07.31.
| Szabó T. Anna és Bősze Ádám lesz a Képmás-estek vendége a festői Halász-kastélyban >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
08.01.
| Főszerepben a kortárs fotográfia az idei Garten programjában >>>
07.30.
| Szemtestvér – Filmpremier és beszélgetés a Capa Központban >>>
07.29.
| Grand Café – Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb c. noválláskötetének bemutatója >>>
NAPI TANDORI

07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

„az új világ egy jól menő bordély”
2016.09.19 - tiszatáj

VÉGEL LÁSZLÓ: BALKÁNI SZÉPSÉG, AVAGY SLEMIL FATTYÚJA

Bármilyen variációkat mutatott is fel az elmúlt évtizedekben Végel László életműve, a „jeans-prózától” az esszéregényig, kiindulási pontjaiban és céljaiban úgy tűnik, nem változott. A posztjugoszláv, posztmonarchikus térség megírásának vágya ezúttal is a fixpontként szolgáló Újvidék szcénáiból indul, hogy aztán szereplői a kettős monarchia fővárosait, az önéletrajzi szubjektum sorseseményeivel is megerősített helyeit, Bécset és Budapestet belakva a korszakokon és birodalmakon könnyedén átlépő figurákként népesítsék be a regény szövegterét.

A cím (Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja) előlegezi és ki is jelöli e tér legfontosabb szermantikai mezőjét. Chamisso regényének saját árnyékát a Sátánnak eladó, emiatt számkivetetten bolyongó hőse, aki a magyar irodalomban is felbukkan időről-időre (L. Ignotus: A Slemil keservei) a létbe vetettségével, saját végességével, a térség hol melankolikussá, hol nosztalgikussá írt reménytelenségével számot vető flâ­neur, aki végső tapasztalatként az ismétlődések és koincidenciák „ismerős idegenségét” hagyja örökül a létezése után is változatlanul maradó tájra. A „Slemil-család” tagjai Végel László prózai univerzumát már belakták, legutóbb a 2013-as Neo­planta szövegterébe kúsztak be feltartóztathatatlanul.

Az élményt, mindannyiunk közös következtetését, a változásaiban is mozdulatlanná merevedett Köztes-Európa mítoszát a Balkán imaginárius tereit végigpásztázó alkotók hol nagyobb, hol kevesebb sikerrel, de fáradhatatlan elszánással próbálják megragadni. A recept hozzávalói a szerbiai, vajdasági, a szülőföldről kiszakadó, kivonuló, áttelepülő nemzedékek tagjai számára is adottak, így az e témakörben egymást követő darabok, ez ma már világosan látható, természetes módon ugyanazzal a poétikai hagyománnyal, ugyanazzal a me­taforikus hálóval dolgoznak. Ebben a modellben természetes, hogy a Balkáni szépség meséje egy mitikus helyen, ez esetben egy újvidéki szállodában indul, ahol az átrobogó történelem pecsétes foltjai a berendezési tárgyakon, enteriőrökön is ottmaradnak. Azon sem kell meglepődni, hogy ezek a tárgyak szeméthalomként elrendeződve mutatják meg a ciklikus és úgy tűnik, mindenfajta célelvűséget nélkülöző balkáni história legfőbb természetét. Ottfelejtett villanyvasalók, diktátorok fotói, a mindenkori elsüllyedő világok rekvizitumai népesítik be az új regény helyszíneit.

A jugoszláviai, szerbiai irodalom konzekvens és erős tradíciójának alakjai Brasnyó Istvántól Tolnai Ottón át Dubravka Ugrešić-ig gondolják el hasonlóan a pusztulás, rommá válás folyamatát. Az épületek, esetünkben a regénybeli Luxor szálló története a lecsupaszodás, a tárgykultúra megsemmisülése, a szemétteleppé válás, a felhalmozódás, a tell-teleppé alakulás, a szigetként való kiemelkedés paradox, ám mégis immanens jelentésmezőit mozgósítja. Az hogy Végel narrátorának regénykezdő állásfoglalása szerint mindez, ti. a szálloda és benne az egész város, az egész Balkán a bordélyházzal azonosítódik, szintén otthonos eleme a monarchikus és posztmonarchikus szépirodalomnak. Ha mindehhez hozzágondoljuk, hogy Miroslav Krleža ismert, azóta számtalanszor kirabolt bon mot-ja szerint a zágrábi Esplanade hotel teraszán kezdődne az a bizonyos sokszor körülhatárolni vágyott tájegység, nem is találhatnánk a hotelnél alkalmasabb helyet egy ilyen hagyományba ágyazódó szüzséhez.

Az 1967-es Egy makró emlékiratai, Végel méltán legtöbbször hivatkozott regénye a bolyongást létállapotként meghatározó rendszerével a kilátástalanság, a céltalanság életvitelszerűségét még az amerikai (Salinger, Ginsberg) és nyugat-európai (Silitoe) beat-nemzedék irodalmának legjobb hagyományait követve vált a szerzőtől teljesen idegen pátosz dimenziójától a legmesszebb távolodva, bár valószínűsíthető szándéka ellenére nemzedéki kiáltvánnyá.

Végel Lászlónak a kétezres évek kezdetétől datálható megszólalásai, a Hontalan esszék emblematikus darabjai (A peremvidéki élet, Kisebbségi elégia, A marginalitás dicsérete, Szlovén ösvény stb.), vagy éppen az Exterritórium háborús naplójegyzetei óta a határvonalak átlépésének lehetetlensége, a mindenkori „gyarmatosító” gőgös és vakfoltokat látó pillantásainak katalogizálása, a minoritás beszédhelyzeteinek sokoldalú kiaknázása a legfőbb tétje. E vállalás legfőbb eredménye az alkotó utolsó köteteiben a fragmentumokból építkező, ám a történelmi regény konvencióinak elbeszélői szólamait erősen hallató hang is. Végel elmúlt években megjelent könyveiben (Bűnhődés – 2012, Neoplanta, avagy az Ígéret földje – 2013, Négyszemközt Máraival – 2014) rendre a város, az utcák nevének megváltozásával érzékeltetett kurzusváltások, a származás- és eredettörténetek voltak a kulturális identitás hordozói.

Claudio Magris a Habsburg-mítosz egyik legismertebb teoretikusa és szépírója a Duna e konglomerátumot összekötő szerepét a térség megragadását megcélzó auktorok kötelező földrajzi leckéjeként említi. Természetes, hogy Végel elbeszélői is ebből a motívumból, a város és a folyó történetéből indulnak ki. Bár a Dunának az új kötetben kevesebb szerep jut, az Újvidék, Neusatz, Neoplanta névváltozatokhoz kötődő kulturális mintázatok szerepét a Balkáni szépség az elmúlt másfél évtized Végel-szövegeihez hasonló módon variálja, megbízható, ám nagy meglepetéseket nem okozó módon mondja újra.

Az új regényben a vendéglátóipari egységek név- és tulajdonoscseréi, a hatalom színe­változásai, a császári, királyi és titói öntöttvas címereket cserélgető Schwarz mester munkái az elsüllyedő múlt rekvizitumaiként szervesülnek. A Jedermann-tematikába simuló, Johann Schle­­millé váló nagyapa névvariánsai (Johann, Jovan, János), ahogy a falakat borító Ferenc József-, Sztálin-, Horthy-, Tito-, Kardelj-, Đilas-portrék változó elrendezésű kompozíciói olyan módosulások, amelyek a Mészöly Miklós-i tételnek megfelelően, a „szép reménytelenség” me­zőjében leírható, ez esetben e regény harctereiig húzódó Köztes-Európa panorámájába vágynak beépülni.

Végel a monarchikus irodalom legszebb pillanatait mozgósítja, a szerelmi szálak, kocsmázások, seftelések leírásai közt a Hašeket, Krležát, Krúdyt, Jékelyt idéző képek hömpölyögnek: „Megígértem neki, folytatta diadalmasan, hogy Bécsben a császár ágyában fogunk szeretkezni.” A regény történései váratlan fordulattal nem, artisztikus honmagé-okkal és meggyőzően működő öntükröző, önidéző gesztusokkal azonban bőven szolgálnak.

Itt és most talán nem érdemes újra „felmondani”, milyen szerepet tölt be a vajdasági magyar és a posztjugoszláv irodalomban, képzőművészetben a biciklizés motívuma. Szenteleky Kornél, Csáth Géza, Svetislav Basara, Aaron Blumm szövegei, Szajkó István festményei a szabadság és a csavargás változatos lehetőségeit kínálják fel a tájat körbeszáguldó kerékpáro­sok­nak. A Balkáni szépségben a kerékpározás technikáinak elsajátítása mellett a gyaloglás módjai válnak az abszurd helyzeteket teremtő história dzsungelébe való alászállás eszközévé: „Ha nem tapasztalom meg, sose hittem volna el, hogy mennyire fárasztó tud lenni a nézelődés, a céltalan bolyongás.”

