10.15.
| Próza Nostra – II. Végtelen határok – Konferencia a popkultúráról >>>
10.11.
| DANTE 700 >>>
10.08.
| Huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a szegedi Grand Café >>>
10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
10.11.
| ZSIBBADÁS – Zsemberi-Szígyártó Miklós művészeti albumának bemutatója >>>
10.08.
| Fodor Barbara és Rácz Laura Lili: Évszakváltás >>>
10.04.
| Grand Café – Ráolvasás 10. – Szálinger Balázs: Al-dunai álom >>>
10.04.
| Somogyi Könyvtár – Országos Könyvtári Napok >>>
10.03.
| Balszerencsét! Fesztivál – adománygyűjtés >>>
09.30.
| Grand Café Szeged – Irodalmi Diszkó minifeszt >>>
09.25.
| Ők a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál idei díjazottjai >>>
09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
| Tandori Dezső: Szellem és félálom >>>

Gergely Ágnes, Allen Ginsberg, Benedek Miklós, Lázár Bence András, Marno János versei
N. Tóth Anikó, Makkai Flóra, Benedek Szabolcs prózája
Emil Cioran: Gondolatok alkonya, Koman Zsombor Emil Cioranról
Iris Murdoch, Vladimir Tasić tanulmánya
Kritikák Sándor Iván, Szöllősi Mátyás, Ljudmila Ulickaja könyvéről
Diákmelléklet: Nyári Krisztián: Az esőcsinálók boldogsága, avagy mire való a vers?

>>>

MARKÓ BÉLA A SZEGEDI BÖLCSÉSZKARON
A Magyar Könyvkiadók Napján az erdélyi magyar kultúra és közélet kiemelkedő egyénisége, a szegedi irodalmárokkal régóta jó kapcsolatot ápoló Markó Béla költő is vendége volt a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának, ahol Fried István irodalomtörténésszel beszélgetett pályájáról, költészetéről és A haza milyen? című új kötetéről… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

>>>

A vastüdő gyermekei
2018.09.25 - tiszatáj

KRUSOVSZKY DÉNES KÖNYVBEMUTATÓJA

Szeptember 20-án Krusovszky Dénes volt a Grand Café vendége. A szerzővel Akik már nem leszünk sosem című első regényéről Orcsik Roland beszélgetett.

Olvastam a litera.hu-n, hogy 2013 környékén kezdtél el foglalkozni a regényeddel, indította Orcsik Roland a beszélgetést, majd rögtön hozzá is darálta: Mindenhol ott vagyok (gyerekversek), A fiúk országa (novellák), Kíméletlen szentimentalizmus (esszék), Elégiazaj (versek) – ezek a Krusovszky-produktumok mind ’13 óta jelentek meg. Következésképpen: ez a regény valószínűleg etapokban íródhatott. Krusovszky először szerényen korrigált, esszékötete darabjai ugyanis már hamarabb létrejöttek, csupán a válogatással és az esszék átdolgozásával volt dolga, a gyerekverses kötetéről viszont elmondható, hogy az egy intenzív alkotói folyamat eredményeként gyorsan kilökődött. Elárulta azt is, hogy bár a regénytémának való nekifutás ténylegesen ’13-ra tehető, a következő években végzett kísérletei az anyaggal mégsem voltak zökkenőmentesek, a különféle történetszálak kapcsolási rajzát ugyanis csak az utolsó három évben sikerült igazán átlátnia. Ennyi idő kellett, hogy a kezdeti görcs átalakuljon a téma és a figurák iránti mániákus érdeklődéssé.

 

 

Orcsik válaszadós kedvében lévén elmondta, ha neki szegeznék a kérdést, miről szól ez a regény, akkor a regényben szereplő 1956-os történet jutna először eszébe, de azért rákérdezett a szerzőnél is, mi volt az a mag, amiről úgy gondolta, regényt tud írni. Inkább ’56 utóéletének megmutatása volt a cél, jött a válasz, érdekelt, miként hatottak ’56 eseményei a személyiségépülésére, milyen lenyomatott hagyott ’56 a társadalmi és személyes emlékezeten, és egyáltalán az, ha az emlékezet szelektívvé válik és kihagy, a megmaradt káosszal mit lehet kezdeni. A fejezetek időkezelése kapcsán Krusovszky hozzátette, az idő strukturálására csak a regényforma képes igazán, az Iskola a határon időorgiája például meghatározó élmény volt a számára, megszédítette az időkavalkád, és a Hajnali háztetők is lenyűgöző ebből a szempontból.

