02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Juhász Zsuzsanna, Patak Márta, Robert Seethaler prózája
András André, Bíró József, Tsippy Levin Byron, Hava Pinhas Cohen, Csősz Gergő, Louise Glück, Jahoda Sándor, P. Nagy István versei
„Induljunk el Te meg én” – További csavargások Tandorival (Tandori Dezső publikálatlan versciklusa; Kurtág György új Tandori-dala; Tót Endre, Acsai Roland versei; Fried István, Ferencz Győző, Buday Bálint írása)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Féja Endre: Móra Ferenc nyomában
2015.07.19 - tiszatáj

 

 

„Az ember ott szedi a tudományt,
ahol találja – 
ennélfogva nem mindig
a tudósok könyvéből szedi.”

Móra Ferenc 

 

Százharminchat éve született, és már nyolcvanegy éve nincs közöttünk. Pedig még sokáig velünk volt. Az ő olvasókönyvéből, a Betűország virágoskertjéből tanultak olvasni nemzedékek az elemi iskolák hat osztályában. Az ő regényéből tekinthettünk be a múltba az Aranykoporsó lapjain, majd Tömörkény Istvánt követően a Szeged környéki magyarság, a tanyavilág, a kétkezi emberek életét ismertette meg az olvasókkal. Emellett ásatott, a múlt emlékeit kutatta, múzeumot igazgatott, előadásokat tartott, lapokban publikált, s mindezt szerényen végezte, szolgálatnak tekintve. Mindvégig ott maradt azon a tájon, abban a közegben, amelyből vétetett, még a főváros sem tudta elcsábítani. A mindennapokból, az egyszerű alföldi emberek életéből és bölcsességéből, a föld alól előkerült emlékekből „szedte a tudományt”. A háziasszonyok pedig feleségének a szakácskönyvét forgatták évtizedeken át.

Kisebb könyvtárnyi már az őt felidéző, alakját és munkásságát feldolgozó művek sora, életműve feltárt. Nem lehet és nem célom vetekedni vélük. Péter László, Gaál Ferike Jolán, Supka Géza, Földes Anna, Madácsy László, Magyar László, Lengyel András után, hogy csak néhányukat említsem, nehéz újat mondani az íróról és az emberről. Nem is ez a célom. Csupán fel szeretném idézni azokat az értékeit, melyek példát mutatnak, napjainknak is szólnak.

Egyik legmélyebb kötődése a szülőföldjéhez kapcsolta. A tájhoz, ahonnan indult, Kiskunfélegyházához, ahol született, s ahová végül megtért. Úgy érzete, ami érték van a lelkében, s ami az élményvilágának alapja, azt mind Félegyházától kapta. Szegedhez pedig, amely befogadta, s 1902-től otthont, kenyeret, megbecsülést és barátokat nyújtott, az életének elkövetkező része kötődött. Magához vonzotta a város különös varázsa, hangulata, szépsége, múltja és kultúrája.

Minden városnak egyedi hangulata, épületei, színei vannak. Nemcsak tényleges, tárgyi valóságában, hanem az is társul, amit az egykor ott élők hozzátettek munkájukkal, gondolataikkal, műveikkel, amivel gazdagították. Itt ballagott az ereszkedő alkonyatokban a Tisza partján Juhász Gyula, s közben Tömörkényre, Petőfi Zoltánra emlékezett, míg „az öreg Tisza felett / Az örök élet” csillagát vélte ragyogni. Az Alsóváros egyik öreg házának földszintjén élt Kálmány Lajos, az idős pap, a kiváló néprajzkutató, és gyűjtötte fáradhatatlanul a magyar múlt emlékeit, Szeged környékének szellemi értékeit. Itt sírt Dankó Pista hegedűje. Nem csupán a Szegeden élőket ragadta meg ez a város.

„Szeged nagyszerű hely: csöndes és mégis városias. Város de ősfalu is lélegzik benne: az Alsóváros a Fekete Máriával, a turk-mongol boldogasszonnyal. Nézd meg az alsóvárosi templomot, ott van az előcsarnokban jobbra, ha még nem került máshová, a Fekete Mária. Gyönyörű kép. S körötte a tenger puszta, tanyákkal. A töviben Tápé. A Tisza vízi emberekkel. Új-Szeged lombjai. Öreg házak szelíd szomorúsága. Juhász Gyula hazajáró lelke. Tömörkény, Móra. Lelke van Szegednek. S a széles lélegzetű utcák, grandiózus főtere. Sok finom hangulatú része, utcája.”[1]

Korában talán Móra Ferenc tett legtöbbet a város szellemi életéért. Múzeumi munkássága mellett, melyet példamutató pontossággal végzett, még Kálmány Lajos hagyatékának megmentésére, megőrzésére is gondolt. Aki pedig ennyire szeretett egy tájat, egy várost, az már az ott élő embereket is éppúgy szívébe fogadta. A szegediek pedig mindvégig becsülték és tisztelték ezért. A Szegedi Naplónál Mikszáth és Gárdonyi örökébe lépett. A Somogyi Könyvtárban és a Városi Múzeumban Tömörkény Istvánt követte.

Becsülendő értéke személyiségének, hogy meg akarta és tudta hallani az egyszerű emberek szavát, szójárását, meg akarta ismerni gondolataikat. A mezei munkát végzők alakjából, sorsából és történeteiből fonódtak elbeszélései, adódtak hősei. A mélyből érkezett, tehát ismerte a kétkezi emberek nehéz sorsát, a nép lelkét, és hű maradt hozzájuk. Nem titkolja, hogy „a búzamezőkről hoztam ezt a mesét, amelynek édes az íze, mint a bibliai mannának. Tovább adom úgy, ahogy vettem, azaz sokkal olcsóbban adom, mint amibe nekem került” (Istenáldott búza). A parasztság nála jelenik meg a maga értékeivel, emberségével. Egyik gyermekkori emlékét idézve írja: én „akkor voltam paraszt, amikor az volt az utolsó mesterség, s akkor vagyok írástudó, mikor csak írástudatlannak érdemes lenni.” Gyermekkorától ismerte és átélte a szegénységet, a nélkülözést. Emberségét dicséri, hogy módosabb éveiben is az elesettek, éhezők mellé állott. Sugárzik az emberszeretet az írásaiból; észrevette ugyan az emberi gyarlóságokat is, de megértő, megbocsájtó mosollyal szemlélte. Közismert háborúellenessége, amely vezércikkeiben kapott hangot, szintén abból fakadt, hogy ez az életszerető író szánta a sérülő embert, az értelmetlenül kiontott vért, a szenvedő magyarságot; látta a pusztítás szomorú hatását a falu népére.

Mit hagyott reánk Móra Ferenc, mit meríthetünk életművéből? A mérhetetlen tudásvágyat: a tudományokba történő betekintés, a megismerés vágya élt benne. Az őszinteséget és nyíltságot, ami népszerűségét is okozta, ahogy az egyénisége összeforrott a műveivel. Már az első mondatai után közvetlen kapcsolatot tudott teremteni az olvasókkal. Szinte minden művében önmagáról is vall, előtűnnek egyéni élményei, véleménye a fennálló világról. A mindent átszövő szelíd humor megfért a szilárd, meg nem alkuvó belső tartásával. Derűt sugározott az egyre jobban elkomoruló világban. Stílusa, szófűzése szinte csevegő, gördülékeny, a legmélyebb gondolatokról is egyszerűen, közvetlenül képes beszélni. Az irónia és gyakorta az önirónia is vonzóvá teszi.

Nagyszabású regények nem kerültek ki a keze alól, a kerek, jól megrajzolt kisebb művek, tárcák mestere, ez a terület igazán az övé. Ezekben azonban szinte utolérhetetlen. Tömörkény munkáját folytatta irodalmi eszközökkel. Minden a gyermekkori és a későbbi világához köti, mert ismeri a valóságot, benne él, és szüntelen merít belőle. A Georgikon írásait a Szeged környéki tanyavilág ihlette. Az Ének a búzamezőkről a tanyák népének életét, tragédiát mutatja fel az első világháborútól kezdve. Mindebbe szintén számtalan önéletrajzi elemet szőve, akár A Daru utcától a Móra Ferenc utcáig című kötetébe. A Parasztjaim, amellett hogy az Alföld szociográfiáját nyújtja, valós figurákkal eleveníti meg a bölcsességet és a komikumot egyszerre. Líraisága mellett is realista képét nyújtja a paraszti világnak. A valóságban élnek, beszélnek ezek az egyszerű emberek, élethűek a történeteik, az íróból pedig sugárzik az együttérzés irányukban. A legegyszerűbb kifejezésekkel fejezte ki a legnagyobb igazságokat (Szél Ángyó jót akar).

Nem elégedett meg a Múzeum meglévő értékeinek őrzésével, rendszerezésével, hanem helyt is akart állni, meg akarta szolgálni, ha már reá bízták a feladatot: menteni a táj egykori történelmi emlékeit. Ismét példát nyújt a munkaszeretetről, a vállalás tisztességéről. A Földalatti Magyarország c. posthumus kötete foglalja magába ásatásainak emlékeit, színes, ízes apró történetekben. Gazdag anyag került felszínre, s közben megismerjük Kotormány Jánost és az ásatásokat végzők mindennapjait. Tömörkény István munkáját folytatta itt is, amikor a föld mélyének szenvedélyes kutatója lett. A látszólag halott tárgyak sok mindenről vallanak: a hajdani világról és az embereinek életútjáról. Legértékesebb művei is szoros kapcsolatban vannak muzeológiai működésével, mint az Ének a búzamezőkről.          

Külön szerepet kaptak életében a fiatalok. Móra, aki 10 éves korában kis híján a jezsuitákhoz került Kalocsára, utóbb világi pályáján valósította meg a tanítást: befogadta, „magához engedte”, vonzotta a gyermekeket. Mindez nem csupán az unokája iránti érzésből fakad, amit megismerhetünk meséiben és a „Vadember” történeteiben, ez csupán erősítette ezt a vonzalmat. Hajdanában nem bővelkedett irodalmunk a gyermekeknek szóló értékes munkákban. Benedek Elek volt az első nagy mesemondó, a gyermekeknek is az élőbeszéd közvetlenségével szóló írónk. Majd Sebők Zsigmond és Pósa Lajos következett. Nem tartották másodrangúnak a gyermekeknek szóló munkák megformálását. Móra hasonlóképpen vélekedett, és a pályakezdő Móricz Zsigmond szintén.

Móra értette a mese nyelvét, fordulatait, bele tudott helyezkedni a gyermeki lélekbe, mert jó ismerője volt. Barátságosan csevegő szófűzése, közvetlensége is segítette, hogy közel kerüljön a gyerekekhez, s az ifjúság kedvenc írója legyen. Saját gyermekkori élményei mindvégig benne éltek, bár ezek az emlékek zömében fájók, szomorúak voltak. Gyermekalakjai sokszor nélkülöző, örömtelen életű emberkék, olykor felnőttkori gondokkal a vállukon. Ebből az együttérzésből fakadóan képes lírai elemekkel átszőni prózáját. A nehéz gyermeksorsokat látva, a szeretetet tartja a legfőbb kincsnek az ember életében. Ifjúsági regénye,  A rab ember fiai is hasonló okokból lett népszerű.

Az 1927 júliusában a negyvennyolc éves Móra Ferencet Juhász Gyula köszöntötte Móra Ferenc ezeregy élete címet adva írásának.[2] Melegebb szavakkal talán nem is lehetne szólni róla, mint Juhász Gyula tette, aki „őszinte szívvel kívánja, hogy a szivarvég még sokáig jól szeleljen, a kis unoka sok örömöt szerezzen, és hogy Jókai és Mikszáth még igen-igen hosszú ideig várjanak erre a hatalmas harmadikra ebben a magyar Pantheonban.” Móra Ferenc is maradni akart még, mert hitt az Úrtól kapott küldetésében, s örömét lelte a munkájában és családjában. A Georgikonban írta: „Az életnek még akkor is van értelme, mikor az ember már a szivarnak sem érzi az ízét.”

