Nyíri Katalin: Balatoni láz

Nyíri Katalin 1986-ban született, jelenleg Érden él,  novelláit közölte a Műút, a Helikon és a KULTer.

Gyógynövényillat terjengett a házban, teát főzött az öregasszony, tőle is kérdezte, kér-e. Azt válaszolta igen, pedig nem kívánta, csak kedves akart lenni. Amíg lerakta elé a nefelejcses porcelánt, ő a májfoltokat számolta a nő kezén, de amikor három hasonló, szabálytalan formájút talált, összezavarodott, nem tudta melyiket adta már a többihez, feladta.

A csészében zöldessárga tea gőzölgött, apró levéldarabkák úszkáltak a tetején. Zárt fogsorral, undorodva szürcsölt, néhány korty után letette a csészét, még hűlnie kell, mondta. Fűszeres íz maradt a szájában, gyűlt a nyála, de itt nem mert a padlóra köpni.

Az asszony elment kekszért, ennek örült, édes, száraz és felszívja a teát.

Igyekezett kihúzni magát, de bárhogy mozdult a kiült fotelben, kényelmetlen volt. Hátrafeszítette a vállát, hogy szélesebbnek tűnjön, majd az állát dörzsölte, még sima, reggel borotválkozott, a trikója nagyjából tiszta, este kimosta. A cipője viszont sáros, itt padlószőnyeg van, le kellett volna venni az előszobában, az asztal alá dugta a lábát, hogy ne látszódjon.

Valamit bókot kellene mondani a nőnek, csak nem talált rajta semmi szépet. Pedig nyár eleje óta figyelte, nyírta nála a füvet, rendbe tette a garázst is, cserébe elvihette onnan, ami kellett. Valójában nem sokra ment vele. Amíg élt az öregasszony férje, az tárolta ott a kacatjait, de ilyesmit lehetetlen eladni.

Mit lehetne rajta megdicsérni? Az arca ráncos, a haja ritka és rövid, a teste sovány, de puha, fonnyadt. Vajon máshol is májfoltos? Vagy az csak kézen jön ki? Ha végigsimít rajta, lehet érezni? Remélte, hogy nem, mert a szemét becsukhatja, de muszáj lesz hozzáérnie. Talán ennyi is elég lesz neki.

Az asszony csészéjét nézte, kihívó nyomot hagyott a szélén a piros rúzs. Neki kell állni, egyértelműek a jelzései, a rúzs, a szoknya, a tea.

Lehet itt valami alkohol? Ha legurítana pár pohárral, könnyebben menne.

Megkérdezte van-e sör. Az öregasszony azt mondta, gyomorkeserű van. Unikumot hozott, gyógynövény ízű volt az is, gyorsan a fejébe szállt.

Így már fesztelenebbül viselkedett, megérintette a nő kezét, a májfoltokat. Nem lehetett kitapintani őket. Látszott az asszonyon, hogy meglepődött, de nem szólt semmit. Most a térdét akarta megfogni. Eltakarta a lábszárközépig érő szoknya, de csontosnak, ráncosnak képzelte, hosszú, fehér szőrökkel. Biztosan nem borotválja, a férje évek óta halott.

Meg kell fogni a térdét, akármilyen is, mondta magának. A pénzre kell gondolni.

Nem mozdult a keze, nem tudott úgy hozzáérni. Van a garázsban egy régi kalapács. Mennyivel egyszerűbb lenne azt behozni, és egy nagyot a koponyájára vágni vele. Hamar megtalálnám a pénzt, ebben a kicsi házban nem lehet jól elrejteni. A szomszédon kívül rá se néz senki az öregasszonyra, de ilyen melegben az is bent borogatja magát a ventilátor előtt. Mire megtalálnák, én már árkon-bokron túl lennék.

