04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>
04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

MEGJELENT AZ ISKOLAKULTÚRA 2021/2. SZÁMA
A koronavírus-járvány következtében Magyarországon – ahogyan a világ jelentős részén – számos tanulónak kellett és kell otthonról tanulnia IKT-eszközök és az internet segítségével 2020 tavaszától hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Az ezzel kapcsolatos kihívások és lehetőségek áttekintése – akár még a hátralévő tanév szempontjából is –  hasznos lehet, és hosszú távon egészen biztosan elengedhetetlen, hogy szisztematikusan értékeljük az online oktatás során szerzett tapasztalatokat […]

>>>

A bánáti Werther szenvedései
2018.08.01 - tiszatáj

MATĚJ HOŘAVA: PÁLINKA. PRÓZÁK A BÁNÁTBÓL

Matěj Hořava képviselte Csehországot az idei Budapesti Könyvfesztivál fiókrendezvényén, az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Haklik Norbert elolvasta és tűzifává hasogatta Hořava első könyvét.

Magnesia Literadíjas szerző – így emlegette jónéhány sajtóközlemény Matěj Hořavát, aki Csehországot képviselte az idei Budapesti Könyvfesztivál fiókrendezvényén, az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. Hořava azonban nem a legelőkelőbb cseh irodalmi díjat, a Magnesia Literát, hanem a rangos elismeréssel egyidejűleg kiosztott Az Év Felfedezettje címet nyerte el Pálinka című kötetével 2015-ben, amit akár jó hírként is tekinthetünk: bizonyság ez ugyanis arra, hogy még a Magnesia Litera zsűrije sem tévedhetetlen.

Hořava debütáló kötete ugyanis kiválóan példázza, hogyan kerülhet ki egy rossz könyv egy nem tehetségtelen tollforgató keze alól, és

,,,miként lehet egy mégoly ígéretes témaválasztást is kihagyott ziccerré írni szét.

Hořava kötete ugyanis az elszalasztott lehetőség iskolapéldája. A témaválasztás parádés: Matěj Hořava ugyanis azoknak az időknek szándékozott emléket állítani a Pálinka című kötetben, amelyeket a dél-bánáti cseh falvak egyikében töltött el, tanítóként. Az Orsova környéki, dunamenti cseh szórvány pedig már önmagában is kiváló téma, amit addig kellene megírnia valakinek, ameddig még van mit megírni. A három hullámban, a XIX. században érkezett cseh telepesek által benépesített falvak lakosságát ugyanis kétirányú elvándorlás apasztja – sokak Románia más vidékein keresik boldogulásukat, de újabban szokássá vált az is, hogy az ifjú házasok szinte már esküvőjük másnapján kivándorolnak Csehországba.

Matěj Hořava ráadásul nem kívülálló a vidéken: ugyanis a szerző tanítóként dolgozott a románul a Gârnic nevet viselő, cseh lakosai által Gerníknek nevezett, de a kötetben következetesen mindig németül, Weitzenriedként emlegetett bánáti cseh faluban.

Az ígéretes valóságanyag tehát adott, és a bennfentes tárgyismeretét, valamint a kívülálló perspektíváját ötvöző írói pozíció is. Kérdés, mennyit volt képes kihozni Matěj Hořava ebből a kivételes konstellációból.

A Pálinka alapján azt kell mondanunk: nem sokat – dacára annak, hogy Hořava tud(na) írni, legalábbis remek érzékkel ragadja meg azokat a mindennapi motívumokat, amelyek túlmutatnak önmagukon. Ilyen például a kötet felgyújtott domboldalak című, második darabja, amely a cseh népszokás, a boszorkányégetés helyi változata ürügyén nyit ablakot az olvasó előtt Weitzenried valóságára: „Egyéb – a városiak számára rémes – tűzünnepeket is megkedveltem: a boszorkányok éjjelén rengeteg gumiabroncsot dobálnak a gödrökbe, fekete füstjük a dombok felett lebeg; a pajkos, tizenkilencedik századi viseletbe öltözött nagyanyók elkunyerálják a gyerekektől a félig kifújt szpréket, hogy a lángok közé vethessék: dirr, dirr, durr, durr. Jozif, Lojzík, adjatok mán még egy spréjt, kéri a nevető, fogatlan szájú anyóka, a szemében láng, gyermeki láng…” (9.) Szintén célba talál az a fél bekezdés, amelyikben a százhat éves asszony és nyolcvankilenc esztendős lánya kapcsán ereszt el Hořava egy szélsebes áttekintést Csehország elmúlt évszázadáról: „Anya és lánya: az idősebb a császár úr idején látta elmenni a férjét a háborúba; és megözvegyült; akkor, egykor, elképzelhetetlenül régen; a köztársaság zászlaja, a megszállás, megint háború és felszabadítás és a vörösök és rövid tavasz és a vörösök és Husák és november és ma; minden ott van az idősebb szemében, és a nagyja a fiatalabb szemében is… Na igen, de melyik a fiatalabb, és melyik az idősebb?” (56-57.) Amikor ugyanis a szerző történelmi-társadalmi tablót próbál felskiccelni, akkor rendre sikerrel jár – akkor is, amikor a Máramarosszigeten meghallott melodikaszót mitizálja nemzet- és nyelvhatárok felett álló sorsközösség-szimbólummá: „De ki, ki fújja a melodikát, és hol? Talán egy öreg a túlparton, túl a Tiszán (ő még megélte azokat az időket, amikor odáig tartott Csehszlovákia; talán a kis utcákon a nagymamámmal és annak barátnőjével, az aprócska brünni zsidó lánnyal kergetőzött, amikor itt töltötték a szünidőt)… Vagy valaki összetapasztott egy melodikát kenyértésztából, és most a közeli lágerből, szörnyű kommunista lágerből vonít, a múlt kitörölhetetlen nyomorából… Nem tudom, nem lehet pontosan meghatározni, honnan jön ez az ismerős hang… Ennek ellenére mégis próbálok a bús melódia forrása felé tartani. Megyek a felhevült utcán, a román, ukrán és magyar szavak amalgámján át egyre közelebb és közelebb furakszom ennek a túlságosan is ismerős hangnak a forrásához… És már látom: a zsinagóga árnyékában, a földön (mint egy kutya, mint egy bolhás kölyökkutya): egy cigánygyerek, csővel a szájában.” (80-81.)

