkalmas a jellemáb­rázolásra); a forgatókönyv jól van megírva, a szí­nészek kiválóak, és a rendező láthatólag szeren­csés kézzel vezeti őket. A közönséggel kötött lehető legszélesebb alapon nyugvó összefogást esetleg a film férfiszemszöge és -nyelve veszélyezteti, de a nézőtér női hangon felhangzó nevetései talán azt bizonyítják, hogy ez a veszély nem jelentős. Ennek az oka az lehet, hogy a nőkkel kapcsolatos, esetleg bántó megnyilvánulások kivétel nélkül ahhoz a fő­bunkóhoz (a Szabó Simon játszotta figurához) kö­tődnek, akit nem lehet komolyan venni.

A filmről szóló kritikák egyike sem tette szóvá ezúttal, hogy a Megdönteni Hajnal Tímeát-film bármilyen mintát követne, azaz fenyegetné a közönségfilmek másodlagosságának szokásos, kelet-európai réme (a film az Amerikai pite epizódjaihoz való hasonlítása nem állja meg a helyét). Ez azt mutatja, hogy a szereplők jellemét sikerült a magyar valóságba ágyazni, ugyanakkor az alkotók elkerülték a glamour-komédiák veszélyeit is – igaz van itt szupermodell (Osvárt Andrea), sztárriporter (Kamarás Iván) és ételfotós is (Lengyel Tamás), és a szereplők többsége „természetesen” loftlakásokban lakik. Vannak persze ismerős fordulatok: az éppen haragos szereplők rendre nem veszik fel a telefont, de az üzenethagyó hangját kötelezően meghallgatják; a szereplők, ha meglepő dolgot hallanak, kiprüszkölik az éppen a szájukban levő italt; a kirúgott alkalmazott papírdobozzal távozik a munkahelyéről.

Mindenesetre bíztató lehet, hogy néhány hónap leforgása alatt a Coming out után a második figyelemreméltó magyar vígjátékot láthattuk.

Szíjártó Imre  

Megdönteni Hajnal Tímeát.
Magyar vígjáték, 2014.
Rendezte: Herczeg Attila, forgatókönyv: Csurgó Csaba, operatőr: Tóth Widamon Máté, producer: Tőzsér Attila, Ferenczi Gábor, vágó: Somogyi Csaba.
Szereplők: Osvárt Andrea, Simon Kornél, Szabó Simon, Jordán Adél, Lengyel Tamás.