Pedig már csak hét év adatott néki, növekedtek testi fájdalmai, és elérkezett az idő, amikor egyre többet gondolt az elmúlásra. Supka Gézának írta:

„Öregszel? Legfőbb ideje volna már, hogy utánam jöjjél!”[3]

Végrendeletet készített, melyben rendelkezett a temetéséről, egy héttel a halála előtt írta ugyancsak Supka Gézának:

„… attól félek, az egész esztendőben itthon fogok ülni, nem is a kultúrpalotában, hanem a Boldogasszony s. út 13. sz. a., 50 lépésre a klinikáktól és 100-ra a fogadalmi templom kriptáitól, amelyek engem nem fognak befogadni. (Azért nem lesz belőle botrány, jó ember vagyok én, már csak azért is intézkedtem a végrendeletemben, hogy vigyenek haza a félegyházi akácok alá)…”

„… csakugyan jó ember volt mindhalálig, még a halálával sem akart senkinek kellemetlenséget okozni. Csak éppen szörnyű nagy bánatot okozott mindenkinek, aki csak valaha is egyetlen sor írását olvasta, aki csak egyszer is hallotta beszélni, aki csak kicsit is közel állott hozzá.”[4]

1934. februárjának 10. napján, egy szombati nap délelőttjén kísérték utolsó útjára Kiskunfélegyházán. Ötvenöt évesen ment el. Juhász Gyula pedig 1937 tavaszán követte abba a nagy magyar „irodalmi Pantheonba”.

2015. május    

 


[1] Féja Géza levélrészlete (Féja Endréhez, Békéscsabán, 1956. július 18-án).

[2] Supka Géza Literatura c. lapjában ugyanez év novemberében.

[3] 1931. január 3-án.

[4] Supka Géza: „Kidőlt a ház aranyoszlopa”, Literatura, 1934. április 1.


Címke: , , ,
2021.03.07 - tiszatáj

LAUDÁCIÓ GERGELY ÁGNES
TISZATÁJ-DÍJÁHOZ
Gergely Ágnes 1989-ben közölte a Péter-Pál után című versét a Tiszatájban, vagyis 31 éve rendszeres szerzője a lapnak. Több olyan darabot is közölt a folyóiratban, amelyre a szakma is felfigyelt. Legutóbb például a szintén Tiszatáj-díjas Sándor Iván írt 12 pontból álló kommentárt Az utolsó pillanat című költeményéről, amely a folyóirat 2017/10-es számában jelent meg. A vers azért is jelentős esemény a Tiszatáj számára, mert Gergely egyrészt tanúként szólal meg, Nagy Imre nem pusztán metaforikus alak a költeményében. XX. századi szerzőként a soá, a vasfüggöny, a rendszerváltás ellentmondásainak túlélője, emlékezője… – ORCSIK ROLAND LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.07 - tiszatáj

Juhász Zsuzsanna, Patak Márta, Robert Seethaler prózája
András André, Bíró József, Tsippy Levin Byron, Hava Pinhas Cohen, Csősz Gergő, Louise Glück, Jahoda Sándor, P. Nagy István versei
„Induljunk el Te meg én” – További csavargások Tandorival (Tandori Dezső publikálatlan versciklusa; Kurtág György új Tandori-dala; Tót Endre, Acsai Roland versei; Fried István, Ferencz Győző, Buday Bálint írása)

Tovább olvasom >>>
2021.03.05 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: EGY MONDAT A SZABADSÁGRÓL
Markó Béla politikai pályájának lezárása után a kétezer tízes évektől kezdve fokozatosan visszatért az irodalmi életbe. A költő képes volt a megújulásra, újabb köteteiben először kötött versformákkal és bravúros szonettekkel foglalta vissza az őt megillető helyet az irodalomban, majd a 2020-ban kiadott Egy mondat a szabadságról cíművel szakított az általa ápolt költői hagyományokkal. A haikuk és szonettek után új formákat és új tematikákat hoz, éppen a szabadversek frissessége és az érdekes tematika kölcsönzik azt a mentális lüktetést a kötetnek, amely nem csak irodalomkedvelők számára lehet érdekes, hiszen a kötet egy idősödő költő-politikus számvetése is, feleselése az elmúlással… – NAGY IGNÁC KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő