Husz János rulez?

PAVEL KOUTSKÝ: HUSITI (HUSZITÁK)

Pavel Koutský a cseh eszmetörténet meghatározó témájába tenyerelt bele, amikor egészestés animációs filmet készített a proto-reformátor Husz Jánosról és a 15. századi huszita háborúkról. A Husziták (Husiti; 2013) szándéka szerint rajzfilmes komédia, amely a történelem önironikus, deszakralizáló értelmezését nyújtaná, tudatos anakronizmusokkal feltuningolva, ehelyett azonban másfél órás izzadságszagot kapunk. Miközben Husz János jelmondata az volt, hogy Az igazság győz, Koutský filmje biztosan nem diadalmaskodik.

Amíg a kétosztatúság permanens járványában szenvedő magyar történelemszemléletben alig találni olyan történelmi figurát, akit az értelmezők közössége mindközönségesen pozitív alakként fogadna el, addig a cseh eszmetörténetben koroktól és ideológiáktól függetlenül fix vonatkoztatási keretet jelent Husz János személye. A 19. századi nemzetépítés során a történetíró František Palacký és a történész-filozófus Tomáš Garrigue Masaryk, utóbb a csehszlovák állam atyja, a huszitizmus erősen saját képükre formált értelmezésével dolgozták ki a cseh nemzeti ideológiát, amit aztán a regényíró Alois Jirásek népszerűsített irodalmi szövegeiben. Az első csehszlovák köztársaság idején Husz jelszava, Az igazság győzedelmeskedik (Pravda vítězí) az állam hivatalos mottójává vált, és ma is az ország lobogóján olvasható. Husz János alakját számos módon használták fel/ki politikai bunkósbotként: hol a cseh nemzeti nagyság példaképét látták benne, hol a német kulturális kolonizációval szemben fellépő nemzeti hőst faragták ki belőle, hol pedig a marxista forradalmárt ünnepelték benne, aki a szegények védelmezőjeként és az egyenlőség hirdetőjeként a szocialista eszmék állítólagos előhírnöke volt. Közép-Európában nem szokatlan módon még az a képtelenség is megtörtént, hogy a sztálinizmus alatt ezt a középkori prédikátort egyfajta kommunista szentnek kiáltották ki, Prágában a kommunisták építették újjá a lerombolt Betlehem-kápolnát, ahol Husz szónokolt. A plebejus hőssé és szocialista forradalmárrá átgyúrt Husz ezen ideológiai kisajátítását pedig Otakar Vávra kosztümös filmtrilógiája volt hivatott propagandisztikusan terjeszteni az ötvenes években. De Husz Jánoshoz nyúlt vissza a börtönből egyenesen a Hradzsinban lévő elnöki palotába költöző Václav Havel is, amikor szlogenje (Az igazságnak és a szeretetnek győznie kell a hazugság és a gyűlölet fölött) tudatosan utalt vissza a huszita mottóra, és az igazságot az állampárt hazugságaival állította szembe.

Minden együtt állna tehát ahhoz, hogy Husz János alakja szent és sérthetetlen legyen, hogy hozzá csak patetikus hangnemben, felülretorizált stílusban, ajnározó szavakkal lehessen fordulni. Magyar kontextusban bizonyára így lenne, de nem így a cseheknél. Az érinthetetlenség mítosza által belengett szakrális és szoborszerű megközelítés helyett a csehek hajlamosabbak az öniróniára, a demitologizálásra, arra, hogy a nemzetgyalázás mifelénk oly’ divatos vádja nélkül röhögjék ki magukat és saját történelmüket. Paradigmatikus, hogy Reinhard Heydrich, a Cseh-Morva Protektorátus náci helytartójának a nemzetet becsmérlő szavaiból, miszerint a „csehek röhögő vadállatok”, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című film viccet csinál, ahelyett, hogy megsértődne vagy habzó szájjal elégtételt követelne. Ebből a csehekre jellemző önironikus attitűdből és az antihősök favorizálásából fakad, hogy amikor Pavel Koutský Husziták című animációs filmje a cseh történelem emblematikus figuráját rángatja le a földre, parodizálja, és a „szent” történelemmel incselkedik, az cseh földön nem vált ki megbotránkozást, mint az nálunk dívik hasonló esetben. Nálunk, ahol a történelemhez való viszonyulás csak csillogó szemű Franco Nerók percekig tartó súlyos nézésének merev, vaskalapos hozzáállásával elfogadott, ahol a forradalom emlékét állítólag sárba tipró és Kossuth „apánkat” megszégyenítő A nagyidai cigányok című Arany János-mű heves tiltakozást válthat ki, ahol az Anima Sound System még csak nem is gúnyos, csupán áthangszerelt Himnusz-feldolgozása szentségtörésnek, hullagyalázásnak meg egyebeknek számíthat, ahol Alföldi Róbert updételt István, a királyát történelemhamisításnak titulálják. A honi patetikus hozzáállás folytán aligha véletlen, hogy a magyar történelmet szándéka szerint ironikusan megközelítő Magyar vándor című tömegfilm pusztán ártatlan tréfálkozásig merészkedhet, hogy bele ne gázoljon „a nemzet becsületébe”, és nálunk a nemzetgyalázás és a blaszfémia vádja nélkül aligha képzelhető el olyan önironikus és fikcionalizáló történelemértelmezés, mint például a Gyalog Galopp és a Brian élete, vagy kegyetlen szatíra, mint – mondjuk – a Fekete Vipera. A Husziták című filmhez tematikájában és műfajában is rendkívül hasonló Hungarikum című magyar animációs sorozat körüli 2006-os képmutató politikai hajcihő, és az ezt követő száműzés a képernyőről jól mutatja a cseh és a magyar magatartás különbségét. A Prücsök úr és a Švejk emlőin nevelkedett cseh attitűd ugyanakkor nem rökönyödik meg Pavel Koutský csipkelődő megközelítésmódján, nem nevezik a rendezőt történelem­hami­sító­nak, még akkor sem, ha az egészestés film Husz János máglyahalálának (1415) hatszázadik évfordulójához közeledve kerül a mozikba, amikor úgyszólván illik emelkedettnek lenni.

Az persze más kérdés, hogy a cseh rendező mennyire sikeresen oldotta meg ezt a feladatot. Hát, finoman szólva sem túl fényesen. Márpedig Koutský mind az ironikus történelemszemléletet, mind pedig a grafikai stílust tekintve számos tapasztalatot gyűjthetett, amikor 2008-ban a cseh közszolgálati televízió számára száztíz (!) darabból álló, háromperces animációt készített Dějiny udatného českého národa (A bátor cseh nemzet története) erősen ironikus címmel. Ebben a fogyaszthatóság érdekében is komédiaként tálalt sorozatban több epizód a huszitizmusnak volt szentelve, így a 2013-as film felfogható úgy is, mint a korábbi rövidfilmek játékfilm hosszúságú kiterjesztése. Tekintettel ezekre az „előtanulmányokra”, illetve arra, hogy Koutský egészestés filmje hét éven át készült nem kevés cseh koronából, különösen kirívó, hogy egészen durva szarvashibák maradtak benne. Ez mindjárt az első néhány képkockán nyilvánvalóvá válik, ugyanis miközben az elkészült film a Husiti címet viseli, a főcímben a korábbi, munkacímként használatos, alliterációval felturbózott változat olvasható (Hus i ti husiti, azaz Husz és ti, husziták).

Ám nemcsak az ilyenfajta trehányság zavaró a filmben, hanem a történetvezetés gyengesége is. A film első fele lényegében Husz János prágai működésének kanonikus meséjét mondja fel, amit leginkább erőltetett és több mint kínos tréfák kísérnek. Az, hogy a filmidő cirka másfél órája során a legkülönfélébb kontextusokban többször hangzik el Husz János szájából a mottóvá avatott pravda kifejezés, mint ahány példányszámban az SZKP egykori, azonos című napilapját nyomtatták, önmagában kevés ahhoz, hogy a film vicces legyen. A poénok nagyon gyakran izzadtságszagúak, esetlegesnek, öncélúnak tűnnek, és nincsenek mélyebb szerkezeti összefüggésrendszerbe ágyazva, amit tovább súlyosbít, hogy a Husziták a csehekkel kapcsolatos leggyakoribb sztereotípiákat, mint például az intenzív sörfogyasztás, anélkül pörgeti tovább, hogy ezeket új árnyalatokkal bővítené. Az öncélú szójátékokra példa, hogy amikor Leonardo da Vinci feltalálja a borotvát, és megszabadítja szőrzetétől Prokop Holýt (aki a huszita háborúk során a táboriták egyik katonai vezetője volt), az itáliai mester örömében felkiált, „Prokop, ty jsi holý!” (azaz: „Prokop, te csupasz/szőrtelen vagy!), ami azért szóviccnek is, lássuk be, elég gagyi. Pláne úgy, hogy a borotva feltalálására csak azért van szüksége a filmnek, hogy ezt a szójátékot elsütögethesse.

Mint Leonardo példája is mutatja, Pavel Koutský filmje, különösen annak második része előszeretettel vegyíti a valós történelmet a fikcióval, tűzdeli tele munkáját szándékos anakronizmusokkal, és egyfajta alternatív történelmet felépítve bricolage-t hoz létre. Így például prédikációját Husz János rappelve adja elő, ami azonban számos amerikai animációs film és azok követői után már inkább lerágott csontnak, utánérzésnek tűnik, illeszkedés egy jól bevált trendhez, jólfésült beállás a sorba. A rendőrségi lovas kocsin villogó kék fény anakronizmusa is erősen hajaz az ismert hasonszőrű társakra, a cseh animációk közül kiváltképpen a Fimfárum 3. szintén a középkorban játszódó utolsó epizódjának bricolage-technikájára. A fiktív és a valós egymásba játszatása, a történelem eltérítése akkor éri el tetőfokát, amikor Husz Jánost konstanzi meghallgatását követően nem égetik el a máglyán, hanem titokban Genovába (csehül: Janov) kerül, onnan pedig Kolumbusz hajóján utazva részt vállal Amerika felfedezésében. Ebben az alternatív történelemképben újabb szójáték adja a táptalajt ahhoz, hogy a cseh előreformátor Hus Town, azaz Houston megalapítója legyen, ezáltal pedig a NASA egyfajta titkos iniciátoraként hozzájáruljon ahhoz, hogy a husziták kitűzhessék a kelyhesek zászlaját az első holdraszálláskor az égitestre.

Noha az animációs forma és stilizált rajzfilmstílus jól passzolt volna a történelem cseh kultúrára amúgy is jellemző szatirikus és önironikus megközelítéséhez, a Husziták című film elmulasztja megragadni ezt a lehetőséget, és a mélyebb önkritika helyett leragad az olcsó, klisékbe fulladó megoldásoknál: a kritikai funkción láthatóan elhatalmasodott a szórakoztatni akarás vágya. Az igazság győzedelmeskedik? Pavel Koutský filmjében még a fikció sem.

Gerencsér Péter

Husiti (Husziták)
Rendezte: Pavel Koutský
2013, 85 perc
Cseh animációs film
Anifilm – Cinemart – Česká Televíze