Mennyi nagyvárosi helyszín, és mégis a magyar kistelepülés lett fiktív, így Orcsik. Úgy tűnik,  a kisvárosoknál jobban működik a fikcionálás, ez már Krusovszky, nyomon követhető ez az amerikai prózában, de a magyaroknál is Kosztolányitól Grecsón keresztül Szilasi Árpádharagosáig van rá példa. Fontos volt, folytatta Krusovszky, hogy a regénybeli Hajdúvágás ne legyen ráolvasható Hajdúnánásra, mert bár csak pár betűben különbözik egyik a másiktól, épp csak megfricskázva, számára nem az volt a tét, hogy megtudja-e írni saját városát, hanem hogy képes-e ábrázolni azt fiktíven, eltávolítva magától a könnyebb anyagkezelés érdekében, és elsősorban azért, hogy az ott bekövetkezett ’56-os zsidó pogrommal az értelmezés beszűkítése nélkül foglalkozhasson, vizsgálhassa annak utóhatását.  Mert ugyan ez nem az én emlékezetem része, mégis sok mindent át kell gondolnom a nevelődéstörténetemmel kapcsolatban, nem hiszem, hogy az ilyesmit problémátlanul ki lehet radírozni, zárta Krusovszky.

 

 

Ha már korábban szóba került, Orcsik ottlikozott is egyet – György Péter, Ottlik, Iskola a határon, abban a közelmúlt eseményeire való reflektálatlanság, a beszédes hallgatás (röviden) –, majd átcsúszott Krusovszky regényének probléma-koncentráltságára: Lente Bálint újságíró karaktere, a kormány ügyeinek megjelenítése is az ideológiai transzparensség lehetőségét hordozza magában – mi volt fontos számodra az aktuálpolitika bevonásával? Krusovszky válasza készen várakozott: mivel egyes fejezetek ebben az időben játszódnak, nem tehetem meg, hogy ne szerepeljen bennük az aktuálpolitikai háttér. Vaknak, süketnek kellene ma ahhoz lenni, hogy érintetlen maradjon valaki a politikával szemben, folytatta, éppen ezért hiteles korképet akart festeni a 2013-ban és ’17-ben játszódó fejezetekben, jóllehet, el szerette volna kerülni, hogy a regény nyelvileg elcsúszon a pamfletek nagy kinyilatkoztatásai felé. Mint kifejtette, regénypoétikai szempontból izgatta is a valóságábrázolás, hiszen olvasmányai alapján, például az amerikaiak esetében (pl.: Philip Roth, Jonathan Franzen) az tapasztalta, hogy azok nem nagyon lacafacáztak azzal, hogyan közelítsék meg a valóságot. Mint mondta:

habár az egyes szereplőkről szól ez a regény, a szereplőim tényleg nem csukhatják be a szemüket.

Orcsik ezután felkérte a szerzőt, hogy olvasson bele a regénybe. „A szomszédban lakó Veszprémi vastüdős volt, de délelőtt és délután is másfél-két órát kibírt a tankon kívül. Fiatalabb korában akár hosszabban is ki tudott szállni a gépből, de így, lassan ötven felé, kissé meg is hízva, a békalégzésben hamarabb kifáradt. Egy speciális technika volt ez, amit a gyerekeknek tanítottak be: a levegőt be kell harapni, aztán nyelvvel letuszkolni a légcsőbe.” – részlet a Krusovszky által felolvasott harmadik, A dzsin (1986) című fejezetből.

