Szemben a tömegtermeléssel

BAJTAI ANDRÁS ÉS PALLAG ZOLTÁN KÖTETEINEK BEMUTATÓJA
Az idei könyvhétre jött ki Bajtai András Kerekebb napok és Pallag Zoltán Noir című verseskötete. Jóllehet nem sok hasonlóság fedezhető fel kettejük költészetében, mégis elmondható róluk, hogy valahol rokonlelkek […]

BAJTAI ANDRÁS ÉS PALLAG ZOLTÁN KÖTETEINEK BEMUTATÓJA

Az idei könyvhétre jött ki Bajtai András Kerekebb napok és Pallag Zoltán Noir című verseskötete. Jóllehet nem sok hasonlóság fedezhető fel kettejük költészetében, mégis elmondható róluk, hogy valahol rokonlelkek. Például egyikük sem hisz a tömegtermelésben, mindkettőjüknek komoly problémái voltak az éjszakai elalvással, no és persze bevallottan kedvelik egymás társaságát, amire a közös flashelések zenére, filmre, irodalomra csak még jobban ráerősítettek. Többek között ezekre derült fény a JAK (József Attila Kör) és az Írók Boltja közös rendezvénysorozatának (Frissítő) legutóbbi beszélgetése alkalmából, ahol Gaborják Ádám, a JAK elnöke kérdezte a résztvevőket.

Egy rövid felolvasás után Gaborják rögtön kettejük barátsága iránt érdeklődött. Pallag emlékei szerint ez nagyjából 2005-re megy vissza, amikor az Árgus folyóirat szerkesztőjeként a Telep csoport első nyilvános beszélgetésén moderátorkodott. Hamar összebarátkoztak, és a Bajtaira jellemző sajátos hanghordozással imitált is nekünk egy tőle származó „tételmondatot”: „Zoltán, igyunk meg egy unikumot.” Aztán amíg Bajtai egyetemre járt, egy időre elszakadtak egymástól, 2009-ben azonban újra felelevenítették a szálakat, és az éjszaki pörgések mellett jutott idő a kulturális tapasztaltok elmélyítésére is. Így született meg többek között a Bad Sleepers (Rossz alvók) nevű formáció, melyben 3-4 cd-re való anyagot válogattak össze kedvenc zenéikből, s persze legalább ilyen inspiráló volt számukra a közösen fogyasztott irodalom is. Pallag elmondása szerint hajnali kettő-három óra körül volt, hogy szabályosan megállt az idő, amikor Bajtai kinyilatkoztatásszerűen valamit felolvasott. Persze nem volt minden vers vonatkozásában egyetértés, de mégis hálás érte, hogy András révén közel került például Kormos István, illetve Áprily Lajos költészetéhez.

Gaborják ezután a verseik irányába tereli a szót, és megállapítja, hogy a Kerekebb napok valóban kerekebb, és egyúttal letisztultabb összképet mutat a 2009-es Betűemberhez képest, melyben még túlnyomórészt a szürreális megközelítésmód uralkodott, ugyanakkor hozzáteszi, hogy nyomokban még mindig maradt valami a korábbi karcosságból, amit mintha a borító is reprezentálna a tüskés virágaival. Bajtai ezzel egyetértve elmondja, hogy míg a Betűemberre úgy gondol vissza, mint ami a csúfság esztétikai koncepciója alapján fogantatott, legutóbb viszont szánt szándékkal igyekezett olyan verseket írni, melyeket a klasszikus lírán szocializálódott átlagolvasó is szépnek találhat. A hangsúlyt mindenekelőtt a képalkotásra fektette, ennek érdekében nyitott a kozmikus látomások felé, és vett elő olyan költőket, mint Somlyó György, Baka István, a külföldi költők közül pedig Nelly Sachs, René Char nevét, valamint Lorca amerikai verseit említi. A kötet mottójául szolgáló „Líra az elzárt hegyeknek” is Chartól van, és eredetileg ezt tervezte volna kötetcímnek, ám ezzel a címmel elékerült egy internetes kritika Marno János: A fénytervező című 2002-es kötetéről, amiben lelepleződik az idézet forrása, ezért inkább elvetette. Elárulja, hogy a látomásosság már korábban is jelentkezett a költészetében, középiskolában mindenekelőtt Nagy László, Orbán Ottó és Utassy József bűvölte el a verseivel, aztán az egyetemi évei alatt új és másfajta élmények, hatások érték (a kortárs költők közül mindenekelőtt Szijj Ferenc és Peer Krisztián költészetét nevezi meg), melyek letérítették erről az útról egy időre. Én még annyiban egészíteném ki az elhangzottakat, hogy az új kötet versei a Betűember gerincét kitevő darabokhoz képest kevésbé prózaiak, és óvatosan megkockáztatnám, hogy ez valamelyest visszakanyarodást jelent a költő első kötetének (Az átlátszó város – 2006) szubtilisebb, líraibb szervezésű szövegeihez.

