„Aki farkasok közé keveredik, annak meg kell tanulnia velük üvölteni”

PAVEL VILIKOVSKÝ: EGY IGAZI EMBER TÖRTÉNETE

Pavel Vilikovský legújabb regénye az Egy igazi ember története címet viseli. A kiadás körülményei különlegesek, ugyanis a mű a K4 közép-európai könyvsorozat keretében egyszerre négy nyelven jelent meg: szlovákul, magyarul (a Kalligram gondozásában), csehül és lengyelül. „[A]zt szeretnénk elősegíteni, hogy egy időben lehessünk részesei annak az értéknek, amit az általunk kiválasztott könyvek képviselnek. A nyelv gyakran akadályt jelent, de most ez az akadály elhárul” –  nyilatkozta Petr Minařík, a cseh Větrné mlýny kiadó főszerkesztője, a projekt egyik résztvevője.

Az Egy igazi ember története minden ízében közép-kelet-európai történet. A szerző korábbi műveihez hasonlóan az egyik legfontosabb eleme a regénynek a szocializmussal való szembenézés (kiemelendő még ebből a szempontból A gonosz önéletrajza című kötet). De míg Vilikovský előző könyve, a Kutya az úton című esszéregény a tipikus közép-kelet-európai értelmiségi élethelyzetéről szól, addig az Egy igazi ember története más főhőssel dolgozik. Narrátorunk és egyben főszereplőnk, akinek a naplóját olvashatjuk, egy mérhetetlenül naiv, semminemű kritikai gondolkodással nem rendelkező szakmunkás. Csinovnyiklelkű, jelentéktelen figura, aki mégis belekeveredik a történelem sodrába, és ha már így alakult, megpróbál előrejutni.

A klasszikus naplóregényeknél megszokhattuk, hogy írójuk valamilyen szempontból kiemelkedő személyiség, vagy legalábbis rendelkezik egy-két érdekes jellemvonással. Az Egy igazi ember történetének főhőse azonban hétköznapi ember, hétköznapi gondokkal. Érdekes módon pont a napló, a negyvenedik születésnapjára a fiától kapott ajándék mibenléte kezdi el afelé terelni a férfit, hogy megpróbálja felfedezni magában a tehetséget, intelligenciát. Úgy gondolja, hogy fia azért adta neki a naplót, mert valamit megsejtett apja „nagyságából”, hisz csak a nagyemberek írnak naplót. Ezek után valamivel tudatosabban kezdi építeni karrierjét, jellemfejlődésen azonban nem megy keresztül. Alakja ugyanis pár ecsetvonással felrajzolható: bizonyos értelemben a hagyományos, 19. századi értékeket képviseli, legalábbis a férfi-női viszonyokról alkotott elképzelései tekintetében mindenképp: „[Egy férfinak] tetteket, remek teljesítményeket, munkahelyi sikereket, meg ilyeneket kell felmutatnia a világ előtt. Mármint egy igazi férfinak.” (91‒92.),míg a nők inkább „egy béka vagy inkább egy kotlós szemszögéből látják a világot”. (167.) Másrészt alapelve, hogy nem kérdőjelezi meg az éppen fennálló rendszert. Ahogy fia rossz iskolai magatartása kapcsán kifejti, azt tartja a legokosabb viselkedésnek, ha az ember munkája révén pozitív értelemben akar kitűnni, és semmiképp sem azzal, hogy kritizálja feljebbvalóit – Zdeno, a fiú esetében például tanárait vagy szüleit.

Főhősünk nem lelkes szocialista. Megvan a véleménye bizonyos dolgokról – például Dubčekről, a prágai tavaszról és magáról a szocializmusról is, de mégis elfogadja, hogy felülről irányítják az életét. Sőt, a lehető legjobban megpróbál belesimulni ebbe az életbe (szemben például hedonista kollégájával, Jožóval, akit nem érdekel az előrejutás, csak az élet – főleg a nők – élvezete). Teszi mindezt úgy, hogy családi öröksége mást kívánna tőle: apját a kommunisták ellehetetlenítették, bevonták iparűzési engedélyét, anyja pedig katolikus és részben magyar – tehát több szempontból is a kisebbséghez tartozik, így szülei miatt rossz káder-minősítést kap. A Vilikovský által megrajzolt figura tehát maga a nagybetűs kisember. Az a kisember, akit be lehet palizni. Alakján keresztül remekül megérthető a szocializmus működése. Megérthető, hogy kerülnek be az óriási fogaskerékbe a hétköznapok emberei, milyen távlatokat tud – gyakran hamisan – mutatni nekik a politika, milyen jelszavakat tesznek magukévá, mivel védik magukat és mivel magyarázzák viselkedésüket. És hogy hogyan tanulják meg és alkalmazzák azt a kettős beszédmódot, amely a szocializmus sajátja. A szöveg megmutatja, hogy hol csúszik el – munkahelyén és a magánéletében egyaránt – az egyszerű munkásember, aki csak a családját akarja tisztességesen eltartani. Hogyan lépdel fel lépcsőfokról lépcsőfokra a férfi – ahogy a könyv borítóján található, vörös szőnyeggel borított szimbolikus lépcső is jelzi –, és hogyan adja ki eközben barátait, kollégáit a titkosrendőrségnek, úgy, hogy maga sem tudja felmérni, mekkora súlya van a szavainak. Mindent összevetve az olvasó betekintést nyerhet abba, hogy mi is a kenőanyaga a szocializmus fogaskerekének. Ez pedig nagyon fontos egy olyan korszak esetében, amelyhez nagyon nehéz hozzáférni, részben az időbeli közelség okán, részben pedig a leegyszerűsítő interpretációk miatt.