 

 

Örülök, hogy ezt a részt válaszottad, vette fel a fonalat Orcsik, a tüdőgondozó, és különösen a vastüdő gépezete ugyanis, mint bevallotta, azonnal működésbe hozta az írói irigységfaktorát – kíváncsi is lenne, hogy talált rá erre Krusovszky? A választ nem lehetett elaprózni, kiderült: a szerző mosogatás közben, a rádióban hallotta meg először annak az archív interjúnak az ismétlését, amelyben egy ötvenes korú férfi (Pistikének hívták) – aki akkor, ott, a 80-as években a Baba utcai tüdőgondozóban feküdt – arról beszélt egy fura, egyszerre felnőtt és gyerek nézőpontból, hogy hogyan betegedett meg, és főleg arról, hogyan hagyta hátra a családja ’56-ban. Ez a nézőpont itt kezdett el érdekelni, margózta a szerző. Pistike szülei valószínűleg részt vettek a forradalomban, és úgy döntöttek, elmenekülnek, miközben a beteg gyerek bekerült ebbe a vastüdőbe, ami egy uszkve két tonnás cucc. A kisfiú a kórházban maradt – az ő élete tulajdonképpen háton fekve, várakozásban telt. Ezekre a betegekre, akik az ’50-es évek járványait gyerekként kapták el, egyébként is jellemző volt, hogy az az erős cezúra, ahogyan kikerültek a családból, az iskolából, mert olyan kezelésre szorultak, amit otthon nem lehetett megoldani, valahogy befejezetté tette az életük: a betegségük statikussá tette a mindennapjaikat. Persze így is elteltek az évtizedek, de többnyire egy teremben, egy vastüdőben, az időről alkotott fogalmuk tehát érdekes jegyeket öltött.

Amikor ezt az interjút hallottam, már azon gondolkoztam, a regény különböző részleteit hogyan lehetne összehozni, avatta be a közönséget végül Krusovszky, majd hozzátette, a pogrom története is megvolt már ekkor, ám nem akarta, hogy az kizárólagosságot élvezzen; kellett a Pistike által hozott nézőpont, a pozíció, amelyből jól meglehetett írni annak társadalomra gyakorolt hatásait. A Heine-Medin kór (gyermekparalízis) járványhullámai és a témának való utánajárás kapcsán aztán még sok, olykor megterhelő konkrétum elhangzott, jóllehet, Krusovszky tájékozottságát a hallgatóság kérdései is előhívták.

 

Az est hátralévő részében Orcsik megfigyelése az erotika regénybeli ábrázolására vonatkozott, annál is inkább, mivel őt a regény lakodalmas jeleneténél szereplő aktus leírása Nádas Péter Emlékiratok könyve című művére emlékeztette. Krusovszky kitérve a tüdőgondozóban játszódó történetre válaszában kifejtette, hogy őt leginkább az a betegek és ápolók között kialakuló fura erotika érdekelte, amely például a betegmosdatáskor jelentkezik, vagy legalábbis egy zárt közösség belterjességében, és ahogyan azt László Anna Vaspólya című szociografikus műve is taglalja, a tüdőgondozó felnőtté váló betegeinek erotikus túlhajszoltsága és infantilis viselkedése ugyancsak érdekes elegyet alkotott abban az időszakban.

Nádas nyilván, terelte végül vissza szavait Orcsik meglátásához, írásművészetének ez a vetülete, a testiség ábrázolása az egész kortárs magyar irodalomban erős hatást gyakorolt, de közvetlenül nem szándékozta játékba hozni a szerzőt, nincsenek a regényben közvetlen utalások. Érdekesség viszont, hogy a Párhuzamos történetek bekerült egy amerikai irodalmi magazin „Bad sex award” listájába, aminek – mármint a bad sexnek – a megírhatósága őt is izgatta, mivel egy olyan keserű szeretkezést akart megírni, ami a szereplők lelki folyamatairól árul el valamit. Szerettem volna úgy megírni egy rossz szeretkezést, hogy az jó legyen, zárta Krusovszky.

Szutorisz Szabolcs

Fotó: Balázs Kinga Anna


Címke: , , , , , ,

Warning: Use of undefined constant php - assumed 'php' (this will throw an Error in a future version of PHP) in /home/tiszataj/tiszatajonline.hu/wp-content/themes/tiszataj/post.php on line 118
2021.10.16 - tiszatáj

Gergely Ágnes, Allen Ginsberg, Benedek Miklós, Lázár Bence András, Marno János versei
N. Tóth Anikó, Makkai Flóra, Benedek Szabolcs prózája
Emil Cioran: Gondolatok alkonya, Koman Zsombor Emil Cioranról
Iris Murdoch, Vladimir Tasić tanulmánya
Kritikák Sándor Iván, Szöllősi Mátyás, Ljudmila Ulickaja könyvéről
Diákmelléklet: Nyári Krisztián: Az esőcsinálók boldogsága, avagy mire való a vers?