A melodikás epizód azonban arra is remek példát szolgáltat, hogyan rontja le rendre a szerző azt a magánmitológia-kezdeményt, amely az önmagukon túlmutató jelentéssel felruházható köznapi epizódokból állhatna össze, már ha Hořava nem tolná túl a szimbólumgyártást minduntalan. A melodikán játszó fiúcskáról ugyanis természetesen kiderül, hogy félkezű – pedig a kis muzsikusnak egyáltalán nem kell félkezűnek lennie ahhoz, hogy a jelenet hasson, még akkor sem, ha a szerző itt a rögvalóságot írja, és valóban félkezű volt a gyermek. Ugyanis az író arról (is) ismerszik meg, hogy tudja: néha a kevesebb több, még akkor is, ha a megélt tényanyagból kell lecsippentgetni a kiegyensúlyozott dramaturgia érdekében.

Még súlyosabb hiba, hogy a szerző, ahelyett, hogy meghagyná azt az olvasó kiváltságának, lépten-nyomon meghatódik önmagától. Ráadásul erre a kötet elejétől végéig rengeteg alkalmat talál, ugyanis a Pálinka elbeszélője szerelmi bánat miatt ment az Al-Dunának, és ez szemlátomást jobban érdekli, mint Weitzenried és annak minden lakója: folyton a szívét fájlalja, meg a szeretett kedvestől kapott fényképet bámulja, amikor Érte – így, nagybetűvel – imádkozik, szenved, mint valami bánáti Werther, és erről olyan sziruposan ad számot, hogy azt még Zámbó Jimmy is megirigyelhette volna. Már ha nem számolnánk a lírai én olyan, paródiának is beillő vallomásroham-lezárásaival, mint amikor például annyira meghatódik önnön elsöprő érzeményeitől, hogy az elveszített kedvesre emlékezvén kirohan a kertbe, hogy ha más nincs, az eperfát ölelgesse helyette: „kiszaladtam a tavaszi alkonyatba, és belekapaszkodtam az első eperfatörzsbe, ahogy az orkánban és viharban egy tengerész rémülten kapaszkodik a vitorla árbocába…” (101.)

Leginkább éppen ezen bukik el a kötet. Ugyanis

ebből a könyvből igazából nem tudunk meg semmit a bánáti csehekről,

hacsak azt nem, hogy az elbeszélő roppant meghatónak és drámainak találja azt, hogy egyenest az ő vidékükig menekült szerelmi bánata elől. Ráadásul mindezt Hořava felruházza valami álságos vadromantikával is, mintha húdenagy macsóság kellene ahhoz, hogy valaki kibírjon egy-két iskolaévet vendégtanítóként a Moravától keletre. A könyv egyik leggyakrabban szerepeltetett jelzője a „balkáni”: tizenkilenc alkalommal jelenik meg a száznyolcvannyolc oldalas kötetben. (Itt pedig nyissunk egy zárójelet, kifejezendő együttérzésünket a számos jó kötet remek fordítójaként bizonyított Pet’ovská Flórának amiatt, hogy ilyen színvonalú szöveg magyarításával kellett bíbelődnie.) Balkáni itt az ég kékje, balkániak a szalmakazlak, a gyerekek, a tél, a tavasz, a föld, a kalapok és a vasárnapi ebéd, a por, az eperpálinkás üveg, még a helyi csehek is „a balkánian eltorzult polka ritmusában” járják a táncot – és a jelző szétinflálása csak azért nem céltalan, mert szemlátomást azt hivatott egyértelművé tenni az olvasóban, mekkora bátorság és kalandvágy kellett ahhoz, hogy a szerző a csehországi és a bajor kényelemből Orsova szomszédságáig fusson. Bravó.

