Haydar Ergülen: Özgürlük (Az én gazdagsága)

SZABADSÁG / SLOBODA / HÜRRIYET / SWOBODA / FREEDOM / SVOBODA / LIBERTATE / СЛОБОДА A PesText SZABADSÁG szövegei az International Visegrad Fund támogatásával születtek meg a 2019-es PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál felkérésére. Haydar Ergülen (1956) török költő.

Szabadság.

Nem kell költőnek lenni ahhoz, hogy leírjuk, tudjuk vagy elmondjuk, hogy ez a lenyűgöző szó egyúttal a legszebb szó, vagy még inkább: a legcsodálatosabb érzés a világon.

Léteznek más szép szavak is, de ezek egyike sem fogható a szabadsághoz – ilyenek például a főnix vagy a szímurg. Talán azért nem foghatóak hozzá, mert ezek legendás, képzeletbeli, a tündérmesék világába tartozó madarak. De az is lehet, hogy talán a szabadság is azért varázslatos, elérhetetlen és gyönyörű, mert maga is inkább valami tündérmese vagy álom.

Először is el kell mondanom, hogy – természetesen – nincs válaszom ezekre a kérdésekre. Talán van, akinek igen. De ha nincs is rá válaszunk, attól még ugyanolyan nagyszerű kimondani azt a szót: „szabadság”. Kimondani és megismételni, megnézni magunknak közelebbről, szeretni, leporolni a betűit, énekelni, mintha egy dal része volna, táncolni vele, leírni, gondolni rá, ahogy egy szeretőre gondolunk, álmodni róla, és – miért is ne? – megcsókolni. Olyan, mint levegőt venni. Egy szóra pillantani és lélegezni. Ezt csak a szabadság adja meg nekünk.

A szabadság levegővétel. Törökül a szabadságra az „özgürlük” szót használjuk. Ha ezt a szót kettébontjuk („öz-gürlük”), akkor ez a kifejezés valami légzéshez hasonlót nevez meg: a „gürlük” jólétet, egészséget, frissességet, gazdagságot, erőt, biztonságot és derűt, míg az „öz” „önmagát” jelenti. Vagyis „gazdagnak érezni magunkat” azt jelenti, hogy függetlenek és magabiztosak vagyunk, és képesek vagyunk egészként megragadni a saját létezésünket.

Az öz-gürlük azt jelenti, hogy semmitől sem függünk, és a testünk, a lelkünk, a szívünk és a tudatunk képes megtenni, amit szeretnénk. Azt jelenti, hogy urai vagyunk magunknak, cselekedhetünk a saját gondolatainkkal összhangban. Ahogy a szabadság költője, Tevfik Fikret írta felejthetetlen soraiban: lehetünk „szabadok gondolatban, szabadok lelkiismeretben és szabadok a bölcsességben”. Rendben, de vajon tényleg szabad akar-e lenni az ember?

Néha úgy érzem, mintha velünk született módon tartanánk a szabadságtól. Miközben annyi akadály tornyosul azelőtt, hogy szabadok lehessünk, a legnagyobb akadályt mégis mi magunk jelentjük a számunkra. És amíg az emberek hajlandónak mutatkoznak arra, hogy konformisták maradjanak, vagyis a kényelmet keressék, és kihívások nélküli, alávetett „fajként” éljenek, addig a szabadság is megmarad filozófiai problémának. Előfordulhat, hogy ez lesz az egyik elsőként feláldozott fogalom az olyasféle kérdésekben, amelyek úgy kezdődnek: „Mi haszna van a…?” „Szükség van-e a…?”

Tényleg, vajon muszáj szabadnak lennie az embereknek?

Talán nem. Talán a szabadság soha nem is létezett. Vagy talán nem is érdemes ezekkel a kérdésekkel foglalkoznunk, hiszen olyan ősi problémákról van szó, mint amilyen Isten vagy a teremtés, és erősen kétséges, hogy valaha is megoldásra vagy egyetértésre juthatunk felőlük. Néha elkerülhetetlen, hogy megjátsszuk magunkat, vagyis ebben az esetben, hogy úgy tegyünk, mintha volna szabadság. Úgy értem, a szabadság éppolyan régi, mint Isten, és a léte kérdéses. (Olyan horderejű problémáról van szó, amit nem bízhatunk kizárólag a filozófusokra!)

