10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

Féja Endre: Móra Ferenc nyomában
2015.07.19 - tiszatáj

 

 

„Az ember ott szedi a tudományt,
ahol találja – 
ennélfogva nem mindig
a tudósok könyvéből szedi.”

Móra Ferenc 

 

Százharminchat éve született, és már nyolcvanegy éve nincs közöttünk. Pedig még sokáig velünk volt. Az ő olvasókönyvéből, a Betűország virágoskertjéből tanultak olvasni nemzedékek az elemi iskolák hat osztályában. Az ő regényéből tekinthettünk be a múltba az Aranykoporsó lapjain, majd Tömörkény Istvánt követően a Szeged környéki magyarság, a tanyavilág, a kétkezi emberek életét ismertette meg az olvasókkal. Emellett ásatott, a múlt emlékeit kutatta, múzeumot igazgatott, előadásokat tartott, lapokban publikált, s mindezt szerényen végezte, szolgálatnak tekintve. Mindvégig ott maradt azon a tájon, abban a közegben, amelyből vétetett, még a főváros sem tudta elcsábítani. A mindennapokból, az egyszerű alföldi emberek életéből és bölcsességéből, a föld alól előkerült emlékekből „szedte a tudományt”. A háziasszonyok pedig feleségének a szakácskönyvét forgatták évtizedeken át.

Kisebb könyvtárnyi már az őt felidéző, alakját és munkásságát feldolgozó művek sora, életműve feltárt. Nem lehet és nem célom vetekedni vélük. Péter László, Gaál Ferike Jolán, Supka Géza, Földes Anna, Madácsy László, Magyar László, Lengyel András után, hogy csak néhányukat említsem, nehéz újat mondani az íróról és az emberről. Nem is ez a célom. Csupán fel szeretném idézni azokat az értékeit, melyek példát mutatnak, napjainknak is szólnak.

Egyik legmélyebb kötődése a szülőföldjéhez kapcsolta. A tájhoz, ahonnan indult, Kiskunfélegyházához, ahol született, s ahová végül megtért. Úgy érzete, ami érték van a lelkében, s ami az élményvilágának alapja, azt mind Félegyházától kapta. Szegedhez pedig, amely befogadta, s 1902-től otthont, kenyeret, megbecsülést és barátokat nyújtott, az életének elkövetkező része kötődött. Magához vonzotta a város különös varázsa, hangulata, szépsége, múltja és kultúrája.

Minden városnak egyedi hangulata, épületei, színei vannak. Nemcsak tényleges, tárgyi valóságában, hanem az is társul, amit az egykor ott élők hozzátettek munkájukkal, gondolataikkal, műveikkel, amivel gazdagították. Itt ballagott az ereszkedő alkonyatokban a Tisza partján Juhász Gyula, s közben Tömörkényre, Petőfi Zoltánra emlékezett, míg „az öreg Tisza felett / Az örök élet” csillagát vélte ragyogni. Az Alsóváros egyik öreg házának földszintjén élt Kálmány Lajos, az idős pap, a kiváló néprajzkutató, és gyűjtötte fáradhatatlanul a magyar múlt emlékeit, Szeged környékének szellemi értékeit. Itt sírt Dankó Pista hegedűje. Nem csupán a Szegeden élőket ragadta meg ez a város.

„Szeged nagyszerű hely: csöndes és mégis városias. Város de ősfalu is lélegzik benne: az Alsóváros a Fekete Máriával, a turk-mongol boldogasszonnyal. Nézd meg az alsóvárosi templomot, ott van az előcsarnokban jobbra, ha még nem került máshová, a Fekete Mária. Gyönyörű kép. S körötte a tenger puszta, tanyákkal. A töviben Tápé. A Tisza vízi emberekkel. Új-Szeged lombjai. Öreg házak szelíd szomorúsága. Juhász Gyula hazajáró lelke. Tömörkény, Móra. Lelke van Szegednek. S a széles lélegzetű utcák, grandiózus főtere. Sok finom hangulatú része, utcája.”[1]

