Ahol a vadrózsa nő

KÜLÖN FALKA

Perifériára szorultakról temérdek szerzői film készül és bár közülük számos darab valóban kiemelkedően is sikerül, pontosan nehéz definiálni, mi teszi őket időtállóvá: a Karlovy Varyban rajtolt elsőfilm nemcsak illeszkedik a táborukba, de végrehajt egy-két olyan bravúrt is, melyre hosszú ideje nem akadt példa a magyar filmtörténelemben.

Stilizált, csaknem hipnotikus belső terek, nem sokkal később szürkébe, esetleg barnába burkolt, szocreál miliőt árasztó lakótelepi vágókép: a Szép alak és az Utolsó hívás című rövidfilmjeivel feltűnést keltett Kis Hajni nagyjátékfilmes rendezésében sem tagadja meg önmagát. Jobbára impressziókra, parányi rezdülésekre és kevéssé direkten kimondott szavakra építi pályaképét – a Külön falka szerzői védjegyeinek újabb ékes példája, a háttérbe húzódó takarítónő, valamint a külföldre utazó idős hölgy mikroportréi után a direktor ismét nagyfokú empátiával szemléli a margóra vonultakat, plusz a szülő-gyermek tematikához is akad kiegészítése.

Párhuzamos montázsban vetül egymásra Tibor, az apa és Niki, a lány sorsa: különböző hangulatú snittjeik egyúttal lelkiállapotukról is tudósítanak. Míg előbbi egy night club kidobójaként végleg elveszetten, hipnotikus közegbe zárva téblábol és afféle vizuális senkiföldjén áll hadilábon érzelmeivel, pontosabban nyílt agresszióba forduló toxikus maszkulinitásával, addig utóbbi áporodott kisvilágban tengődik, perspektívát aligha látó tinédzserként. A saját élményeiből táplálkozó, benyomásait Szántó Fanni társíró oldalán mozgóképes élményanyaggá gyúró Kis olvasatában vakvágányra futottak a generációk – a Szép alak és az Utolsó hívás után nemcsak az idősebb nemzedék, helyesebben az öregek vagy az apák generációja, tehát a sanyarú múlt és a bizonytalan jelen képviselői, hanem a jövőbe csalódottan tekintő gyermekek is céltalanul bolyonganak vagy remény híján stagnálnak. Nyoszoli Ákos operatőr képei jellemeket bontanak ki, hovatovább, életeket determinálnak: lírai realista beállításain arcok, helyzetek, terek dominálnak, vagyis a Külön falka gyártógárdája a hazai filmművészetben tradicionálissá merevedett teátrális betétekkel számol le. Hagyják, inkább a nézők vonják le a következtetéseket, legyenek gondolataik két elveszett, de egymásra találni próbáló emberről és sokáig zűrös, de fokozatosan oldódó belvilágukról.

Nagyrészt pusztán utalások történnek Tibi és Niki múltjára, magyarázat csak a játékidő végén érkezik, a Külön falka centrális dilemmája így az, miképp képes pozitívan a társa irányába fordulni, illetve feloldódni két, emócióit hosszú ideje rejtegető átlagember. Másképp nyilvánul meg lelki száműzetésük – az apa félholtra püföl egy részeg klubvendéget, lánya kényszeresen füllent, így Kis családi drámája valójában düh, szomorúság és hazugság részletes tanulmánya, fájdalmaikat rejtegető, azokat nyerseséggel kompenzáló vagy letagadó kisemberekről írt esszé. Fragmentumokból derül ki, pontosan milyen karakterekkel akad dolgunk: Tibor érzelmi stabilitás híján bárhol, bármikor felkapja a vizet rokonságtól banki alkalmazotton át patinás munkahelyig, Niki próbál barátkozni egy nála jobb anyagi státuszú osztálytársával, de agyvérzés miatt passzívan fekvő nagyapja és tehetetlen nagyanyja oldalán élőként nem vállalhatja életkörülményeit, ezért igaztalanságai újabb bajba sodorják. Sőt, Kis rendezése másképp is reflektál főfigurái elhagyottságára – az apa Scooter-mániájára hibátlanul rímel a lány önfeledt rajongása az izlandi szintipop iránt, vagyis a korábban helyszínrajzzal, atmoszférával helyettesített karakterrajz új erőre kap, további árnyalatokkal gazdagodik, így a Külön falka stilizációja cseppet sem levegőben lógó díszítőelem, hanem például zenei-akusztikus értelemben is a karakterek bővítésére, a feléjük irányuló, hiteles empátia kiváltására szolgál.

