Crulic úr halála

ANCA DAMIAN: CRULIC, A TÚLVILÁGRA VEZETŐ ÚT

A román újhullámnak visszatérő témája a szenvtelen, bürokratikus intézményrendszer által magára hagyott kisember: a Crulic a Lazarescu úr halálához hasonlatos kiábrándult melankóliával dokumentálja címszereplője tragédiáját.

Ennek ellenére a Crulic nem is annyira a sajátos formaelvek és narratív stratégiák mentén szerveződő román újhullámmal, mint inkább a kortárs animáció azon ágával ápol rokonságot, amely az animált filmnyelvet az emlékezés, a múltfeldolgozás, és az igazság feltárásának újszerű módjaira használja. A különböző díjakkal körülbástyázott vonulat talán leghíresebb duója a Persepolis és a Libanoni keringő – mindegyik önéletrajzi ihletésű, a közel-kelet borzalmait (iráni diktatúra, libanoni tömegmészárlás) árnyaló mű, amely egyenesen ars poeticáját építi az animációs filmformával. E sajátos vizuális világgal felruházott filmek a történelmet a kisember szemszögéből tanulmányozzák, az animációt pedig arra használják, hogy a megélt történelmi valóság szubjektív igazságát tárják fel. Hogy elrajzolt, az emberi felfogóképesség határát feszegető univerzumukban a kegyetlenség és a nemtörődömség túlzásait tükrözzék le, és hogy legalább megközelítőleg átadják azt, amire egy élőszereplős film nem lenne képes – nevezetesen, hogy milyen érzések, hangulatok, látomások és álmok suhantak át az érintetteken.

Első blikkre a Crulic is ezt az utat tapossa: Anca Damian a lengyel igazságszolgáltatás homályzónájában csendesen elhunyó átlagember történetén keresztül az embertelen bürokrácia hatalomgyakorlásának groteszk tragikumát álmodja vászonra. A Lengyelországba emigrált, ott tévesen megvádolt, majd hónapokra bebörtönzött Crulic életútjának megrajzolásában a rendező és animátorai szinte az összes létező, régimódi animációs eljárást segítségül hívják. Mikor „kalandosra” fordul Crulic sorsa, képregénybe játszatják át a filmet, máskor, ha hátramaradt értéktárgyait veszik katalógusba, kollázs-technikával élnek, a román autószerelő kínszenvedéseit, elmeállapotát és bezártságát pedig gyakran festményszerűen stilizált képekkel érzékeltetik. A Crulic  animációfilmes bravúr, amely a szórakoztatóipart kiszolgáló CGI műfigurái helyett kézműves metódusokkal hozza létre néhol túlságosan valóságos, máskor látomásszerűen szubjektív világát.

Ám Anca Damian az egymás mellé metszett, bravúrosan vegyített ábrázolási módokhoz egy meglepően tradicionális narratívát rendel. Crulic történetét bölcsőtől sírig meséli az alig több mint egyórás játékidőben, így szinte törvényszerű, hogy sok helyen csupán a felszínt tudja megkaparni. Szemben például a Libanoni keringő kreatívan szerkesztett, a személyes és a kollektív emlékezet működését illusztráló narratív komplexitásával, a Crulic nem nyúl cselekményvezetési truvájhoz, és egyenesvonalú története meglehetősen kiszámítható módon vezeti nézőjét a halál elkerülhetetlen végpontjáig. A Crulic naplórészleteire, és a román, ill. a lengyel sajtóban alaposan dokumentált ügy közismert részleteire támaszkodó film nem végez plusz kutatómunkát a témában: az animációval csupán illusztrálja az igencsak vékony történet momentumait. Igaz, az impressziókat – a börtönlétet, a darabjaira hulló elme állapotát – mintaszerűen mutatja fel, ám mivel meséjét nagyrészt Crulic szemszögére korlátozza, nem enged betekintést a tragédia magyarázatába. Csupán regisztrálja a lengyel igazságszolgáltatás és orvosi bürokrácia embertelenségét, amely csak akkor kezdett el törődni a bebörtönzése miatt éhségsztrájkot fojtató Crulic állapotával, mikor az már a halálán volt. Damian azonban nem elfogult, a román konzulátus mulasztásai és a rokonok tehetetlensége ugyanúgy bemutatásra kerül, ám az összkép a korlátozott perspektíva és a karcsú információhalmaz miatt mégis fekete-fehér marad. Hiszen amilyen közlékeny a film Crulic szenvedései és kitörési kísérletei tekintetében, olyannyira nem tudunk meg semmit arról, hogy a címszereplő több hónapos kálváriája közben mit tett a családja, hogyan (nem) reagáltak a lengyel vizsgálóbírók, vagy éppen milyen indokok vezették tetteikre a lengyel jogrendszer végrehajtóit.

A rendszerkritikával nem foglalkozó alkotók inkább a gyakran Edvard Munch munkáit idéző képi világ kidolgozásával, és nem a történet, a mondanivaló elmélyítésével foglalatoskodtak. Narratív komplexitás helyett a szimbólumok kiötlésébe fektették energiájukat, ám hiába vastagították meg ezzel a film atmoszféráját, a Crulic végeredményben egy beváltatlan ígéret marad, aminek búskomor története mögött csupán a remekmű vázlata sejlik fel.

Soós Tamás

Búzás Anna kritikája: MEGTÖRT NEVETÉSEK Anca Damian: Crulic – Drumul spre dincolo / Crulic – A túlvilágra vezető út