Isteni műszak

Bodzsár Márk Isteni műszak című filmje abból a szempontból mindenképpen nehéz terhet cipel, hogy születése pillanata és körülményei különlegesek. Erről a film természetesen nem tehet, még az is meglehet, hogy a korszakváltó időszak hangulata árt a fogadtatásának, noha természetesen a megkülönböztetett figyelmet mindenképpen megérdemli. Az lenne a jó, ha minden magyar film eseménnyé válna: a szerzői film művészmozis izgalmakat hozna, a közönségfilm bulvárosokat.

Más idők és némileg más műfaji közegek, de az Isteni műszak mintha egy 2003-as és egy 2008-as magyar film hagyományát folytatná – a Kontrollról (Antal Nimród) és a Nyomozóról (Gigor Attila) van szó. Az előbbi a művészfilm és a műfaji vonal keveredését vagy inkább egyensúlyát teremtette meg különleges erővel, ugyanis nem véletlen, hogy éveken keresztül hivatkozási alap volt, ami a sikeres kultfilmek sajátja. A Nyomozó sajnos nem futotta ki magát, mert a megjelenése időszakában vált véglegessé a közönség elfordulása a magyar mozitól. Gigor Attila munkája több műfaj ötvözését vállalta, miközben megtartott bizonyos szerzői elemeket. Jellemző talán, hogy mindkét film magányos maradt a maga nemében, azaz sem művészi és közönségsikerük, sem viszonylag kedvező sajtófogadtatásuk nem volt elég ahhoz, hogy követőkre találjanak. Az Isteni műszak a bizonyos szempontokból mégis a nyomukba lép, hiszen rendezője magyar környezetbe helyez többszörösen újragondolt műfaji logikákat.

És itt ragadható meg az a termékeny pillanat, ami után akár új korszakról kezdhetünk beszélni. A magyar filmnek ugyanis meg kell találnia (újra meg kell találnia) azokat a beszédmódokat, amelyek segítségével élővé és vonzóvá válhat; Bodzsár Márk munkája kísérletet tesz erre. Milyen korszakhatárról beszélünk? Kétségtelen, hogy a művészfilmes hagyomány az elmúlt időszakban elvesztette az erejét, amelyet persze akár egyetlen filmmel visszanyerhetne, ahogy a közönséget is – úgy látszik, A nagy füzet erre egyelőre nem lesz képes. A műfaji film szép sikereket ért el az utóbbi évtizedben, tehát vannak tartalékai, amelyekből táplálkozhat (elsősorban a Valami Amerika és a Csak szex… vonulatáról van szó). A középfajú film két példáját említettem a fentiekben azzal, hogy ehhez az irányhoz látszik csatlakozni az Isteni műszak.

Az itt megrajzolt képlethez aztán adjuk hozzá a nemzedékváltás különösen sürgető helyzetét, annál is inkább, mert a filmmentes években fájdalmasan összetorlódtak a lehetőséghez nem jutó alkotók. A nemzedékváltás másik összetevője összefüggésbe hozható azzal a hangnemmel és stíluseszménnyel, amelyet az Isteni műszak követ. Elég végignézni egy-egy diákfilmszemle mezőnyét, hogy megértsük az idők szelét: megannyi Tarantino-követőt és Guy Ritchie-tanítványt láthatunk ugyanis. Bodzsár Márk felelőssége éppen ebben van, abban ugyanis, hogy az egyelőre jobb híján fiatalnak nevezett magyar film megtalálja a saját tartalmát és a saját nyelvét.

Mert az egyszer rendben van, hogy vannak gondosan kidolgozott figurák (a mentős hármas együtt és külön-külön, a temetkezési vállalkozó), a színészek szemmel láthatólag szomjaznak a nagyszerű szerepekre (ugyancsak ezt a négy alakot lehetne említeni, köztük Zsótér Sándor elképesztő remeklését), a forgatókönyv gazdagon ontja a többszörösen kicsavart, pontosan kidolgozott fordulatokat (a nindzsakard esete a két halottal), az alkotói ötletek a fenti két mestert meghazudtoló módon hozzák a lírai és a véres, bizarr és a röhejes bámulatos keveredését. Mindezek mesterségbeli ügyek, amelyekért persze hálás a közönség, ezt a nézőtéren hallható jelentős nyerítések tanúsítják. A mesterség itt végződik, egyben itt kezdődik a film igazi tétje: hogyan lehet a bulifilmet, a gegparádét, a példaképek előtti tisztelgést meghaladni, és a filmet tartalommal feltölteni úgy, hogy mindez egyszerre legyen alkotói szempontból személyes, ugyanakkor mai, magyar, valóság. Hogy is mondta Andrzej Wajda? „Isten hat nap alatt teremtette a világot, a hetedik napon megpihent. Így dolgozik a filmrendező is.” Háromszor nyolc órás alkotói műszak.

Szíjártó Imre

Magyar film (2013). Rendezte: Bodzsár Márk, forgatókönyv: Bodzsár Márk, zene: Keresztes Gábor, operatőr: Reich Dániel, Jelmez: Breckl János, producer: Bodzsár István, látványtervező: Valcz Gábor, hang: Dévényi Tamás, Tőzsér Attila, vágó: Kovács Zoltán.

Szereplők: Ötvös András (Milán), Rába Roland (Fék doktor), Keresztes Tamás (Kis Tamás), Zsótér Sándor (temetkezési vállalkozó), Stork Natasa (Milán menyasszonya).