10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Az illúzió valóságfenntartó szerepe
2014.02.20 - tiszatáj

CSEPREGI JÁNOS: AZ AMERIKAI FIÚ 

Nemrég megjelent könyvében (Event: Philosophy in Transit, 2014) Slavoj Žižek kiváló értelmezését adja Hegel „abszolút” fogalmának. Meglátása szerint az „abszolút” nem kiegészíti valamilyen mély, szubsztanciális dimenzióval a „szubjektív” és az „objektív” kategóriáit, hanem beilleszti a (szubjektív) illúziót az (objektív) igazságba. Az „abszolút” álláspont tehát lehetővé teszi számunkra, hogy meglássuk, a valóság hogyan foglalja magában a fikciót (vagy a fantáziát). Csepregi János regényének hátlapján azt olvashatjuk, hogy a szerző egy tizenéves fiú hangján meséli el a nyolcvanas évek Magyarországát; hogy milyen éveken át álmodni, és percekre megélni azt a „nagy büdös szabadságot”, amely akkor és ma is csupán kevesek kiváltsága. Érdemes volna azonban hátralépni egyet, és távolabbról, az „abszolút” nézőpontjából vizsgálni a szöveget, mielőtt engednénk a „nagy büdös szabadság” bűnös csábításának.

Az amerikai fiú egyszerű olvasatát nem nehéz felvázolni. Egy kiskamasz fiú megtalálja a szabadságot a fantáziájába menekülve, miközben körülveszi őt az 1980-as évek Magyarországának vidéke: a sivár és unalmas valóság. A főhős alkot magának egy világot, amely harcaival és hőseivel értelmed ad a hétköznapoknak. De mégis milyen mélyebb értelemet társíthatunk a fantáziához? Mi a valódi szerepe az illúziónak ott, ahol a puszta valóság már-már elviselhetetlen?

A történet elején a (névtelen) fiú fantáziájának összetartója (a lacani értelemben vett nagy Másik) Feri, az amerikai fiú: ő az elérhetetlen példakép, az időnként természetfeletti képességekkel felruházott, idealizált „másik”, aki megtestesíti a főhős világának szimbolikus rendjét. A szöveg kezdeti szakaszában azonban Feri meghal, és ez két fontos következménnyel jár. Egyrészt a halála szükséges ahhoz, hogy megmaradhasson a Másik szerepében, akire úgy lehet emlékezni mint az amerikai fiúra, aki bizonyosan minden problematikus vagy veszélyes helyzetet megfelelően kezelne, mindig hősként viselkedne stb. Nem derülhet ki ugyanis, hogy Feri is csak egy törékeny, esendő emberi lény, olyan, mint mindenki más. A halál másik következménye, hogy a főszereplő magára marad abban az értelemben, hogy fizikai vonatkozásában megszűnik létezni az a személy, akiben a fantázia Másikja testet öltött. Ennek a szövegbeli megjelenése az a pont, amikor a fiú néhány nap betegeskedés után visszatér a „valóságba”, és úgy érzi, minden megváltozott. Az amerikai fiú materiális hiánya megteremti a helyet egy másfajta, kegyetlen illúziónak.

Feri halála után egy új szereplő lép be a főhős fantáziájába: Tóth Karcsi, az idősebb és erősebb fiú (a lacani értelemben vett Mester), akinek a szerepe az, hogy „kiképezze” a fiút és barátját Sanyát, hogy az ördög oldalán (mint rockerek) megküzdhessenek a „diszkódémonnal”. A kiképzés egy brutális folyamat: Tóth Karcsi rendszeresen veri és szapulja a fiúkat, miközben pénzt kér tőlük, és mindenféle megalázó feladatokra kényszeríti őket. A fordulópont akkor következik be, amikor a főszereplő – megelégelve Sanya szenvedéseit – fellázad, és rátámad a Mesterre. Miután (fizikai és szimbolikus értelemben is) legyőzi, világossá válik, hogy Tóth Karcsi mindössze egy szerencsétlen pattanásos kölyök, aki ugyanattól a nyomasztó valóságtól szenved, mint a többiek.

