06.30.
| Grand Café – Gurubi Ágnes Szív utca című regényének bemutatója >>>
06.19.
| A Tricikli Fesztivál részletes programja >>>
06.09
| Grand Café – Ráolvasás 06. – Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok >>>
06.08.
| A Szőke Óceán – Szépírók a Vígmatrózban >>>
05.27.
| Isteni testek – kötetbemutató >>>
05.17.
| Munkácsy-díjas festőművész kiállításával nyit újra a REÖK >>>
05.14.
| Online Túlélősóval jelentkezik Szegedről a MASZK Egyesület >>>
04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
 TiszaLINE Szalon

05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Debreceni Balázs novellái
2014.10.10 - tiszatáj

Osztálytabló

„Sic itur ad astra”
(Vergilius)

Az utolsó osztálykiránduláson ócska faházakban laktunk. A faházak mögött lapuló budit természetes növényi ornamentika díszítette, a tőkék között vastag fürtökben lógtak a pókok. Már nem emlékszem, hogy angol típusú budi volt-e, vagy simán pottyantani kellett. Ami biztos: a tokaji Bodrog-folyam oly szőke volt, akár a Kastal a Parnasszuson. Arisztotelész bácsi minden éjszaka totálkárosra itta magát, Platón tanár úr a vadkender-szagtól átitatott ideák világába’ bolygott, Diogenész barátom, a Honda-imádó, a lábaim előtt hevert, s ha levegőzni vittük, minden lépésnél összerezzent a fények és árnyékok szeszélyes játékától.

Szapphó kövér volt, sötét és sunyi tekintetű; Leszbia szőke és rövidhajú. Catullus előbb Leszbiába szeretett bele, majd Szapphóba is, de a két csaj közül csupán Leszbia látszott reálisnak, Szaphónál nem volt coming out. Catullus folyamatosan szidta a „rendszert” és pocskondiázta a tanárokat, a zuhanyzóban vizes törölközővel csapkodta Arisztophanészt, hímtagja fejlettebb volt az átlagosnál, de pusztán vizuális ingerek hatására sohasem kapott erekciót, ehhez izgatni kellett neki. Homérosz teljesen beindult a bortól. Estére olyan lett, mint egy ámokfutó. Ha nőszagot érzett, szemeit azonnal elöntötte a bíbor homály, nagy lapát kezeit kinyújtotta, s addig mászkált a sötétségben, míg bele nem ütközött egy-egy kidomborodó valamibe. Ám a nimfomán nimfák még idejében elrejtőztek a faházak mögött, s most csupán távoli kuncogásuk hallatszott ki a sűrűségből. Ezek a mai csajok, mondtam, olyanok, mint a Vesta-szűzek. Quo usque tandem abutere, Katalinka!?, fakadt ki Ciceró is, akit, hímtagjának szerény méreteire való tekintettel, tréfásan csak „Csicserítónak” hívtunk.

Egy puha kerevet ölében heverésztem, fejemen babérkoszorú. A társaim hosszasan rimánkodtak, hogy játsszak végre valami szépet a gitáromon, de nem volt erőm, hánynom kellett a rengeteg ambróziától. „Sörre bor: semmikor!”, idéztem Anakreónt, és hánytam. Horátius a mértékletességet javasolta, Diogenész a teljes alkoholtilalmat kívánta bevezetni, csakhogy, ha ránéztem Diogenészre, újabb hányingert kaptam: hóna alatt ugyanis egy hatalmas boroshordót tartott. Ennyit a mértékletességről. Valaki el akarta kérni a kezemben lévő falitükröt, de nem adtam oda. Egy felrepedezett zománcú fehér lavórba hánytam, kísérőm Patroklosz volt. (Platón tanár úrnak meg a totálgáz Arisztotelész bácsi). Anakreón szerint, az általam idézett költemény kissé csonka és anakronisztikus: „Sörre bor: bármikor; borra sör: meggyötör!”, korrigálta a trocheusokat.