És hogy van azon a vidéken párezer cseh is, akikről elvileg ez a kötet szólni hivatott? Nos, ők elégedjenek meg annyival, hogy olykor-olykor (nem is mindegyik fejezetben!) ürügyként szolgálhatnak arra, hogy az elbeszélő meghatódjon tőlük, és újfent az olvasó tudomására hozza, mennyire sokat szenved ő. A Hořava-féle rinyálás legkomikusabb példája a kötetben az a fejezet – címe, katarzisra felkészülni: fagy –, amelyben

a narrátor négy oldalt siránkozik össze arról, mennyire fázik, és mennyire nincs kedve fát aprítani és begyújtani.

Talán ahelyett, hogy megírta ezt a fejezetet, a szerző erőt vehetett volna magán, és marokra foghatta volna azt a fránya baltát, ő is, és az olvasó is megúszhatott volna némi kínkeservet.

Ha mégis ki kellene emelnünk valamit, ami kétségkívül erénye a kötetnek, az az, hogy akárhányszor leírta benne Hořava a „pálinka” szót, mindig a „gyenge” jelzőt rendelte mellé.

Amennyiben ez írói önreflexió, akkor telitalálat.

Haklik Norbert

 

Fordította: Pet’ovská Flóra

Typotex Kiadó

Budapest, 2018

188 oldal, 2500 Ft

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2021.05.04 - tiszatáj

Jóllehet 1901-ben Párizsban modern esztétikai kurzusokon vett részt, a festészet és a művészettörténet területén Apollinaire autodidakta volt. Ám kitűnő ízléssel, ösztönösen ráérzett minden újra, azonnal meg tudta ítélni valamiről, hogy az valódi érték vagy sem. Úgy érezte, hogy küldetése van, támogatnia kell azokat a művészeket, akik egyfajta új esztétikát képviselnek a szokványos, idejét múlt festmények alkotóival szemben […]

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

A címmel kapcsolatban sok mindenre asszociálhat az ember. Többek között Szabó Magda Az ajtó c. regénye, illetve színpadi változata is eszünkbe juthat. A címbe emelt tárgy ráadásul ősi szimbólum is, és a mögötte meghúzódó valóság titkai mindig izgalmasak. Az ajtó mögött ott lehetnek a múlt emlékei, vagy éppen olyan dolgok, amelyek nem tartoznak a külvilágra. Gömöri György kötetcímadó verse is számos értéket rejt… – BAKONYI ISTVÁN KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.05.02 - tiszatáj

GÖMÖRI GYÖRGY: ERDÉLYI ARCOK
Gömöri György hatvan év költői terméséből válogatta össze azt a három tucat verset, amelyek elszakíthatatlanok Erdélytől, pontosabban szólva Erdély atmoszférájától, történelmétől, a magyar szellemi életben betöltött szerepétől, illetve az ott élő magyar kisebbség helyzetétől. A jól átgondolt kötetkompozíció kétséget sem hagy a költő személyes kötődése felől, ám nem csupán Gömöri Erdély-képét ismerhetjük meg a verseken keresztül… – BARÁTH TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.29 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PÉTERFY GERGELLYEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Az Akadémiánk online folyóirata, a Felhő Café biztosít bemutatkozási, publikálási lehetőséget a hallgatóknak és a lap Facebook-oldala élő adásokhoz, beszélgetésekhez, felolvasásokhoz nyújt több tízezer olvasót elérő felületet. Rendszeres kapcsolatban vagyunk kiadókkal, a végzett hallgatóink köteteit kiajánljuk, több végzett hallgatónk kötete jelent már meg a Librinél, az Álomgyárnál és a Kalligramnál… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.27 - tiszatáj

SZANISZLÓ JUDIT: LELI ÉLETE
A regény felütése úgy szól: „Egy fotó leírása következik”. De a fotók sokszor hiányoznak, a hangfelvételeket tartalmazó kazettákra pedig popslágereket vettek rá. Pontosan ez a nemrögzítettség, ez a hiány biztosítja a családregény megírásának lehetőségét: fotók és hangfelvételek véletlenszerű sorrendben, amelyek nem a referencialitásból merítik hitelüket, hanem abból, hogy az elbeszélő számára ugyanabban a „dobozban” foglalnak helyet, vagy foglalnának helyet, ha léteznének… – BOCSIK BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

AZ IFJÚ NYOMOZÓ
Amennyire könnyednek tűnik a plakát, netán a cím alapján, olyan megkapó és rejtett tartalékokkal bír Evan Morgan bűnügyi mozija, 2020 egyik legnagyobb meglepetéssikerét eredményezve… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.23 - tiszatáj

Székely Örs kapta idén a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.22 - tiszatáj

INTERJÚ JÓNÁS ZOLTÁNNAL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL 
Jónás Zoltán előadóművész, kultúraszervező, az erdélyi, felvidéki és észak-magyarországi egyetemeket összefogó Kortárs Hangon irodalmi pályázatának és műhelyének alapító főszervezője beszél a tehetséggondozásban szerzett tapasztalatairól… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő