Felboncolt üresség

Ugyanerre reflektál A jövő bűnei premisszája. Egy olyan közeljövőben járunk, ahol a népesség többé nem érez fájdalmat, csupán néhányan észlelnek magukon bizarr organikus, testi elváltozásokat. Ide tartozik a performanszművész Saul Tenser, aki látványos show-ként celebrált sebészmutatványok közben távolítja el újonnan kinőtt szerveit, miközben ő maga rendre kérdésfelvető pozícióba helyezkedik és kamerák előtt, mediatizált formában a test valóságformáló szerepéről beszél nézőinek. Csakúgy, mint az illegális kalózadás-függőség és a mediális agykontroll összefüggéseit kutató Videodrome-ban (az „Éljen az új hús!” itt „A sebészet az új szex”-mottóvá desztillálódik), Cronenberg jelen produkciójában is két artisztikus minőség villan fel. Szerzői indíttatás és reflektálatlan populizmus szimbiózisa hatja át A jövő bűnei beállításait.

Felmerül a kérdés, hogyan választunk? Csupán perverz szórakozásként leltározzuk Tenser attrakcióit vagy mélyebb jelentést tulajdonítunk nekik? Ilyen fénytörésben Cronenberg trash-esztétika, illetve szerzői attitűd radikális szembenállása helyett jó és rossz, kanonizált és abnormális határainak felszívódásáról tudósít. Nincs kifinomult-művészfilmes vagy beteges, exploitationbe száműzendő művészet. E kettő örökké egymás társaként létezik, így A jövő bűnei a régimódi distinkciók eltüntetésére és az új művészetfilozófia befogadására szólít fel bennünket. Hovatovább, a kurrens biohorror e tekintetben tudás és ignorancia ellentétéről regél, ugyanis erkölcsi pozíciót vesz fel és ilyen perspektívából azt vizsgálja, miképp reagálunk az új tudásformák eljövetelére. Befogadjuk-e azt vagy rögvest sutba hajítjuk, így a testhorror valójában az emberi állapotra, sőt, olyan univerzális kérdez rá, mint intolerancia vagy nyitottság. És azzal, hogy Cronenberg egy önmagához hasonlóan sokkoló, de gondolatgazdag performanszokat elkövető művészt tesz meg főkarakternek, akit ráadásul házi színésze, Viggo Mortensen (Erőszakos múlt, Gyilkos ígéretek, Veszélyes vágy) játszik, a direktor saját rendezői védjegyeit kínálja tálcán.

Cronenberg áll középpontban, rajta keresztül tárul fel, mit gondol a jelen tendenciáiról, hová fajulhat a jövő, tehát a film címe végképp beszédes, szerzői kommentárral ér fel. A jövő bűnei ennélfogva véletlenül sem a rendező 1970-es, avantgárd, némafilmként rögzített, kb. 60 perces disztópia-zsengéjének ötlettelen remake-je. Legalább 45 – nagyjából a Veszett-tel induló – év alkotótapasztalatának 1998-ban kelt, 2022-ben véglegesített foglalata. Igaz, disztópiaként sem bőg le A jövő bűnei, mi több, úgy legalább olyan kreatív és intelligens, mint pőre rémfilmként. Tenser zárt közegét ugyanis nyomasztó autoritások, jelesül a Nemzeti Szervregisztrációs Iroda és a nép minden lépését figyelő rendőrség uralja, vagyis az író-rendező afféle jövőbeli diktatúraként festi le a negatív jövőt. Testet és lelket befolyásoló, így artisztikus kiteljesedést gátoló princípiumokként ábrázolja az individuumban hívő Művészre vadászó Bürokráciát, az elfojtás gépezetét. Vagyis A jövő bűnei testi elváltozásait a kirekesztettek élik meg, a fájdalommentesség a totalitárius rendszer szó nélküli elfogadását takarja, míg az underground-felfogás, tehát a belezést, vágást, hemoglobint felszínre engedő, abból művészetet csiholó attitűd a kiválasztott kevesek privilégiuma. (Cronenberg borongós hangvétellel, gyéren világított terekkel, karakterei enerváltságával kreál sötét atmoszférát, A jövő bűnei erőszakesztétikája öntudatlanul, csupán a publikum fejében tárul fel és mindössze két explicit gyilkosság látható.) Lázadnak rigid környezetük ellen: artisztikum pedig csakis szellemi ellenállásból, illetve annak gyakorlati megvalósításából születhet.

Ugyancsak nem véletlen, hogy A jövő bűnei fallikus, húst és szexualitást összeboronáló szimbólumokat felvonultató erotikus thrillerként is üzemel a sci-fibe bugyolált noir-tematika mellett. Tenser maszkulin válsághősként szenvedi el a testébe hatoló pengékkel járó fájdalmat. Barátnője és alkotótársa, Caprice egyrészt nevéből adódóan bűbájos végzetasszony, illetve férfias öltözetbe bújó szakmunkás, míg a film harmadik központi hősnője, Timlin szexuális elfojtásokkal küszködő, belső nyűgjeit irodistaként leplezni próbáló, de nemi vágyait hosszú távon zabolázni képtelen, kettős ügynökként árulóvá váló nímandként lép színre. Mortensen ihletetten, túlzó gesztusok nélkül hozza figurája identitásválságát, akárcsak Seydoux a partnernőjét és Kristen Stewart is prímán reflektál karaktere nyugtalansága töredezett, nyögvenyelős beszédmódjával. Szemtanúi lehetünk a tárgyi világ szó szerinti eróziójának is. Rozsdás, elhagyott hajótestek magasodnak éjszakai kikötőkben, taszítóan fakó és kopott, vastag kőből emelt iroda-vagy lakásbelsők tartják foglyul a járókelőket. Tenser boncológépe, a Sark groteszk szarkofágként nyújt lehetőséget a bensőségek és a bőr szétdarabolására, plusz odakinn tombol a klímakatasztrófa, vagyis az ember végleg halálra ítélte magát: Cronenbergnél a darabjaira hulló makrokörnyezet tökéletes metaforája a mikrovilágot képviselő Tenser széteső anatómiájának vagy a tudatlansága folytán önpusztításba rohanó plebsznek.