Tovább olvasom >>>
2021.10.15 - tiszatáj

GONÇALO M. TAVARES: TÁNCKÖNYV
Miért ejt zavarba Gonçalo M. Tavares Tánckönyve? Leginkább azért, mert folyamatosan kimozdít a megszokott olvasási stratégiánkból. Ha végigolvassuk a 106 költeményből álló kötetet, tettre készen kell figyelnünk arra, épp merre taszít, ránt a szöveg, mikor húzza ki lábunk alól az épp megszerzett olvasói pozíciónkat… – BORBÁTH PÉTER KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.13 - tiszatáj

CSAPDA A NETEN
4 éve forró pont a #MeToo, valamint legalább ennyi ideje képez beszédtémát a cyberbullying: Barbora Chalupová és Vít Klusák közös dokumentumfilmje megfelelő tárgyismerettel hozza közös nevezőre a dilemmákat, egyszerre új és taszítóan ismerős világba kalauzolva az érdeklődőket… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.13 - tiszatáj

TÁRLATTAL IS EMLÉKEZNEK A 700 ÉVE ELHUNYT KÖLTŐRE A TISZATÁJ SZALONBAN
A 700 éve elhunyt olasz költőre, Dantéra emlékeztek hétfőn a Tiszatáj Szalonban, ahol Nátyi Róbert művészettörténész nyitotta meg Géczi János október végéig látható dekollázs tárlatát, majd Pál József irodalomtörténésszel és a kiállító költővel, képzőművésszel az Isteni színjátékról is beszélgetett… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.12 - tiszatáj

HANSÁGI ÁGNES: LÁTHATATLAN LIMESEK
Hansági Ágnes kötete a Tempevölgy gondozásában jelent meg, témáját tekintve pedig határjelenségekre fókuszál, amelyek két nagyobb témára oszlanak: történeti és mediális szempontú tanulmányokra. Egy-egy nagyobb fejezeten belül is széles merítéssel találkozhatunk, hiszen Hansági különböző, egymástól eltérő jelenségeket vizsgálva mutatja be az irodalmi limeseket… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.10 - tiszatáj

KUKORELLY ENDRE: Cé Cé Cé Pé AVAGY LASSÚDAD HALADÁS A KOMMUNIZMUS FELÉ
Egy új interjúformát álmodtam meg. Interjú egy könyvvel. Nem a szerzővel, hanem a könyvével (identitást adva annak) „beszélgetek”. Elképzelésem szerint a könyvinterjú se nem kritika, se nem interjú, se nem szépírás, hanem ezek egyvelege… – JANÁKY MARIANNA KÖNYVINTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.09 - tiszatáj

MAGYAR BANDA: 12 BETYÁR
Finoman szólva is némi kétkedéssel fordultam egy olyan produkció felé, amely bevallása szerint „az autentikus népzenét a megszokottól eltérő szemszögből” kívánja bemutatni. Ilyen mondatok olvasása kapcsán orbitális tévedések és véget nem érő definíciós viták rémlenek fel bennem a világ- és népzene mibenlétéről. A zenekar tagjai azonban mást ígértek, és hál’ Istennek nem kellett csalódnom… – PIPCZ ILLÉS AJÁNLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.10.07 - tiszatáj

MEZEY KATALIN: RÉGI NAPOK RENDJE
Mezey Katalin azon szerzők közé tartozik, akik több műfajban is kipróbálták tehetségüket. Prózaíró, költő és műfordító. Számos verseskönyv és prózakötet után legutóbb a Régi napok rendje novelláit vehettük kezünkbe. Két fő részből áll a mű: az első fejezet hét novellája még 1987-ből való, a többi nyolc pedig a 2014-es Ismernek téged után keletkezett. A több évtizedes eltérés ellenére egységesnek mondható a Régi napok rendje…– BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)