Kele Fodor Ákos: Echolália

ONOMATOPHÓBIA

achatiuszi tizenkettes ○ ´ | ○ ´ ´ | – È È – È ´

A nomatofóbiás bizonyos szavak

felidézésétől fél. A tudatban a

[szót némán visszamondják a halottak; a]

belső, pszeudoakusztikus érzetek

által lesz jelenvaló az a nyelvi jel,

amely iszonyattal tölti el. Izzadás

és hányás vagy szívritmuszavar-észlelet,

hiperventilláció – e tünetcsoport

jellemző leginkább erre a fóbia-

típusra. És én is megriadok, mikor

belegondolok, hogy új szavaink is a

hallottak beszéde, rettegek akkor is,

ha az ezt jelölő terminus éppen a

tudatom homlokterébe tolakszik, és

zihálok, hányok és pánikolok, nehogy

véletlenül is kiejtsem a számon. És

engem még attól is elfog a rettegés,

hogy talán mások kiejtik aszót, s ezért

mégis tudatosul bennem a néma vissz-

hang és a belátás. Úgy hiszem, ennyiben

gondolatfóbiás is vagyok, ez pedig

azt is jelenti, hogy nem csak a szó riaszt,

de paradox módon pont a ki nem beszélt,

végig nem gondolt, meg nem nevezett pszichés

statusba vágyom, mert abban az öntudat

nem én vagyok, és nincs gondolatolvasás.

GLOSSZOLÁLIA

szapphói tizenegyes  – È – ○ – | È È –  È – ´  

„A glosszolexia
a hangtalan faj,
ami nincs”
Voynich-kézirat

Nyelveken szólás – ez az angyalok szent

nyelve, egy csodás adomány, a szentek

elragadtatásbeli szép beszéde.

Egyesek szerint ez a szent beszélő

által ismeretlen, azonban elő,

létező nyelv – ezt xenoglossziának

hívjuk. Az viszont bizonyítható, hogy

nincsenek szilárd referenciával

felruházható repetíciók vagy

visszatérő hangsorok; és szabályok

sem találhatók meg a mondatokban.

A

glosszoláliának alapvetően

semmiféle nyelvtana nincsen. Ettől

eltekintve több jegye is hasonló

nyelveink több hangtani jellegéhez –

mindig oly hangok szerepelnek ebben,

mint az illető anyanyelve által

megszabott hangkészleti tartományban;

és a sorrendjük sem különbözik –

így tehát egész fonológiájuk

nem különbözik.

A beszéd során meg-

nő a frontális lebeny általános

működési aktivitása: gátló

és szelektáló mechanizmus indul

meg, s a nem kívánatos és ezáltal

rossz viselkedéseket ellenőrzi,

majd legátol minden akusztikus „zajt”.

Így preformálhatja az épbeszédet.

Ám a glosszolália-működéskor

épp az említett agyi rész erősen

csökkenő sejtaktivitást mutat. Pont

mint a kisbabák gagyogásakor. Nem

nyelv, csak egy beszéd, ami szervezetlen:

ráció még nem artikulálja. Ám a

bökkenő az az, hogy a glosszoláló

voltaképpen elkülöníthetetlen

bármely embertől, aki egyszerűen

idioglosszív nyelvi alakzatokkal

dolgozik. Vajon van-e itt privát nyelv.

MORTILÁLIA

muzári  – – È – È – | È È | – – È – È ´

Rettegve szólalunk meg, a közlés iszonytató,

félünk a gondolat tudatától, ha hangot ad,

mert exoglossziánkban a fajjal találkozunk.

Mindenki arra vágyik: a holtak beszéljenek.

És öntudatlanul faj akar lenni – ám a fajt

elborzadunk kimondani. Interpretálható

akképpen is talán, hogy noha vágyunk a fajra, nem

nem hagyjuk azt beszélni. A status beálltakor

nem gondolunk ilyesmire, mert nincs tudatfolyam,

és egy letális elme s a nyelv hangja gondol el

minket. Beszélve nem szavakat mond az ember, így

aztán nem is figyel fel azok lényegére vagy

egyáltalán a nyelvi jelenlétre. Pávazöld

fácánfej és e szín van a fácánon, és nem egy

szóaggregátum. Ennek eredményeképp, ha most

egy gondolatra mint csakis egy gondolatra vagy

egy hordozóra tudna az én fókuszálni, nem

tudnánk közölni semmilyen érzéki dolgot, így

aztán nem állna fenn a világ sem – sem én, hiszen

egy gondolat csak önmaga elgondolásaként

létezne. És tetőzne a faj nyelve, győzne a

szó önvonatkozása, mely ismétli önmagát,

s visszhangba kezd az artikulált mortilália.

Egy ősi, már nem emberi közlés üvölt fel, a

számlálhatatlanul sok egyed hangja visszatér,

fékezhetetlenül rohamoznak, keresztül a

felfoghatatlanul nagy időn; általuk pedig

emlékezettelen tudat ordít a számon át.

ECHOMÁNIA

modzstesz    È – È –  È È – | – | È – È – ⏕ ´

(A forma)nyelvi halálomra nincsenek szavaim,

cserébe létezik egy nyelv előtti visszhangnem,

beszédtelen ragozás, mellyel áthidalhatom ezt:

a visszavert szavakat mindörökre visszaverem,

de másolok, hamisítok, hibázok, elvétek,

törölhető kijelentést veszítek el, pedig én

tökéletes repetítor vagyok. De félek, mert

az echophóbia egy ekhomániás kórkép.

Az abszolút kijelentésre vágyva lelkesülünk

fel (echománia), ám úgy találjuk: értelem és

egó hiányzik a szóból is (ekhofóbia), nem

csupán a hangtani jelből. De végeredményben

hiába minden iszony s vágy, mindig holtak

halott utódaiból származott az értelmes

kiáltozás, az eszes bömbölés, az állati jel.

Az echológ csak az ember saját tulajdona, mert

az állatok zaja nem kapcsolódik össze a hang-

felismerés s az utánzás felismerésével,

de nem találjuk a reflexiót s az ismétlést

leképező tudatot sem – vagyis nem észlelnek

valódi hangtani mintázatot. Tehát aki már

az echolália még nyelv előtti stádiumát

elérte, és a halál csendtelen világából

beszél nekünk, csak az ép elme szemszögéből ad

ki ismerős, feleletjellegű tapasztalatot

– csupán a megfigyelő elme hallja visszhangnak.

A mortilália állatfajokban ébredező

totális emberi, mert míg a hang az állatiban

– akár a faj zaja – felhangzik, addig átalakul

a faj, s az emberi visszhangzik.

(Megjelent a Tiszatáj 2015/8. számában)