Ne hagyd a fiókban!

RONGY KOCSMA, SZEGED

Amikor a FISZ Klub szegedi estjeinek a házigazdája, Káldy-Kovács Sára megkért, írjak beszámolót a soron következő, immár hatodik rendezvényükről, habozás nélkül mondtam igent. Mivel korábban meghívott vendégként lehetőséget kaptam tőlük a bemutatkozásra, úgy éreztem, most részben törleszthetem a tartozást. Azt csak utólag látom, mennyire hálás feladatot kaptam: az adósság pedig csak halmozódott.

A meghívott vendégek ezúttal Krusovszky Dénes József Attila-díjas költő, kritikus, szerkesztő és műfordító, valamint Lengyel Zoltán Faludy-díjas író, az SZTE Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék oktatója.

A helyszín ezúttal is a Rongy kocsma volt. Zöld és sárga reflektorok, állófogasok, kabátok, demizsonok, esernyők és bőröndök hozták létre azt a kitűntetett teret, ahol a két vendég helyet foglalhatott.  Azt est felolvasással kezdődött. Először Zoli Csillagbörtön című kötetéből hallhattunk egy részletet, melyet ő színpadi tervként, kórusműként aposztrofált. Nem tudom, hogy a szöveg kiválasztáskor a szeme előtt lebegett-e a főleg fiatalokból álló hallgatóság, esetleg egészen más okok vezérelték ennek a részletnek a szerepeltetésére, de tény, hogy nyitánynak kitűnő volt, mellyel meg tudta teremteni a megfelelő hangulatot. Ezután Dénes következett. Térdén nyugtatott, négyrét hajtott papírokról olvasta fel néhány versét. Itt külön értékelendő az első kézből kapott szöveg kiváltsága: az új verseket még a legtöbben nem láttuk, nem jelentek meg kötetben, de a költő ott, akkor este felolvasta nekünk. Ínyenceknek való, finom gesztus volt.

Az est során tükörinterjút adtak egymásnak, melyben először Lengyel Zoltán faggathatta Dénest, majd félidőben szerepet cseréltek.

Krusovszky beszélt nekünk gyermekkori, vidéken szerzett élményeiről, az ezekhez kapcsolódó inspirációkról, a referenciális olvasat problémáiról és lehetőségeiről. Mint elmondta, a líra túlnyomó többségének a költőre vonatkoztatott referenciális olvasata inkább meggátolja, mint elősegíti a versek olvasói élménnyé alakulását. A beszélgetést kérdéseivel irányító Lengyel Zoltán spontán módon jutott el a legutolsó felolvasott vers vidéki életet idéző atmoszférájától a mitológiai témát feldolgozó versciklusig, illetve a művészeti ágak közötti referenciák megjelenéséig. Dénes pedig jó partnerként hagyta magát vezetni. A Marszüasz Polifón kapcsán mesélt arról, hogyan került ez a mítosz érdeklődése középpontjába, mi is ez, és hol jelent meg korábban a magyar irodalomban. Mint mondta, a mitológiai elem, mint visszatérő téma képes erősíteni a költemények közös koncepcióját. A képzőművészet és líra kapcsolatával jellemezhető szövegeit emlegetve azt is bevallotta, hogy a külső, gyakran más művészetekből hozott utalásrendszert magánéleti témájúvá téve képes olyan szövegek létrehozására, melyek rá, mint szerzőre vonatkoznak. Ezek a versek tehát határterületen keletkeznek: képzőművészet és líra, kölcsönzött anyag és magánéleti momentum egymással érintkező felületei generálják ezt a típusú megnyilatkozást.

Ezzel szemben a Csillagbörtönben távolságtartást, „hidegebb szemet” vélt felfedezni Dénes. Zoltán saját könyve kapcsán a lehetetlen megkísérlését emlegette. Mint mondta, polifóniára törekedett, mely többszólamúság és egyidejűség kettőse. Márpedig ez utóbbit az írott szöveg képtelen megjeleníteni. Beszélgettek az irodalmi előképekről, a cím által keltett asszociációkról, egy esetleges színpadi előadás lehetőségéről. Érdekes volt megfigyelni a két eltérő alkatú ember estvezetési stratégiáját. Zoli kérdései mindig a legutóbb kapott válaszból születtek, és olyan összefüggő láncot alkottak, melyek a megfelelő időben, az általa kívánt irányba lendítették tovább a beszélgetést. Célratörő, határozott, és tájékozott volt egyszerre. Ezzel szemben Dénes a Csillagbörtön kapcsán felmerülő benyomásait formálta kérdésekké, könnyen hangolódott rá a felmerülő témákra, és jó érzékkel tapintotta ki a háttértartalmakat, az elsőre nem láthatót. A szerepcsere után a közös érdeklődés, az azonos hullámhossz szerteágazó témakört eredményezett. Többek között Thomas Bernhard, Krasznahorkai László, Kertész Imre, Tandori Dezső és Immanuel Kant alkotta sokszögben mozgott a két szerző. Bámulatosan gazdag eszmecsere volt ez a szó legszebb értelmében.

Az interjú után rövid szünet, majd műhelymunka következett. Most is többen hoztak verseket, ezekből egyet minden szerző felolvasott, majd körbeadott, a meghívott vendégek pedig értékelték a szövegeket. Néhány értékelés után az általuk használt szempontrendszert három alapvető kulcsfogalomig tudtam leszűkíteni: koncepció, eredetiség, érzékletesség. E három fogalom valamelyikének az előtérbe helyezésével valódi segítséget tudtak adni a szerzőknek a moderátorok. Egy közhelyes sor kijavításakor az érzékletesség növelésével új jelentésárnyalatok alakultak ki, ezzel bizonyítva a módszer hatékonyságát.  Így történhetett meg, hogy egy-egy verset a kör végén egy-egy újabb követett, végül összesen háromszor vagy négyszer is megismétlődött a felolvasás. Késő éjszakába nyúlt a műhelymunka.

Magas színvonalú, igényes beszélgetést láthatott-hallhatott a Rongy kocsmában az érdeklődő, aki eljött, hogy ott legyen Krusovszky Dénes és Lengyel Zoltán közös műsorán. Az estről, mint az lenni szokott, feszes rövidfilm is készül, mely egy szűk percbe sűríti a rendezvény hangulatát.

Busch Péter

[nggallery id=136]