Bánfai Zsolt versei
PAPLANSZELLEMEK
A paplan alatt izgalmas árkok húzódnak,
fehér fűszálak tövében kitinpor, talán csak
hamu. Idegrendszerem neuronrostokra
feszülő háló, – oszlopai benyúlnak
a csarnokvizek fölé, rácspontokban pókok,
aknák, telepített mezőkön villanó fejtorpotrohok.
Poltergeist és korszellemek. Szembogaram
páncélján kopogtatnak.
Ajtót nyitok.
Lift
Nem tudhatom, miért jó, ha az emelkedés
szédüléssel jár. Már beszálláskor megkönnyebbülés
fog el, míg másokat szorongás, klausztrofóbia –
bezártságból adódó félelem. Esetleg gyomorszorító
émelygés, mintha a dolgok súlya nem az emésztőrendszer
útjait követné, a teher külön nyomvonalon jár,
többnyire inkább a vertikális kiterjedések követője,
pedig a rendezőállomásokon a számára kijelölt sínek
vízszintes mezőkön át hálózzák be a términtákat.
Az emelkedés virágai közben belepik a tüdőt
és a bokrok friss oxigént öntenek a vérbő medrekbe,
olyannyira, hogy az ablak tisztulni kezd és félelmedet
leküzdve a kilátó porondjáról már nem a magasságot
érzékeled, hanem fokozatosan önmagadra
kezdesz rálátni.
Paplanszellemek
A paplan alatt izgalmas árkok húzódnak,
fehér fűszálak tövében kitinpor, talán csak
hamu. Idegrendszerem neuronrostokra
feszülő háló, – oszlopai benyúlnak
a csarnokvizek fölé, rácspontokban pókok,
aknák, telepített mezőkön villanó fejtorpotrohok.
Poltergeist és korszellemek. Szembogaram
páncélján kopogtatnak.
Ajtót nyitok.