Korában talán Móra Ferenc tett legtöbbet a város szellemi életéért. Múzeumi munkássága mellett, melyet példamutató pontossággal végzett, még Kálmány Lajos hagyatékának megmentésére, megőrzésére is gondolt. Aki pedig ennyire szeretett egy tájat, egy várost, az már az ott élő embereket is éppúgy szívébe fogadta. A szegediek pedig mindvégig becsülték és tisztelték ezért. A Szegedi Naplónál Mikszáth és Gárdonyi örökébe lépett. A Somogyi Könyvtárban és a Városi Múzeumban Tömörkény Istvánt követte.

Becsülendő értéke személyiségének, hogy meg akarta és tudta hallani az egyszerű emberek szavát, szójárását, meg akarta ismerni gondolataikat. A mezei munkát végzők alakjából, sorsából és történeteiből fonódtak elbeszélései, adódtak hősei. A mélyből érkezett, tehát ismerte a kétkezi emberek nehéz sorsát, a nép lelkét, és hű maradt hozzájuk. Nem titkolja, hogy „a búzamezőkről hoztam ezt a mesét, amelynek édes az íze, mint a bibliai mannának. Tovább adom úgy, ahogy vettem, azaz sokkal olcsóbban adom, mint amibe nekem került” (Istenáldott búza). A parasztság nála jelenik meg a maga értékeivel, emberségével. Egyik gyermekkori emlékét idézve írja: én „akkor voltam paraszt, amikor az volt az utolsó mesterség, s akkor vagyok írástudó, mikor csak írástudatlannak érdemes lenni.” Gyermekkorától ismerte és átélte a szegénységet, a nélkülözést. Emberségét dicséri, hogy módosabb éveiben is az elesettek, éhezők mellé állott. Sugárzik az emberszeretet az írásaiból; észrevette ugyan az emberi gyarlóságokat is, de megértő, megbocsájtó mosollyal szemlélte. Közismert háborúellenessége, amely vezércikkeiben kapott hangot, szintén abból fakadt, hogy ez az életszerető író szánta a sérülő embert, az értelmetlenül kiontott vért, a szenvedő magyarságot; látta a pusztítás szomorú hatását a falu népére.

Mit hagyott reánk Móra Ferenc, mit meríthetünk életművéből? A mérhetetlen tudásvágyat: a tudományokba történő betekintés, a megismerés vágya élt benne. Az őszinteséget és nyíltságot, ami népszerűségét is okozta, ahogy az egyénisége összeforrott a műveivel. Már az első mondatai után közvetlen kapcsolatot tudott teremteni az olvasókkal. Szinte minden művében önmagáról is vall, előtűnnek egyéni élményei, véleménye a fennálló világról. A mindent átszövő szelíd humor megfért a szilárd, meg nem alkuvó belső tartásával. Derűt sugározott az egyre jobban elkomoruló világban. Stílusa, szófűzése szinte csevegő, gördülékeny, a legmélyebb gondolatokról is egyszerűen, közvetlenül képes beszélni. Az irónia és gyakorta az önirónia is vonzóvá teszi.

Nagyszabású regények nem kerültek ki a keze alól, a kerek, jól megrajzolt kisebb művek, tárcák mestere, ez a terület igazán az övé. Ezekben azonban szinte utolérhetetlen. Tömörkény munkáját folytatta irodalmi eszközökkel. Minden a gyermekkori és a későbbi világához köti, mert ismeri a valóságot, benne él, és szüntelen merít belőle. A Georgikon írásait a Szeged környéki tanyavilág ihlette. Az Ének a búzamezőkről a tanyák népének életét, tragédiát mutatja fel az első világháborútól kezdve. Mindebbe szintén számtalan önéletrajzi elemet szőve, akár A Daru utcától a Móra Ferenc utcáig című kötetébe. A Parasztjaim, amellett hogy az Alföld szociográfiáját nyújtja, valós figurákkal eleveníti meg a bölcsességet és a komikumot egyszerre. Líraisága mellett is realista képét nyújtja a paraszti világnak. A valóságban élnek, beszélnek ezek az egyszerű emberek, élethűek a történeteik, az íróból pedig sugárzik az együttérzés irányukban. A legegyszerűbb kifejezésekkel fejezte ki a legnagyobb igazságokat (Szél Ángyó jót akar).

