TITO MARSALL ÉS JELES ANDRÁS A GRAND CAFÉBAN
Cinema Contact nyitókonferencia zaljott április 4-én a szegedi Grand Caféban. A rendezvény egy magyar–szerb, határon átnyúló együttműködési programot mutatott be. Az SZTE-BTK Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének oktatói, valamint szerbiai partnereik tartottak előadást.
A konferenciát Füzi Izabella, a Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék megbízott tanszékvezetője nyitotta meg. Az előadások angol nyelven folytak, ezért Füzi már az elején, átváltott angolra, s a programot már ezen a nyelven ismertette. Bemutatta mindkét félt: a Tanszéket, illetve a Cinema City Novi-Sadot. Ezután röviden prezentálta a közös projekt honlapját, majd azzal fejezte be beszédét, hogy reméli: ez egy szép barátság kezdete. („I hope, this is the beginning of a beautiful friendship.”)
Az első előadó Milián Orsolya, az SZTE-BTK oktatója, a program projektmenedzsere volt. Ismertette a Cinema Contact céljait és a megvalósítási folyamatot. A projekt fő célja, hogy támogassa a kultúrák közötti kommunikációt, valamint elkerülje a szomszéd népekkel kapcsolatos sztereotípiák újratermelését. A program keretében 10 magyar filmet mutatnak be Szerbiában, és 10 szerbiai filmet Magyarországon. Ezután Milián vázolta a főbb tevékenységeket, nagy hangsúlyt fektetve a kutatás és a szakmai tréningek és események szervezésének bemutatására. Beszélt a program keretében megvalósuló honlapról, egy filmkészítő workshopról és a Tanszéken tartandó vendégelőadásokról. A honlap célja kettős: egyrészt hogy népszerűsítse a magyar filmet, másrészt hogy a fiatal magyar alkotóknak publicitási lehetőséget adjon. A workshop az SZTE-BTK-n zajlik majd 2012. április 23-29 között. Oktatói Németh Gábor, Ruttkay Zsófia és Tolnai Szabolcs lesznek. A vendégelőadásokat Petar Protic tarja majd a jugoszláv filmről 2012. április 25-26-án.
A projektet Maja Cvetković és Ivana Todorović mutatta be szerbiai részről. Cvetkovic a Cinema City International Film Festivalt mutatta be, míg Todorović a „Young Talents Competiton”-ről beszélt. Cvetković kiemelte, hogy a Cinema City International Film Festival ideje alatt egész Újvidék mozivárossá alakul. Rengeteg látogatót fogad a rendezvény, száznál is több filmet vetítenek három szekcióban. A filmfesztiválon számos híresség teszi tiszteletét, többek között Guillermo Arriaga, Juliette Lewis és Tarr Béla. Számos zenei program is kíséri majd a fesztivált, fellép Juliette Lewis és bandája is. Az események több helyszínen zajlanak: például a Duna-parkban vagy az Arena Cineplexben. A másik előadó, Todorović a „Young Talents Program”-ról beszélt, amely fontos részét képezi az együttműködésnek. A prezentációból megtudhattuk, hogy több honlap is kapcsolódik a projekthez, például a Cinema Now, amely fiatal rendezőknek, operatőröknek, színészeknek és producereknek az adatbázisa, illetve a Cineyouth, amely jövőbeli alkotókat mutat be. Ezután beszélt az alacsony költségvetésből készült filmek szekciójáról (Up to 10.000 $ bucks). A versenykiírás szerint az alkotások nem lehetnek régebbiek 2010-esnél. Díjakat három kategóriában fog a zsűri odaítélni: a legjobb filmnek, a legjobb szerbiai filmnek és a legjobb magyar filmnek.
A műfaj leghíresebb darabja az 1969-ben elkészült A Neretvai csata, amelyben Tito Marsall is szerepelt, a film plakátját pedig Picasso készítette…
A konferencia a Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék oktatóinak előadásaival folytatódott. Először Farkas-Kérchy Vera beszélt a ’70-es évek magyar filmművészetéről, elsősorban Jeles Andrásról. Előadásának címe a következő volt: “A dokumentum: fikció, a fikció viszont: dokumentum” – kísérteties vitalitás Jeles András filmjeiben. A referátum 4 részből épült fel: az első részben tárgyalta a Balázs Béla Stúdió rövid történetét, amelyet három generációra osztott fel, de csak a másodikkal, az experimentálissal (1969-1979) foglalkozott. Ezt az időszakot Erdély Miklós, Bódy Gábor és Jeles András neve fémjelzi. Kérchy a második generációból is csak Jelessel foglalkozott, s ő is legfőképpen abból a szempontból érdekelte, hogy milyen módon kísérletezik a filmes önreflexióval. A prezentáció második része azt az elméleti kontextust vázolta fel, amelynek keretében tárgyalta aztán az említett alkotó kísérletezéseit. Jonathan Crary, Jacques Lacan, Kaja Silverman és Brecht neve is felmerült. A harmadik rész Jeles András elméleti munkásságát tárgyalta, amelynek fontos terméke az Elmélet és Akció című mű. A negyedik rész Jeles színházi(as) filmjét, az Álombrigádot elemezte. Ez a film megmutatja, hogyan működnek, vagy éppen nem működnek az előadó által felvázolt rendszerek. A film fiktív és reális határán áll, s tele van olyan történettel, ami nincs kibontva. Alapvetően a történetmeséléssel foglalkozik, de nagyon erősen reflektál a színészi játék kérdésére is.
Tóth Zoltán János a „nemlétező magyar krimit” mutatta be. Kiinduló tézise az volt, hogy nem létezik magyar krimi, ezért szinte lehetetlen róla áttekintést nyújtani. Ha a krimi mégis létezik mint műfaj Magyarországon, akkor az rendkívül kevert műfajú. Tóth ezután felvázolta a magyar zsánerfilm történeti hátterét, amelyből kiderült, hogy a magyaroknál nem volt kultúrája a zsánerfilmeknek, holott jelentős ősöket mutathatunk fel ebben a tekintetben. Az is felmerült problémaként, hogy hiányoznak a magyar krimiből a releváns jegyek. A szocialista érában a bűnügyi filmet, meg egyáltalán a műfajfilmeket a dekadens Nyugat csökevényének tartották. 1989 annyiban hozott változást, hogy megnyílt a műfaji filmek készítéséhez az út, azonban ezután is inkább a vígjáték lett népszerű, mintsem a krimi. Az ezredfordulós próbálkozásoknak sem sikerült megteremtenie a műfaji kultúrát, a legközelebb Gigor Attila került hozzá A nyomozó című filmjével.
A műfaj leghíresebb darabja az 1969-ben elkészült A Neretvai csata, amelyben Tito Marsall is szerepelt, a film plakátját pedig Picasso készítette…
A konferencia utolsó előadása Petar Mitrićtől hangzott el, aki a szerb filmművészet rövid történetét vázolta fel. Az első szerb film 1911-ből való, amelynek rendezője Cica Ilija Stanojević. A némafilmkorszakból származó legjelentősebb mű Mihajlo Popović nevéhez fűződik. A hangosfilmkorszak első 100%-ig szerb alkotását Dragoljub Aleksić, egy akrobata jegyzi, aki illegálisan mutatta be filmjét a megszállt Belgrádban 1942-ben. A szerb filmet gyakran azonosítják a partizánfilmmel, ennek gyökerei a második világháború utánra mennek vissza. Ez a műfaj a szovjet propagandafilmekből ágazik el, azonban csak ritkán kap ideológiai töltetet. A műfaj leghíresebb darabja az 1969-ben elkészült A Neretvai csata, amelyben Tito Marsall is szerepelt, a film plakátját pedig Picasso készítette.
A Neretvai csata angol nyelvű plakátja
A film nyugati normák szerint készült, s olyan nyugati hírességek is szerepeltek benne, mint Orson Welles vagy Yul Brynner. Az előadó kiemelte az úgynevezett Black Wave (’fekete hullám’), vagyis a ’60-as évek korszakát. Ennek a periódusnak 4 jelentősebb rendezője van: Alexander Petrović, Želimir Žilnik, Dušan Makavejev és Živojin Pavlovič. Mindannyian nagy népszerűséget vívtak ki maguknak külföldön is, díjakat is nyertek (Žilnik Arany Medvét, Petrovič pedig Arany Pálmát).
A következő nemzedék, a hetvenes nyolcvanas évek fiatal alkotóira jellemző volt, hogy a Prágai Filmfőiskolán végeztek, s habár nem olyan markáns szerzői hangot ütöttek meg, mint a Fekete Hullám alkotói, megteremtették a maguk stílusjegyeit. A nyolcvanas évek meghatározó műfaja a társadalmi horror volt, amelynek darabjai sokat foglalkoztak a szegénységgel, az otthontalansággal és egyéb társadalmi problémákkal. A korszak egyik jelentős alkotása a Ki énekel ott?, amelyet Slobodan Šijan rendezett. A nyolcvanas években indult a szerb filmművészet méltán híres rendezője, Emir Kusturica is, aki aztán Hollywoodban élt és alkotott sokáig, leghíresebb filmjét azonban mégis hazájában készítette el, Underground címmel. Mitrić beszélt a kilencvenes és a kétezres évek filmtörténetéről is, s kiemelte, hogy a 2000-es éveket a hollywoodi filmek túlsúlya jellemzi a filmforgalmazásban, de megjelenik egy új poétikus szemlélet is, amely a valóságot a francia új hullámhoz hasonlóan kívánja ábrázolni. Végül azt a tanácsot adta a fiatal filmalkotóknak, hogy csak helyezzék el a kamerát valahol az utcán, s előbb-utóbb történni fog valami.
A nap végén egy magyar forgalmazásba mindeddig még nem került dokumentumfilm, a „Banned without Ban” (Milan Nikodijević, Dinko Tucaković; 2007) került levetítésre, amely a Black Wave generációjával foglalkozott részletesen.
Vígh Imre
