Fekete Vince: Vargaváros
A kultúrigazgató a könyvtáros vagy a magyartanár név szerint
üdvözli az érkezőket akik könnyedén csak egy kis szvetterben az
esti dolog mellől meglógva esnek be a nyikorgó moziterem szépen
sorba rendezett jobb napokat is látott székeire szemben velük egy piros
vászonnal letakart asztal rajta kancsó vízzel vagy palack ásványvízzel
kis tálcán két pohárral mögötte két székkel egyik az író elvtársnak a
másik a magyartanárnak vagy kultúrigazgatónak vagy…
ELVTÁRSIAS
A kultúrigazgató a könyvtáros vagy a magyartanár név szerint
üdvözli az érkezőket akik könnyedén csak egy kis szvetterben az
esti dolog mellől meglógva esnek be a nyikorgó moziterem szépen
sorba rendezett jobb napokat is látott székeire szemben velük egy piros
vászonnal letakart asztal rajta kancsó vízzel vagy palack ásványvízzel
kis tálcán két pohárral mögötte két székkel egyik az író elvtársnak a
másik a magyartanárnak vagy kultúrigazgatónak vagy…
Rövid bemutatás után rögtön át is adják a szót az író elvtársnak
s az író elvtárs megpróbál olyasmiket felolvasni meg mondani hogy
érdekes is legyen meg ne is unják az emberek s hogy ne is vigyék be
másnap érte szenet/kokszot lapátolni éjszakára a milíciára megpróbálja
rövidre fogni ne nyújtani el túlságosan a találkozó eme hivatalos részét…
A felolvasás végén a kultúrigazgató vagy magyartanár vagy más helyi
ember legelső sorban ülő gyereke megkérdezi hogy feltehet-e egy
kérdést természetesen válaszolja az író elvtárs hogyan ír mivel ceruzával
avagy golyóstollal reggel vagy este-e az író elvtárs ésatöbbi ésatöbbi…
Aztán a kultúrigazgatónak vagy magyartanárnak vagy ésatöbbi… is lesz
egy kérdése majd lelkesen biztatja a jelenlevőket köztük egy ismeretlen
de nagyon érdeklődő szürke ballonkabátos elvtársat is hogy csak
kérdezzenek bátran hiszen azért van itt az író elvtárs nálunk éppen
hogy válaszoljon illetve biztosan szívesen válaszol – Nekünk…
Az est végén aztán a kultúrigazgató vagy magyartanár vagy stb. felesége
egy szomszédos helyiségből nagy tálcákat hoz be mindenféle finomságokkal
erős szilvapálinkát töltögetnek jó regáti bort is elővarázsolnak megoldódnak
a nyelvek nevetés jókedv csodálatos csodálatos felolvasó est stb. stb.
Közben az író elvtárs suttogva meghallgatja a tanügyben jelentkező
nehézségeket az előadást a problémák ellenére is satöbbi satöbbi intenek
fejükkel a szürke ballonkabátos felé aztán a példaértékű iskoláról a kitűnő
diákokról a falu jó szavalóiról beszélnek nagy hangon a különféle versenyeken
való fellépésekről az aranykorszakról pártunk és államunk tényleg dicsőséges
évtizedeiről díjakról a helyi kultúrcsoport sikereiről és hogy a Télifa-ünnepélyre
éppen milyen színdarabbal készül a helyi műkedvelő együttes hogy mennyi
volt a vasárnapi focimeccs eredménye milyen volt az az évi termés hogy
a tejet hogyan vásárolja fel az állam s hogy mindig csak az egyszerű ember
jár mindenben… de erről csak magunk között és így tovább ésígytovább stb.
Majd átbaktatnak a sötét utcákon a kultúrigazgató vagy magyartanár vagy
könyvtáros lakásába aki elmondja hogy eddig ugyan a matektanár szervezte
ezeket az esteket de az nem volt jó mert már az est legelején berúgva érkezett
s hülyeségeket beszélt ezért vették át ők az egészet s ugye hogy ez így nem is
rossz és nem is üti meg a bokáját így senki érte satöbbi satöbbi satöbbi…
A háznál ismét vacsorázni kell mert „megéhesedik az ember” s hogy nézne
ki ha még meg sem kínálnák és a kultúrigazgató vagy magyartanár pontpontpont
kezet mos így aztán az egész családnak ki kell vonulnia sorban kezet mosni az
egész családnak késsel-villával kell ennie szalvétát fogpiszkálót használnia
aztán vacsora közben még meghallgatják a gyerek ugyemilyenjólmondja!,
ugyemilyenaranyos! szavalatát majd a házigazda már ismerős vicceit kacag
nagyokat a vendéglátója a saját poénjain majd gyorsan berúg de még előtte
elénekli halkan könnyező szemmel az asztal mellett vigyázzban állva a
székely himnuszt a hol vagytok székelyek erdélyt bíztam rátokat majd
az asztalra borulva elalszik hogy a feleséggel gyermekekkel kelljen kicipelni
az ágyba aztán mindenki lefekszik jól sikerült nap volt azt hiszem mondja
az asszony másnap hajnalban búcsúzásként és nem lesz semmi baj
reméljük amikor elköszönnek satöbbi satöbbi satöbbi satöbbi…
RÉGIVÁGÁS
Volt pipefű után szagló parasztlány és szövetillatú
munkásnő; kis gumilabda és lomhább mozgású
tündérlány is; diáklány és tejszagú kismama; a
legrakoncátlanabb korában levő vad harmincas-
negyvenes, és elvirágzott ötvenes, unatkozó
magányos dáma. Volt olyan, akinek testén még
ruhával, sminkkel semmit nem kellett eltakarni,
összenyomni, felemelni, s akinél csak ravasz
konfekcióval lehetett visszaadni a szép mell, a lapos
has és a feszes csípő illúzióját. Volt egy éjszakáig
tartó szelíd oroszlán, és hétvégi ijeszke őzike is. Volt,
hogy karmos macskát simogattál szőre ellenében,
mialatt pár lépcsőházzal odébb ágas, dupla címer
sarjadt gyengéden egy férj homlokán, volt olyan is.