Neki azonban ennél komolyabb terve volt, az öregasszonnyal akart élni. Megvizsgálta a házat, jók az ablakok, a konvektor, télen melegek lehetnek a szobák. Itt húst enne hússal, de nem büdös disznót, hanem szép, rózsaszín csirkemellet, krumplipürével.  Lenne egy valódi bőrből készült cipője, amit előtte nem viselte senki, venne keménygalléros inget, olyan üzletben, ahol papírszatyrot adnak. Autót is szerezne, azzal menne nyaralni a Balatonra.

Itt meglenne mindene, nem érdekelné, ki mit mond. Mit bánja ő, hogy a néni löttyedt, biztos meg lehet szokni azt is, csak elsőre ilyen nehéz.

A nő térdére tette a kezét, csontos volt, ahogy gondolta. Megszorította, elmozdult rajta a bőr, mintha nagy lett volna rá. Mosolygott, érezte, hogy látszik az ínye, ahol hiányzott a foga. Igen, azt is meg fogom csináltatni, nagy, fehér műfogsorom lesz.

A nő elhúzódott, az ablak felé fordult. Az ő száraz, napbarnított keze lehullott a térdről. Vér tódult az arcába. Kéreti magát a vén kurva, nemhogy kapna az alakalmon! Azt hiszi, neki jobb jár?

Újra közelebb ült, és megszorította a térdet. Akkor már ránézett az öregasszony, kérte, hogy most menjen el. A hangja vékony volt, cincogó.

Eredetileg nem akart tovább menni, de ha a nő ezt akarja, hát megkapja, a házért megtesz bármit. Felállt a fotelből, megfogta az öregasszony karját és a földre rántotta. Az sután, erőtlenül kapálózott.  Ha igazán tiltakozna, beleadná az erejét, ez semmi, ezt csak illendőségből csinálja.

Az asszony megkarmolta az arcát, erre ő megpofozta, végre csend lett. Elkente a rúzst a tenyerével, a vastag réteg vörös csíkot hagyott a nő arccsontjáig. Elszakította a blúzt, a gyöngyházas gombok messzire pattantak. A nő takarni próbálta magát, ő oda se nézett, nem érdekelte, mi van a kombiné alatt, csak jó érzés volt a két gyönge kart lefogni, az ujjai átérték a keskeny csuklót. Végre legyőzhetetlen volt.

Felhajtotta a vastag szövetszoknyát, és hirtelen savanyú vizeletszag csapta meg az orrát. Kifutott az erő az ujjaiból, a nagyanyja jutott eszébe, hogy egy szobában aludtak mielőtt meghalt. A mama lepedőjén egyre gyűltek a sárgásbarna körök, azoknak volt ilyen szaga, azt mondták, azért mert a mama már öreg. Azt hitte, olyasmi ez, mint a fák évgyűrűi.

Felállt, az öregasszony pedig az oldalára gördült. Elrontott nekem mindent. Belerúgott, rákiabált, mondja meg, hol a pénz.

Az öregasszony halkan sírt, a ruhásszekrényre mutatott, alatta, mondta.

Odament, valóban billegett kissé a szekrény, mégis nehéz volt elhúzni, nem is értette, hogyan csinálta az asszony egyedül. Egy borítékot talált alatta, le sem zárták, megsárgult rajta a ragasztócsík. Amint felvette, érezte, hogy túlságosan könnyű. Csupán néhány bankjegy volt benne. Ennyi az egész? Ez is csak a temetésére gyűjtögette a pénzt?

A többit, kiáltotta. Az öregasszony a fejét rázta, nincsen több, ez minden.

Ez minden. A régi, félretaposott sportcipő, a krumplistészta, a kiskocsma nyáron, a penész a sarokban, a korom a kályha felett, a halott nagyanyja büdös, foltos matraca a linóleumon. Hogy ilyen ábrázattal, ne is várd, hogy munkát kapsz.

A zsebébe tette a borítékot, aztán mégis kivette, megszámolta a pénzt. Átlépett az öregasszonyon, körbe-körbe járkált a szobában néhány percig, majd újra zsebre vágta a bankjegyeket, és rohanni kezdett az állomásra, hogy elérje a legközelebbi vonatot, ami a Balaton felé megy.