A történet pikantériája, hogy a nagyreményű főhős minden szinten elbukik. A történet az sugallja, hogy aki bekerül ebbe a rendszerbe – márpedig előbb-vagy utóbb, de valahogy mindenki érintett lesz, ha csak közvetve is –, az egyszerűen nem nyerhet. Besúgsz vagy besúgnak. Mindig fifikásabbnak és legfőképpen éberebbnek kell lenned a másiknál. Erről szól a főhős élete, aki azt hiszi, hogy az üzem igazgatója előtt jár egy lépéssel. Azonban rá kell döbbennie, hogy ebben a sztoriban ő a vesztes. Pályafutása látszólag nagyon is jól kezdődik: az 1968-as prágai tavasz után ő is azok között volt, akik korábban nem fértek oda (vagy nem is akartak odaférni) a kondérhoz, de most helyet kaptak a gépezetben. Pallérként kezdi, majd szintet lép, és gondnok lesz az üzemben, aminek egykor az építésén dolgozott. Lassan megkapja az „általános ügyek referense” posztot, és amikor az üzem főüzemmé válik, akkor pedig már ő maga szeretne főellenőr lenni, és egy idő után saját főnökét is kitúrni a helyéről. Azonban egy ballépés miatt az igazgatóság megneszeli a tervét, ő pedig hamar az utcán találja magát.

Főhősünk szájából ennek ellenére sokszor hangzik el az „igazi” szó. Elképzelései vannak arról, hogy milyennek kellene lennie az igazi férfinak – természetesen magát annak tartja, szemben mindenki mással, aki mamlasznak nézi őt. Arról is teóriái vannak, milyen az igazi szerelem – az, ami Vikinka, az egyik munkatársa és közte van. Mindeközben mintha ami körülötte történik, azt nem tudná igazán felmérni. Mérhetetlenül naiv figuráról beszélhetünk, aki, bár alapvetően jóindulatú, egyszerűen nem képes a kritikai gondolkodásra. A kérdés az, hogy miért nem képes? A szocializmus alapvetően egy olyan rendszer, amely – ennek mértéke persze nem ugyanaz a különböző szocialista országokban –irányított gondolkodást ír elő, tabuerdőket képez és sajátos beszédmóddal bír. Vilikovský könyvének az a legnagyobb ereje, hogy megmutatja, hogyan kooperál a rendszerrel a kisember, milyen könnyen be tud vonódni. Sőt, a történet még azt is megengedi, hogy elgondolkodjunk azon, hogy vajon a főhősünk jelleme a szocializmus előtt is ilyen volt, vagy a rendszer tette olyanná, amilyennek a könyv lapjairól megismertük. „A szocialista embert meg felesleges kihirdetni, mert azt először meg kell teremteni, ami eddig még senkinek sem sikerült.” (53.) – olvashatjuk a naplóban a férfi véleményét, de mintha saját jelleme szólna az idézett mondat ellen.

Az Egy igazi ember története fontos könyv. Látleletet tud adni ugyanis a közép-keleti-európai léthez, ahhoz a közös múlthoz, amely hozzáférhetetlen a közös hallgatás miatt. Ez pedig mindenféleképpen példaértékű. Azt is el kell azonban mondanunk, hogy a regény „olvasmányossága” igen csak sérül a szereplő- és narrátorválasztás miatt. Ahogy említettem, a jelentéktelen főszereplő naiv elképzelései a világról kevéssé izgalmasak, főleg ebben a formában. A napló ugyanis szinte semmilyen más szemszöget nem enged be műfajisága révén, pusztán csak azt a lényegében korlátolt és egyszerű látásmódot, amely a főszereplő sajátja. A könyv vége a legsúlyosabb ebben a tekintetben: az elbeszélő családja darabjaira hullik, életét újra kell kezdenie, besúgóként. De még ennél a saját világát négy sarkából kifordító eseménynél sincs igénye semmiféle önreflexióra. Így a történet nehézkesen halad, az olvasó pedig egyre türelmetlenebb lesz. A szerző maga is küzdött a karakter saját hangjának a megtalálásával: „nagyon izgatott az a stilisztikai kérdés, hogyan képezzem le ennek a nem túl művelt és nem túl elegáns gondolkodású férfinak a belső világát, hogyan öntsem naplóformába azt a világképet, amit a fejében kigondolt.” – nyilatkozta. Érdemes tehát átgondolni az elvárásainkat a kötettel szemben. Azt is megkockáztatom, hogy az Egy igazi embert történetét nem elsősorban szépirodalomként kell olvasni. Sokkal inkább kísérletként a közös múlt megértésére.

Murzsa Tímea

Fordította: Garajszki Margit

Kalligram Kiadó

Pozsony, 2014

222 oldal, 2990 Ft