Kukoricasziget

Azt gondolná az ember, hogy nem készülnek ma már ilyen régimódi művészfilmek – pedig készülnek, a Kukoricasziget a bizonyíték. 

A Kukoricasziget soknemzetiségű alkotógárdájából nekünk természetesen az operatőr a legkedvesebb, ezért a film remélhetőleg nagyobb figyelmet kap. A Titanic fesztiválon – ahol Ragályi Elemér a zsűri tagja volt – érzékelhető volt emiatt a várakozás; Ragályi maga ajánlotta munkáját a közönségnek. Az efféle szótlan, teljes egészében külsőkben játszódó filmek a szokásosnál nagyobb terhet raknak az operatőrre, ám a magyar operatőri iskola nem véletlenül vívott ki világhírt magának.

A művészfilmnek, ha régimódi, ha nem, megvannak a maga sajátosságai, de léteznek csapdái is, nos, ezeket a Kukoricasziget jórészt elkerülte. Van ugye az ember küzdelme a természet ellen: a film cselekménye ezt egyrészt szépen indokolja, másrészt nem viszi el valamiféle pátosz felé: a főszereplők által a grúz-abház határfolyó szigetén létrehozott ültetvényt valóban sok veszély fenyegeti, ezeknek csupán az egyik része természeti. Van aztán az alkotó ember és az ellenséges külvilág: szerencsére a főszereplő páros (nagyapa és lányunokája; erről majd később) mindkét tagja olyan eszköztelenül játszik, hogy a kunyhóépítés egyszerűen szükségszerűnek, a kapálás pedig hétköznapinak látszik.

A film ugyanakkor nyelvi megjelenítésével bele van ágyazva a Kaukázus viszonyaiba, ugyanis a főszereplők a grúz-abház-orosz konfliktus kellős közepén próbálnak harcolni a mindennapi megélhetésért. Ebből a háborús helyzetből furcsa módon a jelzésekkel dolgozó, a szereplőket alig beszéltető film nézője többet ért, mint a szereplők, hiszen mindenki a saját nyelvén szólal meg, míg a feliratok valamennyi megszólaló szövegét fordítják.

Harmadszor pedig tegyük szóvá azt az elhallgató-késleltető dramaturgiát, amely a művészfilmes elbeszélésmód sajátossága. A néző emiatt sokáig nincs tisztában az idős férfi és a kislány viszonyával; amíg ki nem derül a kapcsolatuk, akár a kényszerházasság vagy a gyerekrabszolgaság is a befogadói olvasatok között szerepelhet. A film topográfiájának takarékos ábrázolása okozza, hogy az idő múlását a kukorica növekedése – nem túlzunk, ha azt mondjuk: a sorsa – jelzi, de a térbeli viszonyok is sokjelentésűek: a távolban sejlik valamiféle falu, ahova és ahonnan a szereplők csónakkal érkeznek és indulnak; feltehetőleg a falu sem marad érintetlen a háromoldalú háborútól.

Összességében szép kiállítású, műgonddal elkészített, mesterségbeli tudásról tanúskodó alkotást látunk, amely eredményesen őrzi a klasszikus szerzői film minden erényét – szigetként, de nem magányosan.

Szíjártó Imre

Kukoricasziget
grúz, német, francia, cseh, kazah, magyar film (2014).

Rendezte: Gerorge Ovashvili, forgatókönyv: George Ovashvili, Nugzar Shataidze, Roelof Jan Minneboo, zene: Iosip Bardanashvili, oparatőr: Ragályi Elemér, vágó: Sun-min Kim.

Szereplők: Ilyas Salman (öregember), Mariam Buturishvili (kislány).