A szerb himnusz, a térség különböző etnikumainak nép- és műdalai a címerkészítő nagypapa kisplasztikáihoz hasonlóan lesznek a szöveget szervező alakzatokká. Komáromi János Császári és királyi szép napok (1925) című, a Monarchia összeomlását, az első világháború keserű tapasztalatát témájául választó regényét e lakonikus és világirodalmi intertextusokat erősen implikáló mondatokkal zárja: „Minden elmúlt… Csak a felhők mentek…” A Komáromi regényénél jóval izmosabb esztétikai invenciókkal dolgozó „végeli panoptikum” diktátorokat megunhatatlan optimizmussal, kríziseket rezignált nyugalommal fogadó szereplői a befejezhetetlen történetek, az ismétlődő helyzetek hasonlóan melankolikus összegzésével hagyják félbe meséjüket: „És mondtam tovább…”

A Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja a közép-európai kirakós darabjainak összeillesztését, az elmúlt száz év törtélelmének meséjét ott folytatja, ahol az előző három kötet fragmentált szerkezetű szövegfolyamai abbahagyták. Parabola és parafrázis, reális és imaginárius, tézis és cáfolata együtt működve írják tovább a táj történetét, görgetik tovább a „mar­ginalitás”, a „peremvidékiség” problémáit.

Kovács Krisztina

(Megjelent a Tiszatáj 2016/1. számában)

 

kepNoran Libro Kiadó

Budapest, 2014

300 oldal, 2990 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
2020.07.27 - tiszatáj

ÁCS MARGIT: PÁRBAJ
„Görcsösen óvtam az önálló személyiségem fikcióját – ugyan, kinek van mindenkitől független személyisége?” Az idézet Ács Margit Párbaj című regényéből származik – ebben az eset­ben megfelelő műfaji jelölő a levélregény terminus –, s an­nak ellenére, hogy ez csak egyike a könyvben elhangzó temérdek elgondolkodtató kijelentésnek, mégis egy igen komoly dilemmát helyez a fókuszba… – JANCSOVICS KLAUDIA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.26 - tiszatáj

A K-ARTS ACÉLSZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁSA A REÖK-BEN
A REÖK-ben látható válogatás természetesen a térbeli korlátok miatt a monumentális, köztéri plasztikákból csak korlátozottan vonultathat fel, de a szemle így is érzékelteti, hogy az indusztriális plasztika milyen sokszínű, változatos, kreatív megoldásokra képes. Ahogyan a plasztikai ábrázolások tárgykörében is a tradicionális eszközöket, a vésőt és kalapácsot számos esetben felváltották a plazma és lézer vágók, a CNC megmunkáló eszközök, úgy bizonyos ódivatú fogalmainkat érdemes sutba vágnunk… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

MEDVEVILÁG SZICÍLIÁBAN
Olasz–francia koprodukcióban hozta tető alá Dino Buzzati 1945-ös gyerekkönyvét Lorenzo Mattotti képregényíró és illusztrátor. A tavalyi cannes-i szemle Un Certain Regard-szekciójában bemutatkozott Medvevilág Szicíliában noha bizonyos pontokon eltér a forrásanyagtól, zömmel ahhoz hű adaptáció, mely gyermekek, fiatalok és idősek megszólításában egyaránt jeleskedik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AKÁRKI
A Szegedi Szabadtéri Játékokat annak idején a salzburgi fesztivál mintájára találták ki. Az ottani Dóm előtt minden évben visszatérő darab az Akárki című misztériumjáték. Ez még soha nem ment Szegeden. Idén viszont a koronavírus miatt csonka évadban ebből tartanak előadást. Bemutató pénteken, de csütörtökön már közönség előtt tartottak nyilvános főpróbát… – MÁROK TAMÁS AJÁNLÓJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AGRIPPINA
A jó opera nem olyan bonyolult dolog. Végy egy kitűnő karmestert, néhány nagyszerű és melléjük pár megfelelő énekest! A rendező gondolja végig pontosan miről szól a darab, és miért szól ma, hozzánk! Aztán rendeljetek alá mindent a célnak! Lehet bátran húzni, a szövegen alakítani, újrafordítani! Koncentráljatok a játékra, újrahasznosított díszlet is megteszi, a jelmezeknek fontosabb a karaktere, mint a méregdrága gazdagsága! Ja, és mindebben hinni, kell, hosszan, ámde nyitott szívvel próbálni! A nagy Händel eredeti szándéka másodlagos… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.07.22 - tiszatáj

GARACZI LÁSZLÓ: HASÍTÁS
Garaczi ötödik lemur-kötete mintha a klasszikus fejlődési regények szerkezetét imitálná – a fejezetek hét életkori csomópontot jelölnek ki, kronológiai sorrendet tartva kisgyerekkortól az emberélet útjának – századunkban (ha nem is a kelet/közép-európai társadalmakban) legalábbis remélt feléig, az elbeszélő/főszereplő körülbelül 45 éves koráig. A téma is a tradicionális, XIX. századi Bildungsroman sémába illeszthető: hogyan talál hivatására egy ifjú ember, hogy válik íróvá, milyen buktatókon keresztül lesz a fecniből – ha legépelik – mű… – MOLNÁR ZSUZSA KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő