Dokumentumfilmes oázis a kolozsvári Tranzit Házban

A filmszemle programja igyekezett egy viszonylag átfogó képet vázolni Közép- és Kelet Európa kisebbségeiről. Összesen tíz dokumentumfilm került vetítésre. Ha a filmek készítésének időpontját nézzük, akkor megállapítható, hogy a kisebbségi lét több mint egy évtizedes időszakáról láthattunk jelentést, ugyanis a filmek 1994 és 2009 között készültek. Pünkösti Laura beszámolója a kolozsvári Tranzit Ház Kisebbségi Filmszemléjéről.

Június 4-7. között a kolozsvári Tranzit Házban a Tranzit Alapítvány szervezésében megrendezésre került a Kisebbségi Filmszemle. A szemle A bizalom erősítése kulturális eszközökkel többetnikumú közösségekben – Generating Trust by Means of Culture in Multi-ethnic Environment projekt részeként valósulhatott meg.

A rendezvény főtámogatója az Európai Unió Kultúra (2007-2013) keretprogramja, lebonyolításában pedig a szlovákiai Védcölöp Alapítvány, a kolozsvári Tranzit Alapítvány, a bolzanói EURAC Kisebbségjogi Intézet és a budapesti A38 Non-profit Egyesület vettek részt.

Kolozsváron négy estén keresztül a Tranzit Ház nagyterme és annak udvara vendégül látta azokat, akik ebben a hőségben is kíváncsiak voltak a kisebbségi lét mozgóképes dokumentumaira. A szépszámú és lelkes közönségben a szemle idején családias volt a hangulat.  Ehhez a válogatás milyenségén kívül az is hozzájárult, hogy a késői vetítések a szabad ég alatt zajlottak. Kellemes nyáresti hőmérsékletben folyt a mozizás: a Tranzit Ház kockásra meszelt falán mozgóképek futottak a tiszta, ragyogóan csillagos ég alatt.

A filmszemle programja igyekezett egy viszonylag átfogó képet vázolni Közép- és Kelet Európa kisebbségeiről. Összesen tíz dokumentumfilm került vetítésre. Ha a filmek készítésének időpontját nézzük, akkor megállapítható, hogy a kisebbségi lét több mint egy évtizedes időszakáról láthattunk jelentést, ugyanis a filmek 1994 és 2009 között készültek.

A tematikus kínálat szempontjából a politikai és kulturális határ kérdéseit, a rasszizmus különböző arculatainak megmutatását, a roma közösségen belüli különböző hangok megszólaltatását emelik ki a szemlére beválogatott filmek. A dokumentumfilmes válogatás a kisebbségi léttel kapcsolatosan különféle országok hangulatát és különböző rendezők látásmódját tárta elénk. Kis időre fölpróbálhattuk angol, magyar, német, olasz, román és szlovák szerzők „szemüvegeit”, „nagyítóit”, „távcsöveit”, hogy azon keresztül belepillantsunk a kisebbségi lét titkaiba, közhelyeibe, állapotaiba. A vetítésekhez legtöbb esetben beszélgetések is kapcsolódtak, ahol a közönség az alkotók, szakértők jelenlétében föltehette kérdéseit, megvitathatta észrevételeit.

A szemle  egy nagyon erős felütéssel kezdődött, Andrei Schwarz A szakadék szélén (Auf der Kippe) című dokumentumfilmjével, melyben a szamosfalvi “Dallas” szeméttelepen élő romák életéről láthatunk egy érzékeny tudósítást. A közönség együtt sírt és nevetett Dallas lakóival. Ez a film volt az egyik legizgalmasabb alkotás számomra, mivel egy olyan világot ismerhettem meg belőle, ahová eddig féltem elmenni, amiről csupán a sajtóból volt sejtésem, és amit a szeméttelep mellett elsuhanó autóból láthattam egyszer. A diszkrimináció és szegénység ellenére az ott élő roma közösség a társadalom és környezet számára hasznos munkát végez: szelektív hulladékgyűjtésből igyekeznek fenntartani a létminimumon élő családjaikat. Egy kisebb falut építettek fel a szeméttelepen.

A vetítést követő beszélgetésen a közönségnek alkalma volt találkozni olyan emberekkel, akik az ott élő, szemétszedéssel foglalkozó közösség tagjai maguk is. Harbula Hajnalka kutató és Tala Florin oktatási mediátor a beszélgetésen az ott élő közösség valamint a pataréti romák jelenlegi problémáira reflektált (oktatás, felnőttképzés, szociális integráció, munkanélküliség, egészségügyi ellátás), illetve arra, hogy milyen szociális megoldásokat lehetne eszközölni az ott uralkodó embertelen állapot orvoslására. Első nap este a Giuseppe Schettino  Az élet és egyéb telepek (The Life and other Building Yards) című dokumentumfilmjét tekinthettük meg. Egy bolzanoi sinti család generációs konfliktusa tárult elénk, ami abból adódott, hogy vallási okokból a fiatalok nem akarták folytatni a zenélést, ami családi hagyománynak számít.

A második napon Máramaros és Szilágyság kisebbségei kerültek sorra. Marius Tabacu filmje a Máramaros körzet (Zona Maramureş) arról a különös, egyedi világról rajzol nagyon izgalmas képet, amelybe Bodor Ádám Sinistra körzete is játszódik. A vidék különlegessége, hogy magyarok, románok, cipszerek, ukránok, zsidók és cigányok élnek együtt. Nagyon izgalmas, ahogy egymás kultúráját, életformáját befolyásolják. A filmet követő beszélgetésen, amit Kozák Gyula szociológus elevenen moderált, jelen volt Marius Tabacu, aki a film készítésének személyes és technikai körülményeiről is mesélt.

A csillagos ég alatt Máramarosból a szilágysági Ipp nevű településbe kalauzolt Domokos János dokumentumfilmje. A Tartsd eszedbe! (Ţine minte) azt boncolgatja, hogy a községbe bevonuló magyar hadsereg 157 helybéli románt gyilkolt le. A film megpróbálja rekonstruálni a megtorlás éjszakájának történetét a helybéliek visszaemlékezései alapján. Egy másik kérdés, amire a film válaszokat keres a tömeggyilkosság hetvenedik évfordulóján: képes-e regenerálódni a román-magyar együttélés Ippen? A vetítés alatt történetesen egy Ippről származó fiatal ismerősöm mellett ültem, így különlegesebb volt a moziélményem, mivel néha a filmben megjelenő falubeliekről kiderült, hogy családtagok, szomszédok, ismerősök, és némelyek már a vetítés időpontjában nem élnek. A vetítést követő beszélgetésen jelen volt a film alkotója, Domokos János. A közönségből egy hölgy jelentette, hogy édesapja jogászként évekig őrzött az Ippen történt eseményekkel kapcsolatos iratokat, amiket harminc évig titokban tartott. A beszélgetésből, a filmből egyaránt az derült ki, hogy a témával kapcsolatosan rengeteg tabu van a mai napig, ami az ott élők mindennapjaira is kihat.

Személyes kedvencem a szemle kínálatából Kerekes Péter 66 szezon (66 sezón) című dokumentumfilmje. Kassa strandfürdőjének 66 szezonját meséli el a stilizált dokumentumfilm. A fürdővendégek személyes élményeit rekonstruálva elevenedik meg előttünk Közép-Európa 20. századi történelme. A rendező saját családtagjait is megszólaltatja a filmben.

Vetítéste kerültek még: Michael Stewart Mit mondott Magdaléna (What Magdalena Said),  Debora Scaperrotta Az én házam (Casa Mia), Prikler Mátyás Köszönöm, jól (Ďakujem, dobre ). A Michael Stewart antropológussal tervezett beszélgetés elmaradt. Este egy csodálatos nyári zápor után DJ Martin Heidegger szolgáltatta a szemle résztvevőinek a mulatsághoz a zenét.

A szemle negyedik napján a Szelmec nevű magyar faluról szóló dokumentumfilmet nézhettük meg Jaroslav Vojtek rendezésében. A Határ (Hranica) című szlovák film pedig arról ad jelentést, hogy a falu közepén végigvonuló határ hogyan lehetetlenítette el, hogy testvérek, rokonok, ismerősök láthassák egymást. 1947-ben Szelmecen, egy ősi magyar faluban Sztálin a határt a főutca közepén állíttatta fel. Az egyik rész Csehszlovákiában maradt, a másik részt Ukrajnához (az akkori Szovjetunióhoz) csatolták. A film a falu hétköznapjait mutatja be a határ lebontása körüli időintervallumban.

A rendezvény záró vetítése, Gát Balázs dokumentumfilmje, a Gipsy Side  rappelő romákat mutatott be. Megismerhettük a rapp kedvelőinek öltözködésének kódjait, de ennél sokkal izgalmasabb volt, amint betekintést nyerhettünk abba, ahogyan ezek a roma gyerekek szövegeiket írják. Márió, Luigi, Mr. Joker izgalmas figuráival találkozunk a film során. Beatbox és free style keveredik stílusukban. Egy romos udvarban élnek, ahol a kistesók utánozzák őket, néha szövegeiket is majmolják. A szövegek levédéséről is szó esett: ez a kis közösség otthon írja zenéjét, majd levédi az Artisjusnál. A vetítés különlegessége abban rejlett, hogy a filmhez nem küldött az alkotó feliratot, így a román és más nyelvet beszélők számára a szervezők és a közönség oldották meg a tolmácsolást. A rappszövegek gyorsasága és nyelvi leleményessége sem engedte a tökéletes fordítást, de ennek ellenére a film izgalmasnak bizonyult számukra is. Kicsit az volt az érzésem, hogy a dokumentumfilmben levő helyszín, ami a Tranzit Ház falára vetül, valahogy továbbterjed, hiszen nagyon hasonlatos volt a Tranzit Ház kissé romos udvarával.

Különleges hangulat keletkezett: a vetítés után ottmaradt közönség segített a székek összeszedésében, a vászon lebontásában, közben meg rappelve társalgott, megidézve a lepergett film hangulatát.

A szervezők a rendezvényt sikeresnek és hasznosnak ítélték meg, a továbbiakban még igyekeznek megteremteni a folytatáshoz szükséges kereteket. Én mindenképp drukkolok annak, hogy jövőre is alkalmunk legyen egy kis dokumentumfilmes oázist felfedezni a Tranzit Házban.

Kisebbségi Filmszemle a Tranzit Házban, Kolozsvár

Kép forrása: http://www.tranzithouse.ro/

Pünkösti Laura