Tétek és sziluettek

ADELE: SEND MY LOVE

Gondoltam, hogy velem van a gond, mert amikor először megnéztem Adele legújabb klipjét, valamiért nagyon el voltam keseredve, kicsit összedőlt bennem egy világ, ilyen teljesítményre bárki képes, és talán Adele már tényleg nem az, akit annyira kedveltünk egykor. Szóval: nyilván velem van a gond, mert olvastam a klip alatt a kommenteket, és elég nagy fekete báránynak éreztem magam. „Lenyűgöző, mestermű, tiszteletet érdemel az előadó?” Valóban? Nem akarok kényszeresen ragaszkodni az álláspontomhoz, ezért megnéztem újra a klipet, és azt hiszem, az igazság valahol félúton van.

Nem rossz, annyira nem rossz ez a klip, vagyis inkább maga a szám nem rossz, az még valamennyire hasonlít is Adele eddigi stílusára. Szerelemről szól, mint a 25 cím lemez egésze tulajdonképpen, de éppen úgy beszél róla, hogy ne azt érezze az ember, ezt már elmondták néhányszor. Mondjuk, a téma kedvelt, és hát bízom benne, hogy az énekes is a saját élményeiből táplálkozik, szóval, amikor azt énekli, hogy „üdvözlöm az új szeretődet, bánj vele jobban”, akkor azért elhiszem, hogy neki voltak ilyen élményei. Közben mégis van valami humoros ebben a dalszövegben, ahogy a múltra való emlékezésen mindig felülkerekedik, hogy bánjon ám az új szeretővel jobban. Tudom, lehetne ez szomorú, fájdalmas is, én ugyanakkor a fricskát látom benne. Bár lehetne erősebb ez a fricska, és akkor még azt is elhinném, hogy ez nem is nekünk szól, nem is az egykori szeretőnek, hanem más énekeseknek, akik komolyan gondolják, hogy tizedjére is eléneklik ugyanazt.

Csak ez a klip ne volna, és ezzel még véletlenül sem Adele-ra akarom fogni a létét, mert az ember nem álomvilágban él, tudja, hogy nem úgy van az, hogy az énekesnő egyedül fogja magát, és kitalálja, mi legyen a klip koncepciója. De mintha éppen ez volna a probléma, vagyis az, hogy valaki azt gondolta, ez jó lesz. Jó lesz az, hogy Adele egy helyben áll, majd néha pörög, majd megint egy helyben áll, és a szoknyáját pörgeti. Talán mégis bennem van a hiba, amikor utóbbiakban nem azt fedezem fel, hogy végre egy énekesnő, akinek nem kell meztelenre vetkőznie, produkálnia magát ahhoz, hogy megnézzék a klipjét. Ezt nem tudtuk eddig? Mert aki hallott már valamit Adele-tól, valószínűleg eléggé tisztában van ezzel.

Sajnálom, de én valamiért a történetet kívánom egy zenei kliptől, és nem azt, hogy mozogjanak a sziluettek, összemosódjon a kép. Ez csak technika, számítógépes trükk, és ezért nehéz rajongani. Kellene az érzelem, a szenvedély a vizualitás terén is. Kellene látni, hogy most beleadtak mindent, van tétje a dolognak. És a tét nem az, hogy az énekesnő kaszál-e újabb milliárdokat.

Gera Márton