Nem elégedett meg a Múzeum meglévő értékeinek őrzésével, rendszerezésével, hanem helyt is akart állni, meg akarta szolgálni, ha már reá bízták a feladatot: menteni a táj egykori történelmi emlékeit. Ismét példát nyújt a munkaszeretetről, a vállalás tisztességéről. A Földalatti Magyarország c. posthumus kötete foglalja magába ásatásainak emlékeit, színes, ízes apró történetekben. Gazdag anyag került felszínre, s közben megismerjük Kotormány Jánost és az ásatásokat végzők mindennapjait. Tömörkény István munkáját folytatta itt is, amikor a föld mélyének szenvedélyes kutatója lett. A látszólag halott tárgyak sok mindenről vallanak: a hajdani világról és az embereinek életútjáról. Legértékesebb művei is szoros kapcsolatban vannak muzeológiai működésével, mint az Ének a búzamezőkről.          

Külön szerepet kaptak életében a fiatalok. Móra, aki 10 éves korában kis híján a jezsuitákhoz került Kalocsára, utóbb világi pályáján valósította meg a tanítást: befogadta, „magához engedte”, vonzotta a gyermekeket. Mindez nem csupán az unokája iránti érzésből fakad, amit megismerhetünk meséiben és a „Vadember” történeteiben, ez csupán erősítette ezt a vonzalmat. Hajdanában nem bővelkedett irodalmunk a gyermekeknek szóló értékes munkákban. Benedek Elek volt az első nagy mesemondó, a gyermekeknek is az élőbeszéd közvetlenségével szóló írónk. Majd Sebők Zsigmond és Pósa Lajos következett. Nem tartották másodrangúnak a gyermekeknek szóló munkák megformálását. Móra hasonlóképpen vélekedett, és a pályakezdő Móricz Zsigmond szintén.

Móra értette a mese nyelvét, fordulatait, bele tudott helyezkedni a gyermeki lélekbe, mert jó ismerője volt. Barátságosan csevegő szófűzése, közvetlensége is segítette, hogy közel kerüljön a gyerekekhez, s az ifjúság kedvenc írója legyen. Saját gyermekkori élményei mindvégig benne éltek, bár ezek az emlékek zömében fájók, szomorúak voltak. Gyermekalakjai sokszor nélkülöző, örömtelen életű emberkék, olykor felnőttkori gondokkal a vállukon. Ebből az együttérzésből fakadóan képes lírai elemekkel átszőni prózáját. A nehéz gyermeksorsokat látva, a szeretetet tartja a legfőbb kincsnek az ember életében. Ifjúsági regénye,  A rab ember fiai is hasonló okokból lett népszerű.

Az 1927 júliusában a negyvennyolc éves Móra Ferencet Juhász Gyula köszöntötte Móra Ferenc ezeregy élete címet adva írásának.[2] Melegebb szavakkal talán nem is lehetne szólni róla, mint Juhász Gyula tette, aki „őszinte szívvel kívánja, hogy a szivarvég még sokáig jól szeleljen, a kis unoka sok örömöt szerezzen, és hogy Jókai és Mikszáth még igen-igen hosszú ideig várjanak erre a hatalmas harmadikra ebben a magyar Pantheonban.” Móra Ferenc is maradni akart még, mert hitt az Úrtól kapott küldetésében, s örömét lelte a munkájában és családjában. A Georgikonban írta: „Az életnek még akkor is van értelme, mikor az ember már a szivarnak sem érzi az ízét.”

