04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet […]

>>>

Lombhullástól rügyfakadásig
2021.04.17 - tiszatáj

THE FATHER

Mielőtt bárki kedvét szegné az esetleges teatralitás, nyugodtak lehetünk: Zeller színdarab-adaptációja nemcsak a formai gyerekbetegségektől szabadul meg, hanem egy tematikai irányzat kurrens csúcsdarabjává is avanzsál.

Hihetetlenül pozitív csalódás látni, hogy az élet, pontosabban a demencia-melodrámák alzsánere nem fékezett be gyorsan a Haneke-féle Szerelem után: Florian Zeller 2012-es francia színművének átirata ugyanis pont akkor gazdagította újabb árnyalatokkal a csontig rágott sztorit, amikor senki nem várta. Jobb esetben egy tökéletes alakításokkal vértezett, operatőrileg míves, egyébként túlhabzó, mélyrétegét tekintve üres könnyfacsarásra számítanánk, de a szerző kifogástalanul ültette át saját gyermekét a film médiumába: a The Father véletlenül sem anyagidegen, hanem univerzális, figyelmünket egy percre lankadni nem hagyó remekmű.

Rengeteget köszönhetünk a hangütésnek, Zeller radikálisan más és keserédesebb irányba fordul, mint osztrák kollégája. Klinikai ridegséggel fotografált, a halál megalázottságát, totális passzivitását szürkébe hajló beállításokon rögzítő passió helyett jókora humanizmustól duzzadó, pszichológiailag és érzelmileg egyaránt autentikus munka a The Father. Anthony Hopkins részletes, finomhangolt játéka révén véletlenül nemcsak egy zsémbes öregúr magánszámát lessük, hanem egy roskadás előtt álló, de az életbe utolsó lehetével is kapaszkodó átlagembernek ismerjük meg a színész keresztneve és pontos születési dátuma nyomán felépített, bárki számára testközelbe hozható figurát. Zeller eleve nem is gondolkodott másban, ha az Oscar-díjas legenda visszalép, a feldolgozás, némileg unalmas módon, francia vizeken szökkent volna szárba – így viszont újra a homlokunkra csaphatunk és nézhetjük az utóbbi időben sajnos több haknit is vállaló Hopkins diadalmas, játékstílusához tökéletesen passzoló diadalmenetét. Ironikus, csaknem gyermeteg, szurkálódó tónusból vált dörgedelmesbe, hanghordozását fizikumának változása is követi: hol impulzívnak látjuk, átgondolatlannak, sértőnek érezve a kijelentéseit, majd egy pillanat alatt lényegül sajnálatra és szeretetre méltóvá.

 

 

Hopkins karakterformálásán nyugszik a túlzásokat mellőző cselekmény: a The Father rávilágít, nem pusztán a 80 felett járó, önmagát mérnök helyett táncosként definiáló a főkarakter monodrámáját látjuk, gazdagon árnyalt családi melodrámának is tanúi lehetünk elmulasztott, helyrehozhatatlannak tűnő lehetőségekről, a régi problémák jelenbe gyűrűzéséről. Anthony összekap a lányával, verbális birokra kel gyermeke új férjével, ápolója birkatürelemmel, őszinte mosollyal fogadja rigolyáit: Zeller és az ugyancsak színházból érkező, méltatott Christopher Hampton szkriptje precízen kidolgozott hangversenyeket idézően zongorázza végig egy hanyatlófélben lévő idős úr teljes érzelmi skáláját. Egyszer toleránsnak, utána fásultnak tűnik Anne, a főkarakter lánya (Olivia Colman újfent bizonyítja, miért is tartják generációja egyik legjobbjának), de rajta is látszik, nehézségekkel dacolva szeretne élhető körülményeket biztosítani az apjának. Empátiában dúskáló betegségmelodrámaként a The Father rendre azt vizsgálja, miképp befolyásolják egy hajlott korú, lassan végleg passzivizálódó személyiség döntései, ingatag látásmódja a körülötte lévők hétköznapjait.

Felvetésére óriási szükség van, mivel a bő 90 perces játékidő legalább ennyire regél a demenciából sarjadó memóriazavarról, látszat és valóság összefonódásáról – gondosan kimunkált tudatfilmként ugyancsak leltározható a The Father, centrumában folyamatosan Anthony hitelesnek vélt, ám falsként lecsapódó észleletei, percepciójának visszafordíthatatlan kibillenése áll. Míg Haneke csupán két álomszcénával szakította félbe a zenetanárok leépülését, addig Zeller nyomatékosan a szubjektivitás tévútra vivő, csalóka optikai-mentális jelenségeiben hisz. Összenyomódnak, egymásra rakódnak a terek, a direktor hangsúlyos kamaradráma-esztétikájában legfeljebb az ablakból lesve bukkanhatunk járókelők, egy szatyorral dekázgató gyerek vagy a szemközti épületben lakó pár intim közelségének nyomára, tehát a The Father nagyszerűen előnyt kovácsol a színpadiasnak tűnő, burokszerű mikroközegből – Anthony lakása sötétségbe boruló elméjének zárt szituációs drámákra reflektáló szimbóluma. Ki sem lépünk e falak közül: Anne és az apja orvoshoz mennek, liftből sétálnak ki, végül egy irodába toppannak, miközben szobák, folyosók, kórtermek és falak rendeződnek az erodálódó karakterperspektíva organikus jelölőivé.

