tiszatáj | 2017. május 31.

Az utolsó család

Némileg szokatlanul, de talán nem filmellenes módon kezdem: egy könyvvel, amelyet Az utolsó család című filmről adtak ki. A kiadvány azt mutatja meg, hogy a lengyel filmgyártás, és most éppen Az utolsó család producere és stábja mennyire törődik a produkciók népszerűsítésével és bemutatásukat követő utógondozásával… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

Némileg szokatlanul, de talán nem filmellenes módon kezdem: egy könyvvel, amelyet Az utolsó család című filmről adtak ki. A kiadvány azt mutatja meg, hogy a lengyel filmgyártás, és most éppen Az utolsó család producere és stábja mennyire törődik a produkciók népszerűsítésével és bemutatásukat követő utógondozásával.

A filmen kívül van a könyvben egy lemez az úgynevezett extrákkal, valamint a film zenéje – és rengeteg érdekesség, ismeret és háttéranyag a filmről és azokról az emberekről, akik a szereplők modelljei voltak. Az utolsó család ugyanis valódi, valaha élt alakokat vonultat fel, a Beksiński család tagjait.

Beksińskiék a történet elején öten vannak. Érdemes őket név szerint felsorolni, mert a saga huszonnyolc éve folyamatos és megállíthatatlan kihalásukról szól: Zdisław Beksiński festőművész, Zofia, a felesége romanista bölcsész, Tomasz fiúk pedig lemezlovas, rádiós műsorvezető és filmszöveg-fordító. Hármasukat két nagymama egészíti ki legalábbis egy darabig, amíg a már a történet elején sem fiatal hölgyek elhunynak. Kis enumerációnk az időkeretek rögzítésével válik teljessé: a család a Lengyelország délkeleti sarkában fekvő Sanokból 1977-ben költözik Varsóba egy nyugodtan rémesnek mondható lakótelepre, hogy megkezdje 2005-ig tartó, megejtően banális, ugyanakkor hallatlan izgalmakkal teli pályafutását. Ilyesformán valamiféle fordított Szent Családot látunk, amelynek tagjai tehát szépen kihalnak a csaknem három évtizedet átfogó filmidő alatt.

YkHktkqTURBXy9iZThkZDdhMDY2MjU3YmExYTNmMWNiOWQxZmRhODM3ZC5qcGVnkpUCzQJsAMLDlQIAzQJYwsM

A Beksiński-klán élete számukra is észrevétlenül folydogál el, hangsúlyok nélkül, de törvényszerű tragédiákkal, ezeken egyre nehezebben teszik túl magukat. Mivel létezésük egyik eleme a folytonos értelmezés, az öt halál elősorolásával semmiféle különleges izgalomtól nem fosztjuk meg a reménybeli későbbi filmnézőket. A két nagymama eltávozása utáni helyzetről Tomasznak a Genesis együttes lemezcíme jut eszébe: „Hárman maradtak…”. Az édesanya rákban hal meg, Tomasznak végül a sok-sok kísérlet után sikerül öngyilkosnak lennie, a családfő pedig 2005-ben gyilkosság áldozata lesz. Valamennyiük viszonyát a megszűnéshez az ő feliratjavaslata fejezi ki, amelyet a családi temetkezési helyre gondolt felvésni: „Itt nyugszanak Beksińskiék, csókoljátok meg a s…üket.” A film dramaturgiájának alapelve talán a Csehov drámáiból ismerős víz alatti áramlás: az élet apró-cseprő dolgai tulajdonképpen elfedik ama fontosnak mondott eseményeket; a nagyobb sorsfordulók éppolyan hangsúlyt kapnak, mint egy-egy közös vacsora vagy menetrendszerű veszekedés. Beksińskiék magán-univerzumát a hiábavalóságok hiábavalósága örök tapasztalata irányítja, miközben mindannyian energikus, alkotó emberek – alkotóerő és inercia, ez az a két erő, amely kormányozza őket minden megnyilvánulásukban. Egyik oldalon kimeríthetetlen életerő munkál bennük, láthatólag mindent rettentően komolyan vesznek, ugyanakkor pedig folyton ott bujkál bennük az öngyilkos hajlam. Öt (majd négy és három, majd kettő – ez a film és az élet kegyetlen matematikája) emberről szól tehát a mese, akik végtelenül szeretik egymást, miközben tragikus módon egymás agyára mennek.

PEkktkqTURBXy9kYjk1ZWQ2YTZiODFmYzc0ZTg0MWZlZjEzNWUyNzI5ZS5qcGVnkpUCzQJsAMLDlQIAzQJYwsM

Nagyon érdekes, ahogy a film ezt a huszonnyolc évet beleágyazza a lengyel valóságba és történelembe. Az NDK-s fotós és filmes nyersanyagok színvilágában kitartott film alig engedi be a nagytörténelem eseményeit, hiszen nincs itt Szolidaritás és rendkívüli állapot, észrevétlenül köszönt be a rendszerváltás és az EU-tagság. Ez egész egyszerűen azért van így, mert az egyébként szenvedélyesen filmező és mindent dokumentáló társaság saját időszámítás alapján él, nekik mindez nem fontos. A másik oldalon viszont mindez mélységesen lengyel és kelet-európai: a hálapénzes kórház, a 70-es évek végi diszkó, az erődszerű lakótelepi lakásbejáratok. A film beállításainak szerkezete mintha egyszerre képezné le a család ön- és világszemléletét, valamint ezt a kelet-európai szűkösséget – az uralkodó képkivágat az, ahogy a lakás ajtóin keresztül látjuk a szereplőket.

Igazi, életteli mozi Az utolsó család, egy végtelenül tehetséges stáb filmje mindarról, ami Beksińskiéknek és másoknak fontos.

Szíjártó Imre

OSTATNIA-RODZINA-plakatAz utolsó család (Ostatnia rodzina)
lengyel film (2016)

Rendezte: Jan P. Matuszyński, operatőr: Kacper Fertacz, forgatókönyvíró: Robert Bolesto.

Szereplők: Andrzej Seweryn (Zdisław Beksiński), Dawid Ogrodnik (Tomasz Beksiński), Aleksandra Konieczna (Zofia Beksiński), Andrzej Chyra (Piotr Dmochowski).