Odahaza, Mestereink alaposan bekeményítettek az Athéni Iskolában. Próbálták kiköszörülni a tekintélyükön esett csorbát, akár egy spártai rövidkardot, hiszen, a tanárok és tanítványaik között húzódó limes itt-ott eléggé elmosódott a kiránduláson. A hatalomfitogtatás hatására latinból kis híján elhasaltak a triumvirek: Ovidius, Horác meg Virgil. Horatius képtelen volt megbirkózni saját névrokonának ódáival, a fennkölt és körmönfont mondatszerkezetekből kukkot sem értett. Platón tanár úr kezdett begerjedni, csupán Arisztophanészt simogatta meg olykor, az egyetlen szőke hajú fiút. Drámai helyzetben voltunk. Közeledtünk a klimax felé…

Csakhogy, mint derült égből a villámcsapás, váratlanul, Deus Ex Machina lépett közbe. Kezdődött mindez azzal, hogy Kallimakhosz barátunk, bizonyosan egy isteni sugallat hatására, kikölcsönzött egy komplett Horatiust az alexandriai Nagykönyvtárból. A modern versfordítások segítségével az ódák felfedték előttünk homályos titkaikat. Platón tanár úrnak leesett az álla, amidőn Horatius skandálni kezdte Horatiust, Vergilius meg Virgilt. Vergilius amúgy Homéroszt majmolta minden téren – testékszer, tetkó, rock-koncertek száma, stb. –, az éjsötét Dante nyelvecskéje meg szüntelenül a Vergilius seggébe lógott, triumvirátusuk így olyan volt, mint a Kerberosz vagy a Répa-mese, talán még kiverni is csak hármasban merték.

És ekkor… az említett Deus Sex Machina hatására… Platón tanár bá’ ujjacskája finoman felmutatott a levegőbe, a 10. C. irányába, a felettünk székelő alsósokhoz, a totálgáz Arisztotelész bácsi ellenben osztályunk és a (hirte)lenszőke Heléna mellett voksolt. Evoé!, kurjantottuk. A széllábú marathoni futó már el is rohant a nagybetűs Örömhírrel, ám a hetérák felé vezető úton egy Teiresziász nevezetű tébolyult thébai transzvesztitába botlott. Teireszász segített hősünknek a megfelelő méretű melleket megtalálni. Horatius ese-mese eszerint: a szilikon-mell „ércnél maradandóbb” befektetés lehet, de kerülni kell a túlzásokat, a 300 köbcenti feletti emlők részünkről felejtősek. 1 matekórányi idő leforgása alatt, a hím-sovinizmusról messze földön híres Athéni Iskolát, túlérett kurvákkal spékeltük meg. Az egyik elbizakodott szépség máris kézen fogva vezette Teireszászt – mint Kenbabát Barby – az oltári emlők elé. És Homéroszt is, a másik vakot. És akkor: az Athéni Iskola koedukált változatában hatalmasakat koitáltunk. És elsőkét Platón tanár úr élvezett el, majd a totálgáz Arisztotelész bácsi. És sorra az összes többi tanár és diák az érettségin. – Nosza, sorold fel őket, Múzsám!

Homérosz, Vergilius és Dante szinkronban és szinoptikusan élveznek el. Diogenész a széles márványlépcsőkön kujonkodik. Az agresszivitásig beszívott Arkhimédész (matfiz. tanár) senkit sem enged partnere közelébe. Szapphó Szophoklészt izgatja fel. Homérosz késlelteti az orgazmusát. Seneca akkorát kurjant örömében, hogy az még Epikúrosznak is becsületére válna. Legkevesebb ideig Hannibál bírja, aki jóformán azonnal – Hannibal ante Portás – elélvez a korai magömlés kapujában. Anakreón doggy-style stílusban lovagolja a barátnőjét. Catullus Leszbiát szeretné áttéríteni. Ovidius agyafúrt szerepjátékokban bízik. A „trójai-nőfalók” eltűnnek Helénában. Echó. Horatius hajója oly jó és oly biztos érzékkel navigál két szilikon-implantátum között, a kéjtengerben, mint senki más, csupán Odüsszeusz, a Szküllák és Kharübdiszek szimbiózisában. A legtovább a spártai harcosok tartanak ki: Leonidászék 3 történelem + 2 biológia + 1 kémiaórán keresztül spórolnak vala a 300 millió spermiumon. Végül mindnyájan egyszerre élveznek el a szűk szorosban. Legyen nekik a petesejt puha! …

