Áfra János versei
A redőny repedésein beszüremlő fény
pontokban szakítja át a fotel támlájára
feszülő durva rókabőrök nyugalmát.
Az ablak előtti fáradt levegővel
vitorlavirágok és fikuszok küzdenek,
idegen asztalon szűrt víz pihen, az ok:
épp nincs aki mozdítsa az üveget,
barokk keretes gobelin a fejem felett.
[…]
Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben, jelenleg Debrecenben él. Makói Medáliák Díjas és Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjas költő, a KULTer.hu alapító főszerkesztője, a prae.hu art&design rovatának szerkesztője. Első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma címen. PhD-témája: A szöveg performativitása a kortárs magyar képzőművészetben. |
Nyúzás
Álmomban megnyúztunk egy ragadozó madarat,
mint egy emlőst. A tollait egyben fosztottuk le róla,
bőrként vagy bőrrel együtt, nem tudom pontosan,
csak azt, hogy biztos kézzel tettük, s a belsejében
egy pontosan ugyanolyan állat teteme várt ránk.
Kíváncsiságunk gondosan másolja a halált.
Húzódások
A redőny repedésein beszüremlő fény
pontokban szakítja át a fotel támlájára
feszülő durva rókabőrök nyugalmát.
Az ablak előtti fáradt levegővel
vitorlavirágok és fikuszok küzdenek,
idegen asztalon szűrt víz pihen, az ok:
épp nincs aki mozdítsa az üveget,
barokk keretes gobelin a fejem felett.
Már ébredés előtt kifáradok egy heves
cigányasszony darabos tekintetétől:
sárga szálakból szőtt, hasított szemei
ébresztenek, már virrad, s ébresztem őt.
A zongora csendje a hátam mögött,
de mindennek az ellentéte ismétlődik
bennem. Kitömött párnahuzat leszek,
amit átlyukaszt egy kép tekintete, s végül,
ha már érzem, hogy nincs, ami visszatérjen,
magához húz és újracsomagol a páni félelem.