 

 

Ugyanez jellemző a többi figurára is: a The Fatherben óriási szereppel bír az idő és a haláltudat, nem egyszer Anthony el-és feltűnő karórájának szemléltetésével, de a homokóraként pergő napokra utal a szereplők tekintetének felcserélhetősége is. Hősünk skizofrénként botorkál. Létező entitásokat hol a maguk valójában, hol azok ellentéteként tapasztalva botlik a lányába, a gondozójába (vagy óhajt találkozni világutazónak hitt, soha be nem kopogtató sarjával, remek múlandóság-allegóriaként), így az újabb karaktereket játszó színészek megint csak váratlanul lépnek színre, összezavarva Anthony-t és az öregúr látószögével azonosulni kénytelen nézőt – az Olivia Williamsből, Imogen Pootsból és Rufus Sewellből összetevődő aktor-sorfal hibátlanul egészíti ki a főalak mentális tévelygéseit. Sőt, Zeller olykor nemcsak Anthonyhoz, hanem Anne-hez is téves percepciókat csatol, így a The Father néha a mellékszál kapcsán is homályban tart bennünket, felvetve az apját szívvel-lélekkel istápoló, de a szomorúságába lassan beleroskadó lány privátdrámájának lehetőségét. Természetesen, a reflektorfény nem kerül le Anthonyról: a The Father példás ritmusérzékkel jórészt hozzá köti a fordulópontként szolgáló, gyakran repetitív történésekből vagy mondatokból szőtt téveszméket.

Végletesen tragikus műről azonban hiba lenne beszélni: a zárlat felé trappolva egyre melankolikusabb, boldogságot és fájdalmat csodálatos érzékkel ötvöző hangvétel uralja a történetet, hovatovább, poézist is sikerül csempészni Anthony elveszettségébe. Fa és levél-párhuzammal operáló befejezésében a The Father örökre tisztázza, nem egy unszimpatikus rigolyás lejtmenetét követtük, hanem egy rendkívül humanista, bármelyikünk esendőségtudatára építő öregembermozi pergett. Zeller a döntő pillanatban sem enged a negédesség csábításának és pontosan ezért lesz fergeteges teljesítmény az adaptációja: úgy töri el a mécsest, ahogy csak nagyon kevesen és a fény kihunyásakor sem felejti el szembesíteni fiatalokból, középkorúakból és vénekből álló publikumát a minket illető méltóságunkkal.

Szabó G. Ádám

 

 

 

The Father (2020)

Rendező: Florian Zeller

Szereplők: Anthony Hopkins, Olivia Colman, Imogen Poots, Olivia Williams, Rufus Sewell

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , ,
2021.05.09 - tiszatáj

Demus Gábor, Deres Kornélia, Fecske Csaba, Harcos Bálint, Jenei Gyula, Lackfi János, Szijj Ferenc, Tönköl József versei
Berta Ádám, Faludi Julianna, Szakács Réka, Szil Ágnes prózája
Beszélgetés Tüskés Gábor irodalomtörténésszel
György Péter, Kőbányai János, Lengyel András tanulmánya
Wehner Tibor és Sopotnik Zoltán Kammerlohr-Kováts László alkotásairól
Diákmelléklet – Boldog Zoltán: Az olvasás nélküli irodalom

Tovább olvasom >>>
2021.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A VACSORA ZSUZSIVAL ZENEKARRAL
Május 13-án jelenik meg a Vacsora Zsuzsival zenekar új EP-je Talán nincs baj címmel. A tagokkal 2020 szeptemberében a Gribedli stúdió udvarán, egy felvételszünetben beszélgettünk tagcserékről, koncertélményekről, és a már rögzített, de kiadatlan számok sorsáról… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.07 - tiszatáj

LÁNG ZSOLT:
BOLYAI – REGÉNY CSILLAGPORBÓL, FORRADALOMNYOMOKBÓL
Láng Zsolt új regénye a világhírű erdélyi matematikust, a nemeuklideszi geometria feltalálóját megidéző Esterházy Péter-idézettel nyit. A Bevezetés a szépirodalomba mottóként citált szöveghelye azért is fontos a 2019-es mű értelmezésében, mert több szempontból kijelöli azt a kontextust, azt a szöveghagyományt és prózapoétikát, azt az eredetet, amiből a Láng Zsolt-i textus megszülethetett, és azt a szerkezetet, amelyben az ő nemeuklideszi (?) tere működik… – BENCSIK ORSOLYA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő