Nemes Z. Márió versei

Ulrich szakít Bonadeával

„Vagy megvédelek minden szörnyeteg-mivoltoddal egyetemben, vagy magamat kell arcul ütnöm, hogy egyáltalán játszadozom vele.”

Tandori Dezső

A szodomita lelke ott járhatna a tömegben,

anélkül, hogy valamit is sejtenénk,

és szemében gyermek áttetsző mosolya fénylene,

mert minden egy láthatatlan elvtől függ.

Egy bizonyos helyiség tartozott e mondathoz,

sárga, francia brosúrákkal az asztalon,

ajtók helyett összefűzött üvegrudacskák függönyeivel –

és az ember keblében olyan érzés támadt,

mintha felnyitott tyúkba nyúlna.

De a férfi és a nő nem ismeri a láthatatlan elvet,

így az ő keblükben sincs hiány állatokból.

Nemrég Ulrich is felfedezett egy agancsot,

mely a maga merevségében hasonlított ahhoz a mozdulathoz,

ahogy Bonadea a fátylát kötötte fel távozáskor,

csak az agancs nem mosolygott magában olyan megsemmisítően.

Ha előítélet nélkül néznek, lényegében nem különbözöm

egy bőrfarkasos arctól, ismerte be a szépség

és ajkára kiült a nyál intarziája, minta a farkas tetemét

a Monarchia könnyei díszítették volna.

Ezen még a szodomita is meghatódott, aki nem csupán

őket követte csendes harmadikként, hiszen ott lapult

minden bécsi párocska lenyúzott bőrében,

mintha lenne még bármi hozzáfűznivaló

a vadászat maradványaihoz.

Téli álom, marsi fauna

Törzsét és lábát, amennyire a természet erre képes volt, szimmetrikus, emberi testrésznek teremtette. Lábfeje, szörnyen eltúlzott méretekkel, emberi formákat idézett. Talpa, sarkától lábujjáig majd egy méter hosszú, tökéletesen lapos és széles. Ám e figyelemre méltó lény leginkább figyelemreméltó vonása két parányi, tizenöt centis hasonmása volt, melyek két oldalán, a hóna alatt csüggtek rajta. Két kicsiny kocsányon függtek, melyek pontosan a fejük búbján csatolta őket a kifejlett lény testéhez. Nem tudtam eldönteni, hogy csecsemők voltak-e vagy netán a részekből álló lény darabjai.

Halálunk nagyszabású lesz – mondtam társamnak.

Ő azonban nem is figyelt rám, hiszen teljesen lekötötte figyelmét az öncsecsemőivel játszó marsi jelenés. Szelíden megérintettem vállát, mire Kossuth rögtön magához tért.

Ha egy egész ezredem lett volna ilyenekből, ma egy másik országban élnénk – suttogta.

Ezt nem is vontam kétségbe, hiszen abban az esetben elég valószínűtlen kalandnak mutatkozott volna a marsi expedíció, de hát nem lehet mindig előre megmondani, hogy egy madárnak hány szárnya van.

Bennem is felébredt a honvágy, de inkább megfogyatkozott nemzetünkre gondolok, könnyebb lenne megerősödnünk, ha minden magyar kocsányán még két magyar függne, ahelyett, hogy sánta csecsemőinket elherdáljuk! – mondtam hangosan. A lény eközben már ötven méternél is közelebb került, és egyre újabb és újabb példányok totyogtak elő a rózsaszín ligetből.

Hát akkor induljunk, végtére is ez nem egy szafari! Meg kell szereznünk a csillagjárót a pasának, ahogy ígértük. A szabadságharc csak téli álmát alussza valahol e kietlen bolygón! – sóhajtott Kossuth, majd megigazította oxigénpalackját.