Afrika

Ha európaiak vagy amerikaiak mesélnek Afrikáról, ritkán tudják megkerülni a fekete kontinenssel kapcsolatos két szélsőséges hozzáállást, és jellemzően hol gyönyörű, a természet mindenféle szépségével csordultig telt idillikus földnek, hol emberi szenvedés és pusztítás alatt nyögő, fehér-ember-poklának ábrázolják. A belga képregényes, Hermann ezzel a 2007-ben megjelent kötettel (amelynek nemes és sokatmondó egyszerűséggel csak az Afrika címet adta) ennek a tipizálásnak az elvetését tűzte ki célul, és bár a végeredmény mindenképpen érdemes a figyelemre, azért sikerrel csak félig-meddig járt az alkotó.

Hermann, teljes, polgári nevén Hermann Huppen régi motoros a szakmában, még a ’60-as években kezdett képregényeket rajzolni, a ’70-es évek végére pedig már az írásban is kipróbálta magát. Ekkor indította el leghíresebb szériáját, a mai napig futó, egy faji háborúk által tépázott, posztapokaliptikus Amerikában játszódó Jeremiah-t, amelyből 2002-ben egy rövidéletű tévésorozat is készült.

Az Afrika főszereplője Dario Ferrer, egy megkeseredett, darabos modorú európai férfi, aki Tanzániában vadőrként folytat reménytelen harcot a védett állatokat gyilkolászó vadorzókkal. Most mellészegődik egy újságíró, Charlotte, aki még maga sem tudja, hogy a vadorzókról, Afrikáról vagy éppen magáról a bonyolult, nehezen kifürkészhető Ferrerről akar cikket írni. Kettejük személyében két felfogásmód, két kultúra, két külön világ ütközik össze, miután azonban szemtanúi lesznek egy falu lemészárlásának, együtt kell menekülniük üldözőik elől a vadonon át.

Az Afrika legfőbb vonzereje egyértelműen a látványvilága. Hermann zseniális rajzoló, kisujjában van a képregény vizuális hatásmechanizmusa, panelszerkezetei feszesek, cselekményvezetése lendületes és elegáns, képei fantasztikusan életszerűek, realisztikusak és szépek. A tájak és az azokat betöltő állatok mintha egyenesen a National Geographicból származnának, a színek rendkívül erőteljesek – a szürkés-sötét éjszakai jeleneteket valahogy ugyanúgy képes élettel telinek ábrázolni, ahogy a zöldben pompázó nappali szekvenciákat.

A történet maga egy kicsit kevésbé meggyőző, bár van mit szeretni rajta. Ferrer és Charlotte kapcsolatának (romantikus áthallásoktól szerencsére teljesen mentes) alakulása például szépen átgondolt, még ha helyenként kissé szájbarágós is: mindketten a másik világát tartják barbárnak, Hermann bravúrja pedig az, hogy nemhogy nem foglal állást, hanem egyenesen kijelenti, mindkettejüknek igazuk van. Az öltönyökkel és pénzzel teli civilizáció és az izzadt, koszos ingekkel és vérrel teli vadon ugyanolyan embertelen és ignoráns, és a látványos felszíni különbségek dacára mindkettőt ugyanazok a hibák, bűnök és kegyetlenségek taszítják romlásba.

Hermann a két világ szembenállását az alig hatvanoldalas kötet második felében egy tipikus, de izgalmas thrillerre futtatja ki, amelyben a két főszereplőnek mocskos katonai-politikai machinációk miatt kell futniuk az életükért, hogy végül „a férfi megtegye, amit egy férfinek meg kell tennie”. A több különböző szálon véget érő sztori a drasztikus kényszermegoldást vagy az egyszerű menekülést hozza megoldásként a képregényben felvetett problémákra, azt sugallván, hogy az orvvadászatba, éhínségbe, szegénységbe és háborúkba süllyedt Afrikán a normál megoldások nem segíthetnek.

A történet és a védelmére bízott állatvilágot már-már megszállottan szerető, embergyűlölő Ferrer karakterének erejét a siettetett cselekmény, a szinte az olvasóhoz kiszóló, okító-magyarázó, helyenként egészen papírízű dialógusok csökkentik – az Afrika sokkal jobban van megrajzolva, mint megírva, bár ezért valószínűleg a fordítás is okolható (ugyanis nyelvi akadályok miatt a Dark Horse Comics kiadásában megjelent angol verziót olvastam). Bizonyos szövegrészek nem egyszerűen rágósak, életszerűtlenek, hanem egyenesen hibásak, „angoltalanok” – akit az Afrika érdekel, és módjában áll eredeti nyelven elolvasni, az mindenképpen tegyen úgy.

Rusznyák Csaba

[nggallery id=551]