Az osztály nélküli társadalmakban az emberek nem egy meghatározott osztály, országhatár, vagy csoport korlátai köré születtek, hanem a szabad ég alá, a víz, a napfény és a föld közelségébe. Ma viszont szinte már úgy jövünk világra, mint a gyárilag túltenyésztett csirkék, és olyan emberek közé születünk, akik alig különböznek egymástól, olyan városokban élünk, amelyek mintha egyformák lennének, ahogyan a kultúránk is hasonló, és még nyelvet is lényegében csak egyet ismerünk: az angolt. Úgy születünk, mintha a futószalagról kerülnénk ki.

Természetesen a szabadság mindig a jobb élettel függ össze. Szeretett költőnk, Cemal Süreya azt mondta: „Muszáj, hogy a reggelinek köze legyen a boldogsághoz.” A szabadságról sem beszélhetünk csak úgy önmagában, más fogalmaktól függetlenül. Ha így teszünk, akkor filozófiai probléma marad, és azt kockáztatjuk, hogy ezzel meg is marad a filozófusok problémájának vagy üres fecsegésnek. A szabadság néha olyan, mint az olívabogyó a kenyér mellé. Néha olyan, mint a szerelem vagy a szerelemről szóló vers. A szabadság a béke, a gyermekek istene. Igen, a béke a gyermekek istene. A szabadság a nők és a férfiak egyenlőségét jelenti, és ami még fontosabb: még több egyenlőséget a nők számára. A szabadság azt jelenti, hogy bármikor külföldre utazhatunk, amikor csak szeretnénk, és bármikor békében visszatérhetünk a hazánkba. Azt jelenti, hogy nem kell megfulladnunk a gyönyörű Földközi- vagy Égei-tengerben, hogy nem kell elpusztulnunk a fagyban vagy meghalnunk egy országhatáron, ahogy manapság a feketéknek, az araboknak, a harmadik világbelieknek, a szegényeknek és a háborúból menekülőknek kell. A szabadság nem pusztán egy emberi állapot, de azoknak az állatoknak a természettől való joga is, akiket éppen a szabadságról töprengő emberek zártak ketrecbe!

Ahogy Bertolt Brecht mondta, „Egyedül nincs megváltás / vagy mindenki, vagy senki más”, és ebben mi is mindannyian hiszünk. Csupán a „megváltást” szeretném „szabadságra” cserélni ebben a sorban. A szabadság csakis a mindenki számára elérhető jó élet mellett, a demokrácia, a megfelelő szociális intézkedések, a férfiak és a nők egyenlősége, a gyermekek jogainak érvényesítése, az állatok jogainak figyelembevétele és a mindenki számára egyaránt hozzáférhető oktatás mellett lehetséges. A mai osztálytársadalmakban, ahol a szegényeknek még az istene is különböző, és abban a történelmi helyzetben, amikor a világ keleti fele vándorol, sőt menekül a nyugat felé… Miféle szabadságról beszélhetünk ma egyáltalán?

Szabadság. Gyönyörű, varázslatos szó. Akár a szerelem, a költészet, és leginkább, mint egy álom. Más szóval: a szabadság egy álom, amelyet keresünk, amelyre vágyunk, amit várunk, és ami, legalábbis amíg meg nem valósul, csak még lelkesebbé teszi az embereket. „Egyikünk sem szabad.” Ugyanis ha valamelyik szomszédunk vagy a mellettünk lévő ország nem szabad, akkor mi sem lehetünk azok. És mindaddig, amíg a világ az eddigi útján halad, hiányozni fog nekünk a szabadság, ugyanakkor szeretni és áhítani is fogjuk, mint egy utópiát, mint az emberek legcsodálatosabb álmát, amely azonban sosem válhat valóra…

Bartók Imre fordítása