És volt, akit alig lehetett lekapni a tíz körméről, és
olyan tapadós is, akit alig lehetett lekaparni, mert
úgy kapaszkodott, mint a polip a szívókorongjaival
a zsákmányára. Volt, volt. És volt barikádjai mögött
ülő félénk cicus, akinek ha elkaptad a tekintetét, rögtön
pirulva félrefordul, de ha egy bátorító félmosoly megy
felé, öt perc múlva már az ágyban dorombol. És volt
laza hölgymenyét is, aki annyira laza volt, hogy hangjától
rezgett a környék; akivel minden percben lehetett volna
lazítani, ha bírta volna – volt! – cérnával a partner. És
volt elgyengült gazella is, aki oly gyengének mutatta magát,
hogy majdnem járókában kellett felvezetni a paplanos
ágyba, volt, de amikor már biztonságban elhelyezkedett,
úgy megindult belőle a panasz meg a siránkozás ezzel az
egész ellenséges világgal szemben, mint a gejzír. És volt
felszabadult, öntudatos, önmagát vállaló nő is, olyan is,
és volt butuska, introvertált libuci is, aki az első kézcsók
után rögtön a házasságot fontolgatta. És volt majmocska is,
aki olyankor zokdogálva röhögött és bruhaházva sírt, és olyan
kis anyamackó is, aki elöl a ritmust verte, hátul meg a taktust
durrogtatta. Volt olyan is, persze. S volt, aki csak gyöngéden,
finomkán szerette, és akin erőszakos nemi… izét kellett
elkövetni, mert inkább akart csókos marakodást, mint bókos
szarakodást. Volt, kiért örökkön, kiolthatatlanul emészti
magát a férfi, kinek testéből tavaszi hársfák virágzó illata áradt,
kísértő öle, mint a cseresznyevirág gyönge szirma, úgy
vonzotta magához a vágytól és a vonzalomtól tehetetlenül
lebegőt, hogy aztán dobálva, facsarva, kiszipolyozva
félredobja. Igen. Volt olyan is. Volt, igen, volt, olyan is volt.
VULKÁNLESEN
Bévezetet a szomszéd egy félho-homályos, gyengén
megvilágítot szo-szobába, s ott vot előtem
az ágyon e-egy szőke, göndör hajú, festet
naccsá-ágaféle, s még integetett i-is nekem,
hogy gye-he-re, csak gye-re. Én világéletembe
nem mozdultam ki a fa-faluból, egyedül
csak a környékbe beli hegyekbe, domboldalakra
já-jártam a ke-kecskéimel, s a természet adta
nagy-nagy tehet-ségemel, és nem vótam ura a,
a he-helyzetnek, a testemnek, a lépései-imnek;
egy ismeretlen erő, amit adig én még so-ha-ha
az életben nem tapasztaltam ma-ma-gamon,
taszítot, lökdö-söt az ágy s az ágyban levő
naccsá-csága felé. Mikor odaértem, s má-ár
ráha-hajoltam volna, mint ahogy azt a ke-kecskéknél
i-is láttam, csak akkor vetem észre, hogy az-az,
úgy lehet, nem es fe-he-hérnép, hanem inkáb
olyasmi-i, mint egy férfi, de már neeeem
lehetet visz-szafordulni, mert az a valami-i is
lökdösöt hátulról, s már a lá-á-baimnak
sem tutam parancso-olni egyáltalán. S mikor
már reá-fe-feküdtem vóna, ő nem várta, hogy
ez megtörténnyen, mert hirte-e-len lentről felnyúlt,
s úgy megcsavarrrrgatott, ho-ogy a nyeles gránát
robbanása, ami a kezemben robbant vo-olt fel fijatalon,
mikór kőmű-műves-füg-gőt akartam ké-é-készíteni
belőlle vasvágó fűrésszel a-az építkezésen, az a,
az a miliónyi ragyogó aprócsilag kutyafü-üle-e
vót aho-oz képest ö, ojan csilagmiriádot lát-tam,
úgy szorítota a, csavarta a, tépte a nagy hegyes
körmeive-el, s én ojan fájdalmat érez-te-em,
amijent még soha-ha adig a. A többit asztán
mindenki tudha-attya. Akkor váktam egyet oda a,
az öklömel annak a festet naccsá-gá-ának,
igyenesen a szeme közi-i, s osztán még töbet,
s én osztán már töbre semire nem emléxem,
csak ara a, amikor azok a, akik az ablakban s a, az
ajtóban a, vinyogva a rö-hö-ögéstöl, leskelőttek
a, addig, hogy bé-szaladnak a, hogy leszednek a
naccsá-gáról, mert az es elkezdett kö-özben
öblös férfiha-hangon sikojtozni s még ordibááni,
hogy mencsetek meg a, megöl az idi-i-óta,
hogy azok bészaladnak és leszednek róla, s
osztán inentől már sem-mire nem e-emlékszem.