Pedig már csak hét év adatott néki, növekedtek testi fájdalmai, és elérkezett az idő, amikor egyre többet gondolt az elmúlásra. Supka Gézának írta:

„Öregszel? Legfőbb ideje volna már, hogy utánam jöjjél!”[3]

Végrendeletet készített, melyben rendelkezett a temetéséről, egy héttel a halála előtt írta ugyancsak Supka Gézának:

„… attól félek, az egész esztendőben itthon fogok ülni, nem is a kultúrpalotában, hanem a Boldogasszony s. út 13. sz. a., 50 lépésre a klinikáktól és 100-ra a fogadalmi templom kriptáitól, amelyek engem nem fognak befogadni. (Azért nem lesz belőle botrány, jó ember vagyok én, már csak azért is intézkedtem a végrendeletemben, hogy vigyenek haza a félegyházi akácok alá)…”

„… csakugyan jó ember volt mindhalálig, még a halálával sem akart senkinek kellemetlenséget okozni. Csak éppen szörnyű nagy bánatot okozott mindenkinek, aki csak valaha is egyetlen sor írását olvasta, aki csak egyszer is hallotta beszélni, aki csak kicsit is közel állott hozzá.”[4]

1934. februárjának 10. napján, egy szombati nap délelőttjén kísérték utolsó útjára Kiskunfélegyházán. Ötvenöt évesen ment el. Juhász Gyula pedig 1937 tavaszán követte abba a nagy magyar „irodalmi Pantheonba”.

2015. május    

 


[1] Féja Géza levélrészlete (Féja Endréhez, Békéscsabán, 1956. július 18-án).

[2] Supka Géza Literatura c. lapjában ugyanez év novemberében.

[3] 1931. január 3-án.

[4] Supka Géza: „Kidőlt a ház aranyoszlopa”, Literatura, 1934. április 1.


Címke: , , ,
2021.09.21 - tiszatáj

BAKONYI ISTVÁN: PETŐCZ ANDRÁS ÚJABB KORSZAKA
„Petőcz András ugyanis olyan költő, aki egyszerre hisz a nemzeti és az európai értékekben. […] Költőnk nagyon is magyar és nagyon is európai gondolkodó” – olvashatjuk Bakonyi István Petőcz András újabb korszaka című kismonográfiájában. Egyetérthetünk a szerző megállapításával, mert Petőcz András életműve nem csupán a magyar költői-prózai hagyományt, hanem az európai, sőt világirodalmi (elsősorban amerikai) szerzők újításait egyaránt kamatoztatja művészetében… – SEBŐK MELINDA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

CSEHOV SIRÁLYA BARNÁK LÁSZLÓ RENDEZÉSÉBEN A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN
Barnák László szegedi Sirály-rendezése sokszínű tragikomédiaként tálalja a Csehov-darabot. A kisszínház színpadán szinte naturalista módon jelenik meg a 19. század végi orosz világ, ahol a vágyak beteljesületlenek maradnak és mindenki mást szeret… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.15 - tiszatáj

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

Tovább olvasom >>>
2021.09.15 - tiszatáj

FERENCZY ORSOLYA MUSETTA SZEREPÉRE KÉSZÜL
Sűrű évad vár Ferenczy Orsolyára, a Szegedi Nemzeti Színház Erdélyből indult fiatal magánénekesére, akit legközelebb októberben Musetta szerepében láthat a közönség Göttinger Pál nagyszínházi Bohémélet-rendezésében. Novemberben Belinda, decemberben Konstanze, márciusban Donna Anna szerepében lép színpadra, az évad végén pedig a Marica grófnő Lizáját alakítja… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.13 - tiszatáj

STILLWATER
Műfaji hagyomány és szerzői világkép példás egyensúlya: Tom McCarthy védjegyei nem tűnnek el, a 2015-ös Oscar-nyertes Spotlight után a független közegből érkező direktor újabb lépést tesz a populáris filmkészítés irányába, de csupán annyi sallanggal, hogy azok ne gátolják ambíciói kiteljesedését… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)