Mindazonáltal a Mester legyőzése nem csak a megaláztatások alóli felszabadítást szimbolizálja, más szempontból is fordulópontot jelent. A főhősnél addig ugyanis voltak arra utaló jelek, hogy a maga módján képes reflektálni saját fantáziájára: talán bizonyos esetekben mégsem úgy történnének a dolgok, ahogyan ő elképzeli, egy „szuperpók” csípésétől valószerűtlen, hogy valaki Pókemberré változzon stb. Tóth Karcsi „bukása” után azonban megváltozik a helyzet, a fiú teljesen feloldódik a saját illúziójában, ő maga válik az amerikai fiúvá. Úgy kezd élni, ahogy a fantáziájában Feri élne, teljesen elszakad a valóságtól (hirtelen romlik a magatartása az iskolában, már nem engedi, hogy a nagyobbak megalázzák stb.).

A regényben szereplő illúziót (fantáziát) könnyen összevethetjük a žižeki ideológiakritikában oly gyakran vizsgált „nyugati buddhizmussal”, amely divathullámként terjed korunk nyugati kapitalista társadalmaiban. Žižeknél a buddhizmus ezen formája (amely nem egyenlő az autentikus buddhizmussal), a kapitalizmus ideológiájának tökéletes kiegészítő elemeként szolgál. Annak ellenére, hogy a buddhizmus egyfajta gyógymódként mutatkozik meg a kapitalista társadalmakban megjelenő stresszre és feszültségre, valamint lehetővé teszi, hogy „kikapcsoljunk” és megőrizzük a belső békénket (ez Žižeknél a heideggeri Gelassenheit egy formája), a szlovén filozófus a „nyugati buddhizmust” a jól ismert marxi klisével a „népek ópiumának” nevezi. A „nyugati buddhista” meditáció ugyanis a leghatékonyabb módja annak, hogy úgy vegyünk részt korunk kapitalista termelésében, hogy közben megőrizzünk az épelméjűségünket.  (Ezért jegyezheti meg Žižek, hogy ha Max Weber ma újraírhatná 1904-es klasszikus művét, A protestáns etika és a kapitalizmus szellemét, akkor bizonyosan A taoista etika és a globális kapitalizmus szelleme címet adná neki.) A „nyugati buddhizmus” ugyanis lehetővé teszi, hogy úgy éljük meg a kapitalista dinamikát, hogy közben a világra mint tőlünk független erők folytonos mozgására tekintünk, ahol valójában nem a résztvevő szubjektumok alakítják az eseményeket.

Az amerikai fiú éppen azt mutatja tehát be, hogy a fantázia nem valamifajta lázadás a hétköznapok nyomasztó világa ellen. Még csak nem is a szabadság záloga, amely révén legalább a szellem felszabadulhat az elnyomás különböző formái alól, elmenekülve a valóságból. A főhős fantáziája tehát nem szembenállás a világban fennálló renddel, hanem éppen annak eszköze, hogy ez a rend fennmaradjon, hogy a szubjektum hatékonyan részt vehessen benne. Ezt a szövegben két jelenség példázza igazán. Az egyik egy visszatérő álom, amelyben a fiú szorongások közepette erős késztetést érez arra, hogy megmentsen egy zuhanó „zöld színű pedálos Moszkvicsot a benne ülő lángoló hajú, olvadó arcú alvós játék babával együtt” (130.), de valami mégis megbénítja.

Valamiért mégis tudom, hogyha nem teszem – valami megmagyarázhatatlan okból –, az súlyos csapást jelent a parancsnokságom alatt álló ezernyi egyforma szegecses dzsekijű, dajjerolt hajú rockerekből álló seregre.” (Uo.)