Az osztálytablót egy menő számítógépes grafikus készítette. Valamennyien az Athéni Iskola hallgatói vagyunk, a lányok díszes stólában vannak, az ifjakon tóga. 18 évesen az Idő még végtelen kiterjedésűnek tűnik. Az Örökkévalóságot fényévekben mérjük, a fényéveket orgazmusokban. Szívünk mélyén mégis valami homályos szomorúságot érzünk. Az okos hormonok elterelik a figyelmüket, csak a totálgáz Arisztotelész bácsi mosolyog rajtunk a szemeivel. Ám Platón tanár úr szerint: „Sic itur ad astra!” – most érjük el a csillagokat…

Találkozunk 2498-ban!

 

A római birodalom fénypontja

A római birodalom Traianus császár alatt érte el legnagyobb kiterjedését. Ezt persze még nem tudhatták akkoriban a császár-alattvalói, a római néptömegek; s honnan a csudából is tudhatták volna, milyen jellegzetes formájú félszigeten laknak. Hogy e félsziget olyan kecses, amilyen kecsesek csupán a leendő olasz csizmák lesznek, sok ezer esztendő múlva.

Nem. Mindezen rejtelmes dolgokat még a nagy Pontifex Maximus sem tudta, hiába tanulmányozta nap mint nap a madarak röptét elmélyülten, s hiába honosított meg hasonlóan hülye hókuszpókuszokat az intenzív-vérszagot árasztó állati-belszervek vonatkozásában.

Ekkortájt állítódott fel a híres-nevezetes Traianus oszlop, a Császár legújabb hódításainak emlékműve… – (Olyan volt ez az oszlop, mint egy gigászi körző egyik fele, hegyével a római Birodalom szívébe szúrva). A diadaloszlopot díszítő domborművek, a mai képregényekhez hasonló stílusban mesélik el a római légiók vérgőzös győzedelmét. A harminc-méteres emlékmű reliefjein, ádáz küzdelem dúl az ellenséges csapatok között. A római légiók hosszú, tömött sorokban nyomulnak előrefele; oly buzgók, akár a spermiumok. Az ütközetben elesett „hősök”, kiömlő vérükkel termékenyítik meg az újonnan elfoglalt provinciát…

… Nyári éjszaka volt, fülledt meleg. A forró, macskaköves utakat elfoglalták a plebejusok. A macskaköveken, meghatározott időszakonként, római katonák meneteltek. Olykor megálltak egy-egy épület kapujában, s hangosan kiabáltak:

– „Traianus nevében, engedjen be!”…

Kényes, olajozatlan macskajaj keveredett a Holdat ugató kutyák félőrült szólamaival.

Rúfusz költő volt, barátja filozófus. Aznap éjszaka női sikításokra ébredtek fel. Két római légionárius ráncigált egy hangosan sikítozó, vörös hajú némbert, a filozófus villája előtt.[1]

– Most biztosan megerőszakolják, majd bedobják a Tiberisbe. – mondta a költő.

– Igen… És mindezt alighanem „Traianus nevében” teszik… De mért kiabál? – kérdezte a filozófus.

– Szeretné elmondani az Igazságot. Azt akarja, hogy meghallgassuk.