Kis hatásvadászat nélkül, végig őszinte gesztusokra koncentrálva rendez: ügyesen alkalmazza a female gaze-t, például a kigyúrt, kopasz, de bizonytalanságai révén egy fába öklöző (ám lányához később pont a természet lágy ölén viccesen-odaadóan közeledő) Tibi jelenetében, plusz Niki hányattatásai során is élő-lélegző, háromdimenziós, kételyekkel és örömökkel ugyanolyan felruházott alakként realizálja saját nemét, a végső megoldás azonban másban keresendő. Univerzális, bármelyikünket foglalkoztató drámai struktúrát épít fel a rendező, vagyis impresszionizmust és rögrealizmust összhangba hozó formaalakzataiban snittek, ki nem mondott állítások szimfóniája terel bennünket több, mint 90 percen át. Sőt, Kis zsenijét dicséri a non-professionalöket (vö: a teljes más eszköztárú Természetes fény) toborzó színészválasztás is: a Tibit játszó egykori MMA-harcos Dietz Gusztáv, valamint a Nikit alakító Horváth Zorka fals hangok nélkül, rendkívül talajközelien keltik életre csellengő figuráikat. Szentenciáik ólomsúllyal nehezednek ránk, végképp hiányzik minden színpadiasság, olyan érzésünk támad, magyar filmben régen találkoztunk ilyen erős natúrjelenléttel: a Külön falka összes indulatos kifejezése, elharapott mondatvége, hadarása, dünnyögése, cinikus beszédmódja levegőbe harsanhat ma, 2021-ben akármelyik pesti buszmegállóban, koszos, bűzös mellékutcában, ütött-kopott panelben vagy neonfényben pompázó klubbejáratnál. Sosem egy új mesterségével küszködő harcművészt vagy egy járatlan kislányt nézünk a felvevőgép előtt: ők Tibor és Niki az összes lélegzetvételükkel, néha Mészáros Márta egyszerre szocreál és poétikus érzékenységű, olykor a Terrence Malick-féle Sivár vidék szerelmeseit vagy a Dennis Hopper jegyezte Out of the Blue apa-lány párosát otthontalanságra bíró kisvilágban. Beugorhat még a Biciklitolvajok neorealizmusa is – tény viszont, Kis remekül érti a partnerségekre húzott, a sokáig eltérő jellemű szereplők dinamikájával üzemelő narratíva csínját-bínját, ráadásul a Nagy Dénes-féle háborús drámai remeklést követően talán új ösvény nyílhat a magyar film számára az amatőr, de épp ezért végletekig autentikus szerepformálók felvonultatásával.

Melodrámai túlzásokra pedig egyszer sem ragadtatja magát a rendező. Ugyan bizonyos nézők soknak gondolhatják a különböző bürokratikus szegmensekre (bíróság, rendőrség, iskola) osztott, drámaiatlanul vázolt cselekményt, Kis másban érdekelt: folyton lehetőségekre vadászik, azt keresi, melyik ponton jön el a ridegségükbe zárt karakterek olvadáspontja. Persze, ezt is kétértelműen válaszolja meg – noha Tibi és Niki már pusztán vérkötelékük miatt is függnek egymástól, de összetartozásuk idővel levedli az alá-fölérendeltségi stigmákat és őszintén beszélnek problémáikról. Mégis, a bennük zakatoló gondokat képtelenek elsimítani, így tűzként és vízként lépnek nászra, a Külön falka drámai konfliktusa eltérő tulajdonságaikból fakad: úgy tűnik, apa és lánya képtelenek túlhaladni önmagukat. Innen nézve kifejezetten indokolt az eszköztelen dramaturgia: mintha fokozatosan, szép csendben gyűlne a tengernyi, karakterekben rögzült belső feszültség, hogy aztán a fináléban lassan felszínre törjön minden.

Ez persze véletlenül sem a hamis melodráma gyors elszabadulását takarja: Tibi és Niki a befejezésre végképp a szívünkhöz nőttek, érezzük a fájdalmukat, látjuk bennük a megkapó szépséget. Csupán a rendező artikulálja: hiába vettek tudomást egymás közelségéről, az apa kérdőre vonható döntései olyan helyzetekbe sodorták a lányát, melyek újabb évekre elválaszthatják őket egymástól. Niki próbál helytállni, várni a talán soha el nem érkező lehetőségekre, Tibi viszont gyakran elfelejt reflektálni lánya helyzetére – noha jóra tör és egy pozitívnak tűnő jövőképet skiccel fel, tragikus természete nemcsak őt, hanem rokonságát, barátait, ismerősi körét is felemészthetik. A Külön falka e pillanatban kel életre, látszólag eltérő stilisztikájú hangulati tartománya ilyenkor szervesül: napfénytetős szabadságódára a rendőrség helyszíni szemléje felel, onnan visszajutunk az esztétizált felvételek gyűrűjébe, majd újra a talajközeliséghez és így tovább.

Igaz, Kis patikamérlegen adagolt fordulópontjai csak a sztori végén izzanak be és érik el csúcspontjukat, a lassú, méltóságteljes építkezés busásan kifizetődik: Niki és Tibi valódi rokonsága, összetartozása ugyanis döccenőkkel bár, de végső soron érintetlen marad. Véd-és dacszövetségük létrejött, a Külön falka – ha nem is korlátlanul optimista, sőt, inkább keserédes-melankolikus – zárszava meghagyja a remény szikráját. Két sötétben bóklászó, egymás szeretetére óhajtó páriának ugyanis pontosan ez, az elfogadás és a visszatérés ígérete a legfontosabb. Helyezze éjszakai fa mellé kislányalakját/ alteregóját a rendező, dőljön el a szerény bajkeverő Tibor sorsa, csakis ez számít – ha az összetartozás igénye mindkét fél részéről adott, a jövő ábrándjai sincsenek veszve. A Külön falka voltaképpen e tézis fajsúlyossága mellett teszi le a voksát: irritáló családi melodráma-betétek, tolakodó pedagógiai szándék és óriási lózungok nélkül, valódi érzékenységet, intimitást, kicsi, de sorsfordító pillanatokat észlelve a száraz dokumentarizmus vakfoltjában.

Szabó G. Ádám

Külön falka (2021)

Rendező: Kis Hajni

Szereplők: Dietz Gusztáv, Horváth Zorka, Füsti Molnár Éva, Derzsi Réka, Honti György

Képek forrása: Proton Cinema / Nyoszoli Ákos, Miklósfalvi Máté, Konda Brigitta