Nem nehéz felismerni ebben az álomban a gyötrődést, amely abból fakad, hogy a valóság és az illúzió szétválasztása egyre inkább lehetetlenné válik. Vajon a 80-as évek rock-diszkó háborújának illuzórikus valósága nem tökéletes megfelelője a hidegháborús kapitalista-kommunista szembenállásnak? A két hatalmi tömb ideologikus ellenségképe nem éppen azon alapult, hogy a másik egyfajta démoni fantáziaként fenyegette a saját életformánkat? Ha pedig ez az illúzió szétesik, dezintegrálódik az ismert valóság is. A másik jelenség a szövegben megjelenő „Amerika-ideológia” jellege. Mivel a főhős (érthető módon) csupán a könnyen beszerezhető és befogadható nyugati fogyasztói kultúra termékeivel találkozik, az „Amerikáról” alkotott világképe a „Vörös Szonja – Konan – Predátor – Rambó – Barbár fivérek” mátrixban mozog. Ezen termékek „értékét” pedig egyszerűen az adja, hogy távoliak, egy másik világból jönnek, amely „szabad”, és olyan hősei vannak, mint Pókember, illetve amelyben Gugán Ági nem nyerheti meg a rajzversenyt Virággal köszöntjük április negyedikét című alkotásával.  Mindkét esetben azt láthatjuk tehát, hogy az illúzió sajátos ideológiaként funkcionál a valóságban annak érdekében, hogy hatékonyan fenntartsa azt.

Éppen ezért, amikor a regény végén a fiú egy véletlennek köszönhetően Szolnokra utazik, amely már egyenesen a „nagyvilág”, akkor az „Irány Amerika!” felkiáltás nem a szabadság eljövetelét jelzi, hanem éppen azt, hogy a főhős teljesen feloldódott a fantáziájában. Ő maga az amerikai fiú, akinek „mindent szabad”, és aki hozzájuthat azokhoz az apró élvezetekhez (kazetták, együtteses pólók, apró csínytevések stb.), amelyek lehetővé teszik számára, hogy tökéletes építőköve legyen a fennálló rendszernek, és talán annak is, amely azután jön…

(Csepregi János: Az amerikai fiú, Ulpius-ház, Bp., 2013. 2999 Ft)

Bartha Ádám


Címke: , , , ,
2021.09.21 - tiszatáj

RED ROCKET
Jó ideje nyilvánvaló: Sean Baker a kortárs amerikai független szcéna koronázatlan királya. Cannes-ban debütált tragikomédiája privát és nemzeti szinten boncolgatja az Egyesült Államok hátsóudvarában döglődők sehová nem tartó hétköznapjait… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

Nagy úr a véletlen, talán Isten akarata a sajátunkkal szemben. (Hogy létezik-e Isten vagy saját akarat, azt hagyjuk, egyelőre.) Nem terveztem, hogy három hét alatt háromszor is színházba menjek, ráadásul minden alkalommal magyar színdarabot nézzek, mégis így alakult… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁI

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

BAKONYI ISTVÁN: PETŐCZ ANDRÁS ÚJABB KORSZAKA
„Petőcz András ugyanis olyan költő, aki egyszerre hisz a nemzeti és az európai értékekben. […] Költőnk nagyon is magyar és nagyon is európai gondolkodó” – olvashatjuk Bakonyi István Petőcz András újabb korszaka című kismonográfiájában. Egyetérthetünk a szerző megállapításával, mert Petőcz András életműve nem csupán a magyar költői-prózai hagyományt, hanem az európai, sőt világirodalmi (elsősorban amerikai) szerzők újításait egyaránt kamatoztatja művészetében… – SEBŐK MELINDA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

CSEHOV SIRÁLYA BARNÁK LÁSZLÓ RENDEZÉSÉBEN A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN
Barnák László szegedi Sirály-rendezése sokszínű tragikomédiaként tálalja a Csehov-darabot. A kisszínház színpadán szinte naturalista módon jelenik meg a 19. század végi orosz világ, ahol a vágyak beteljesületlenek maradnak és mindenki mást szeret… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)