– Nevetséges… Minden indulat nevetséges. Senki sem fog segíteni rajta. Az emberek elhúzódnak az útból.

– Az Igazság az uccán ment, és ordított. Mi pedig meghallgattuk a szavát, és most nem tudunk visszaaludni tőle. Róla gondolkodunk, az Igazságról. Ez is valami.

Rúfusz, a költő, eloltotta az olajmécsest. Barátja azonban álmatlan volt, a sárgán lebegő teliholdat nézte. Az erkélyen állva kiváló évjáratú bort kortyolgatott. Nagyon fáradt volt aznap este. Azt remélte, egy kicsit később elszenderedik a bortól. A Hold előtt Jupiter madarát látta elsuhanni az égen. „Mit jelent ez?” – tette fel önmagának a kérdést. „Holnap majd beszélni fogok az augurral, háthogyha kiokosodom!”…

Néhány utcányival odébb, a két római légionárius eközben a Tiberis felé tartott. A vörös hajú lány ott rúg-kapálódzott a magasabbik hátára vetve. Már éppen ott álltak – akárcsak Hannibál a Korai-magömlés kapujában –, amikor is egy sötét árny suhant el az égen, nekivörösödött fejük fölött. Izmos, tagbaszakadt fickó. Atlétikusabb testfelépítésű, mint a legkisportoltabb római gladiátorok… Nagyjából ennyi látszott. Mert a fickó bizonyos fokig olyan volt, mint a „zoomorf” – (még nem tudhatták!) – mezopotámiai istenségek: félig emberi alak, félig egy bőregér keveréke… (A szóban forgó zsoldos-katonák annak idején harcoltak ott)… Csak most hatalmas lórúgásokat kaptak tőle s búcsúzóul: egy-egy „karthágói-elefántpuszit”…

A vörös hajú lány – Paulinának hívták – mindeközben kereket-oldott…

– Traianus nevében, engedjen el! – ordították a rómaiak. Ám az ultrahangokkal kommunikáló rejtélyes teremtmény a füle-botját sem mozdította…

Valaki – (vagy: „Valami”) – „Jött”, „Látott” és „Igazságot” szolgáltatott aznap éjjel… Majd tovaszállott az éjszaka fekete leplének számtalan redője alatt…

(2010)


Címke: , ,
2021.06.15 - tiszatáj

CIROK SZABÓ ISTVÁN: AGANCSPARK
KORMÁNYOS ÁKOS: PARAVÁN
Írjuk le anyánk kezét, írjuk le partnerünk testét. Cirok Szabó István Agancspark című kötetében párhuzamként kínálkozik az erdő. A Paraván beszélője ezzel szemben próbálja analitikusan, anatómiai pontosságra törekedve leírni partnere testét, mégis csak az agytekervények közé jutva kiált fel: „Megtaláltalak. / Itt eredsz. / Itt vagy.” A szelíd Agancspark és a nyers Paraván eredője, a felismerés mégis ugyanaz: ember és természet csak együtt értelmezhetők […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.15 - tiszatáj

DÓMKERTI ZENÉS ESTÉK
A „püspöki fészek” udvarán ezen a nyáron is megrendezik a Dómkerti Zenés Estéket, a következő évadban pedig világsztárok is fellépnek Szegeden a Filharmónia Magyarország koncertsorozatában, a Tisza bérletben […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.14 - tiszatáj

CIROK SZABÓ ISTVÁN: AGANCSPARK
Az utóbbi időben számos fiatal költő figyelemre méltó kiadványát vehette kézbe az érdeklődő olvasó. Ezek egyike az Agancspark című verskötet volt, Cirok Szabó István tollából. A karcsú, mintegy hatvan oldalt kóstáló könyvecske három ciklusába – Lékhorgászat, Nem tapsol senki, A madarak már elmentek, most a halak vándorolnak – mindössze harminchárom verset gyűjtött össze a szerző… – BERETI GÁBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.12 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS SZABÓ IMOLA JULIANNÁVAL
Június 19-én Szabó Imola Julianna is vendége lesz a Tricikli Fesztiválnak. A Megálló Közösségi Házban a gyerekirodalom és illusztrációk viszonyáról beszélget majd Kollár Árpáddal, segít bemutatni Darvasi László Pálcika, a detektív című könyvét, és részt vesz a Grand Café Ráolvasás Extra elnevezésű zenés felolvasásán. A szegedi meghívás apropóján gyermekirodalmi-szépirodalmi-illusztrátori pozíciójáról, a 2020 decemberében megjelent Holtak aranya, holdak ezüstje című könyvéről, és a fesztivállal kapcsolatos várakozásairól, terveiről kérdeztük… – VESZPRÉMI SZILVESZTER INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.12 - tiszatáj

Acsai Roland, Fenyvesi Orsolya, Lanczkor Gábor, László Liza, Maurits Ferenc, Németh Zoltán, Mary Oliver, Veszprémi Szilveszter versei
Molnár Lajos, Tarcsay Zoltán prózája
Tőzsér Árpád naplójegyzetei
Balázs Katalin, Balogh Gyula, Kelemen Zoltán, Milián Orsolya tanulmánya
Diákmelléklet: Gerencsér Péter a Jókai-regények filmes adap­tációiról

Tovább olvasom >>>
2021.06.11 - tiszatáj

GUNDA
Növényi táplálkozást szorgalmaz, leölt állatok milliárdjai ellen szólal fel. Szerencsére azonban Viktor Kosszakovszkij nem nyílt propagandában érdekelt: a Gunda intim közelségből szemléli egy mikroközeg állatvilágát… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.09 - tiszatáj

OPERA ÚJRA ÉLŐBEN – ANDREA CHÉNIER
Az opera azért nagyszerű dolog! Különösen élőben, színpadon. Vagy 8 hónap után ismét élőben hallgatni operát – leírhatatlan mámor! Különösen, hogy az ember egyik kedvencét, a francia forradalom balladáját zúdítja rá a Magyar Állami Operaház amúgy nem létező társulata. Május 29-én Giordano szeszélyes remekének sodró dallamai csendültek föl az Erkel Színházban. Nehezen indul a történet […]

Tovább olvasom >>>
2021.06.08 - tiszatáj

GRÁF DÓRA: KÖRNYEZETISMERET
Az érzékiség halmozása érzéketlenséghez vezet – rendszerint ez a premisszája azoknak a történeteknek, amelyekben a főszereplő az egymást tételesen követő randevúiról, viszonyairól számol be. Monoton sorban felbukkanó és eltűnő (fél)idegenek, utánuk egyre nagyobb űr, elszakadás a valóságtól, stb. – gyakran találkozunk ennek a lélektani folyamatnak az ábrázolásával. Gráf Dóra Környezetismeret című, debütáló lírakötete először is azzal lep meg, hogy habár jelentős részben ilyen versszituációkból építkezik – a női beszélő férfiakkal találkozik, akik valamilyen benyomást tesznek rá, függetlenül attól, (kiderül-e,) mi történik köztük –, merőben szokatlan irányba futtatja ki a szövegeket. Ugyanis derű sugárzik belőlük… – PUROSZ LEONIDASZ KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.06.06 - tiszatáj

EGY LÉTKÖTÉLEN EGYENSÚLYOZÓ GONDOLATAI A TÚLSÓ PART FELÉ.
Nem kellett ehhez a rövid esszéhez címet keresnem. Maga a kötet fedőlapja annyira találó. Nem tudok jobbat. Emlékidő. Őszintén megvallva, nem az esztéta igényességével, hanem a személyes érintettség miatt olvastam el, szinte egy szuszra, a kötetet. Javíthatatlan individualistaként, mindig magamat, a saját életemet kerestem – és találtam meg – a versekben… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)