Gerevich András versei

Nikoláj Tébolya

Bojkov Nikolájnak

Álmomban a fejem lángra lobbant,

mintha a fészek égne az eresz alatt,

és madarak visítására riadtam fel.

Szürke, nyirkos és lusta volt a hajnal,

a Duna komótosan hempergett

az ablak alatt, és a lépcsőházban

a takarítónő szorgalmasan dúdolt.

Az ágyam mellett egy nagy barna kutya

megnyalta és leharapta a kezemet.

Mentővel vittek a zárt osztályra,

egy rügyező állú nő fehér köpenyben

injekciókat és színes pirulákat adott,

mert énekeltem és beszélgettem

a részeg fákkal, az ideges madarakkal.

Éjjel egy rézkulcsot találtam

a számban, a nyelvemen bizsergett,

titokban kinyitottam vele a tükröt,

és ahogy a tükörben álltam, láttam,

hogy egy másik tükörben is én állok.

A testem színes üveg és csillogó réz,

papagáj kitűző lettem, de leestem,

letört és elgurult a fejem: zöld gyurmából

formáztam a testemre új fejet.

Papagáj vagyok és a szavak verebek,

a szavak gólyák, pintyek és fecskék,

pelikánok, sasok és flamingók,

a szótár madárház megvadult színekkel,

összemos csivitelést és károgást.

A Dunán a köd elrejti a kacsákat.

Kibontom a felhő szürke pelenkáját,

meglesem a nagymellű ég

meztelen testére tetovált csillagokat.

A Duna zöld és barna hullámai között

a szavak csónakok és uszályok.

Testemről az izzadság a Dunába csorog.

Viszkető testem enciklopédia.

Hívok egy ornitológust, vizsgálja meg

a fejemben csiripelő madarakat.

A barna kutya szétharap egy galambot,

és megugatja saját tükörképét.

A takarítónő megállít a kapualjban,

műanyag zacskóban aranyhalat lóbál,

azt mondja, amikor a kishal meghal,

a barna kutyámnak adja, egye meg.

A kutya én vagyok, és csak álmomban ugatok,

mégis visszhangzik tőlem a lépcsőház.

Zuhany

Lehűtöm magam

a jéghideg zuhannyal.

Nyári ragacsos

forró bőrömet

borogatja a víz.

A kitárt ablakban

meztelen testem

fénylik a sötétben.

Benéznek az őzek,

tudják: szelíd vagyok.

Becsapódott, izzó

üstökös az erdő

páfrány szőnyegén,

amely a zuhanás után

elvesztette erejét,

és lassan kihunyt:

ma üstökös vagyok.

Világít a testemről

visszaverődő,

remegő neonfény.

Elnyel a tükör,

de az őz szemekben

vakítóan ragyogok.

Megjelent a Tiszatáj 2014/5. számában