Nihilista világképét pedig végképp koronázza, hogy cselekménye szerint Tensernek egy 8 éves, anyja által meggyilkolt gyerek, Brecken testének felnyitásával kell bizonyítania, igenis létezik újabb evolúciós lépcsőfok, azaz a jövő létrehozására vonatkozó transzhumán, biomechanikus törekvések is szélsőséges, pervertálódott, így a szebb napok megteremtését nem engedő tettek. Cronenberg e visszavonhatatlan üzenetet az organikus szervek helyébe lépő mikroplazmával, vagyis műanyagfogyasztással szemlélteti, de a rendező aligha hisz a dolgok jobbra fordulásában – Tenser, a nyomozók, a földalatti, műanyaghívő mozgalmárok csupán saját ideológiájukat próbálják összeszorított fogakkal védelmezni, de ignorálják társaikat, így hozzáállásuk csakis bukáshoz vezethet. Képtelenek megérteni egymást a felek, pontosabban Tenser filozófiája is süket fülekre talál, így nincs mentség, zakatolunk a végzetünk felé.

Hiába boncolunk, nem lelünk másra, csak kommunikációképtelenségre, szétrombolt világra, tátongó ürességre, vagyis A jövő bűnei a horror, mint kárhozattörténet esszenciáját sugallja. Ezek lehetséges fiziológiai, testhorrort generáló allegóriája a hasi seben bonyolódó, hol extázisba vivő, hol kiüresedett orális szex. A péniszbehatolást, sőt, kasztrációt sugalló bélben turkálás. Netán a hasra applikált, belső szerveket egyben tartó cipzár, esetleg az overállt levető, anyaszült meztelenre vetkőző, később fúróval koponyát lékelő szerelőlányok. És bár úgy tűnhet, a film Dreyer-féle Szent Johannát imitáló, fekete-fehér nyitott befejezése reménykeltő, Cronenberg valójában újabb, némi gondolkodás után még riasztóbb kérdéseket tesz fel és a nézőre bízza a konklúzióvonást. Ráadásul A jövő bűnei a szokottnál is lassabban, csaknem meditatív, szürke tónusú, lepukkant vágóképekkel nyomatékosítja tézisét, így a hangvétel az immár 80 éves, feleségét vesztő, fia (Vírusgazda, Gyilkos tudat, Infinity Pool) és lánya (Humane) rendezőkarrierjét tudomásul vevő, saját halálát 1 percben, ugyancsak lánya segítségével celluloidra rögzítő (The Death of David Cronenberg) öreg szerző elégikus vallomástétele is. Legújabb munkájában felbomlik a család: Brecken Dotrice-t rosszindulatú, cinikus, merev anyja teszi el láb alól, míg apja, az illegális tevékenységekre vetemedő Lang már-már fanatikusan használná gyermeke bizarr Krisztus-testét a remélt megváltást hozó evolúcióhoz. Cronenberg e tekintetben a Porontyok szörnyhorrorba csomagolt családi melodrámáját, a Veszett járványnarratíváját, illetve a lelki-mentális folyamatokon időző Két test, egy lélek, a Karambol és a Pók trióját hozza közös nevezőre.

Szerzőisége emellett olyan, általa is meghatározónak titulált írók pályaképére reflektál, mint a virtuális valóság térnyerését (Palmer Eldritch három stigmája) és az ellenkultúra vakvágányra futását (Kamera által homályosan) bemutató Philip K. Dick vagy a modern fogyasztói társadalom értékválságát (Cocaine Nights, Super-Cannes) aláhúzó J.G. Ballard. Mi több, Cronenberg nyolcadik X-be lépő, a transzgresszív irodalom vívmányait mozira adaptáló ősatyaként szegről-végről olyan határsértő kultszerzőknek mutatott utat, mint a Lucile Hadzihalilovic-Gaspar Noé-házaspár, Nicolas Winding Refn, Amat Escalante vagy Panos Cosmatos. Bizonyossá lett: Tenser elmélete test és elme összefonódásáról, normális és aberrált művészet házasságáról végleg beszivárgott a hétköznapjainkba – A jövő bűnei röntgenszemmel társadalmunk mélyére hatoló és azt kompromisszumok nélkül, csontig átvilágító lenyomata. Cronenberg újabb elégiája és talán eddigi legszemélyesebb hangvételű, nyíltan a felesége halálát középpontba illesztő, gyászfeldolgozáson morfondírozó sci-fije, a Vincent Cassellel és ugyancsak Seydoux-val készülő The Shrouds jövőre érkezik.

Szabó G. Ádám

Crimes of the Future, 2022

Rendező: David Cronenberg

Szereplők: Viggo Mortensen, Léa Seydoux, Kristen Stewart, Scott Speedman, Don McKellar