Megemlíti, hogy a világirodalom olvasása során szerzett tapasztalatok is nagyban hozzásegítették ahhoz, hogy megváltozzanak a költészettel kapcsolatos elképzelései, Sirokai Mátyással közösen, pedig egy tumblr-blogot is üzemeltetnek Lelkigyakorlatok néven, melynek célja a világlíra látomásos-utaztatós, már magyarra lefordított verseinek újrafelfedeztetése. Piros delfinek névvel pedig egy másikat is működtet, mely kortárs, illetve XX. századi kedvenc verseinek gyűjtőhelye. Gaborják rákérdez az öt év kihagyásra, mire Bajtai kifejti, hogy valójában sosem volt termékeny alkotó, nem tud naponta 3-4 verset megírni, és el kell telnie legalább néhány évnek, még egy számára optimális terjedelmű (nagyjából 30-40 darabból álló) kötet összeáll. Egyébként sem hisz a tömegtermelésben, szerinte az ideális kötet vékony, amiben kiérlelt versek vannak, hatásos, szemet gyönyörködtető képekkel. Igaz, ezután hozzáteszi, hogy a folyamatot nagyban lassította, hogy egy online női magazinnál volt szerkesztő, és az állandó stressz miatt nem volt képes arra, hogy versekkel foglalkozzon. Végül az NKA ösztöndíj mozdította ki ebből az állapotból, és így már be tudta vállalni, hogy felmondjon. A kötet talán már korábban is megjelenhetett volna, de a Kalligram kiadó tudott a számára legkedvezőbb ajánlattal előállni, és a kiadó főszerkesztője, Mészáros Sándor az idei könyvhetet tudta számára garantálni, amit ő boldogan elfogadott.

Ha Bajtai nem hisz a tömegtermelésben, akkor ez még inkább elmondható Pallag Zoltánról, aki 36 éves koráig várt arra, hogy jelentkezzen egy önálló gyűjteménnyel, amiben, mint az a Bálnában tartott kötetbemutatóján is kiderült, még 15 évvel ezelőtt megírt versek is szerepelnek. Igaz, a képet némileg árnyalja, hogy ír még novellákat is, bár saját bevallása szerint ezek még távolról sincsenek kötetkész állapotban. Arra a kérdésre, hogy miért pont a versek szerkesztődtek össze először kötetté, ironikusan megjegyzi, hogy mikor Borsik Miklós (a JAK-füzetek egyik társszerkesztője) megkérdezte, hogy miből van egy teljes kötetre való anyaga, ő akkor a verset hazudta be. Gaborják megemlíti, hogy az ő költészetében sokkal valóságközelibb a szemléletmód, amivel egyetértésben Pallag azt mondja, hogy élményanyagának nagyjából 70%-a származik a valóságból, és előszeretettel használ fel, és épít be hétköznapi beszédszituációkat is. Van, hogy párbeszédbe elegyedik valakivel, és sokszor csak az intonációra, a nyelv lüktetésére, és a szavak lejtésére figyel, és ez gyakran előfordul vele akkor is, amikor verseket olvas. Saját bevallása szerint leginkább Kemény István és Kormos István lüktetéseit kedveli. Gaborják szerint érdekes feszültséget teremt a szövegeiben, hogy miközben zömmel hétköznapi témákból merítenek, időnként előszeretettel használják a kötött formát, ami egy irodalmiasabb megközelítésnek tűnhet elsőre. Zoltán ezt megerősíti, és elmondja, hogy kifejezetten szeret azzal játszani, hogy a csúnya szavak és a kötött forma együttes használatával valamifajta kontrasztot, ellentmondást teremtsen.

A kötetben található számos jelöletlen idézet kapcsán megjegyzi, és egyben rámutat Borsik Miklós szerkesztői alaposságára, hogy még egy Várady Szabolcs idézet is szemet szúrt neki, ami mindössze annyi: „még nem”, így aztán az övé is felkerült a kötet végén található nevek közé. Pallag ezután még három extra kérdést is kap Gaborjáktól: „Mi jut eszedbe Petriről, Tandoriról, valamint Triesztről?” Petrire a „pina”, és a „tébláb” szavakat adja válaszként, és megemlíti, hogy a költő halála előtt egy ismerősén keresztül lehetősége lett volna arra, hogy elküldje hozzá az akkori verseit véleményezésre, de végül nem élt vele, és azóta már sajnos nem is tud.

Tandorihoz való kapcsolata pedig szerinte megtévesztő lehet, mert az alkarján látható tetoválás („Most mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje hogy”), azt a látszatot kelti, mintha hatalmas szakértője volna a tetemes életműnek, ám ez nem így van. Valójában ez a vers (Damaszkuszi út) köti össze őt leginkább Tandori költészetével, de a jövőben szeretné ledolgozni a vele kapcsolatos „műveletlenségét”. Trieszthez egy régi szerelem köti, és a lány azóta eltűnt az életéből, de az ott szerzett élmények erősek maradtak, és valamifajta keverék világnak gondolja, tengerrel, monarchiával, és majd szeretne ott egy házat venni, de még egyelőre nem tudja, hogyan. A beszélgetés végén még egy kérdéssel fordul a moderátor ezúttal kettőjükhöz: mint a Bad Sleepers projekt tagjai, milyen kísérőzenét ajánlanának a kötetükhöz? Bajtai némi gondolkodás után az A Winged Victory for the Sullennevű ambient duó Atomos című albumát mondja be, Pallag pedig jó szívvel ajánlja a Chromatics bármelyik nagylemezét. Aztán még olvasnak.

Zerza Béla Zoltán

Lukács Barbara és Oláh Gergely Máté fotói